2015. szeptember hónap bejegyzései

A női agresszió és pszichopátia

girl-919048_1280Örülök, hogy a kutatásokon alapuló pszichológia rámutat a női agresszióra és pszichopátiára, és a Psychology Today közli cikkében (a cikk ITT olvasható). Sok nő, ha nem is pszichopata, de úgy agresszív, hogy a másik kapcsolatait és szociális státuszát rombolja a háta mögött, a női pszichopatáknál ez kifejezett. Folytatás

A magány oka nem valami baj, hanem valami jó: a hiteles emberi kapcsolódás vágya

19g7gg04heonijpgNos, teljesen egyetértek azzal, amit a HVG  leközöl a következő cikkben: Egészen más okozza a magányt, mint eddig hittük. A magányos emberek gyakran nem azért magányosak, mert baj van velük, és hiányoznak készségek, hanem éppen fordítva: pontosan érzékelik mások érzelmeit és reakcióit. Folytatás

A válasz bennünk van

Forrás: moricka.net

Forrás: moricka.net

Amikor jön hozzám egy új kliens, gyakran megesik, hogy elmeséli röviden a problémáját, aztán néz rám. Vár. Átpasszolja a labdát, hogy az elmondottak alapján csináljak vagy mondjak valamit. Kérdést szoktam feltenni, hogy jobban megismerjem a történetét és visszairányítsam a figyelmét magára. Van, hogy ezután is rövid választ kapok és egy újabb várakozó tekintetet. A szemeiben ilyesmit vélek felfedezni: “Én eljöttem. Kezdj velem valamit! Mondd meg, hogy miért történik mindez velem és mit csináljak!” Mintha egy orvosi vizsgálatra jött volna, ahol diagnózist állítanak fel és receptet írnak. Kétségbeesésében szeretné átadni a felelősséget másnak.
A rossz hír: ez így nem működik. A jó hír: azért nem, mert a lelkünkhöz csak magunknak van teljes hozzáférése. S még egy jó hír: lelki kérdésekben a válasz és a megoldás mindig bennünk van. Ki más tudhatná, hogy mit is akarunk és mi tesz minket igazán boldoggá?

Folytatás

Mit adjak? Örül majd neki? – az ajándékozás pszichológiájának megértése

open-gift-boy-300x300Elmesélem nektek, hogy éreztem magam gyerekkoromban és kamaszkoromban, amikor jó cuccokat kaptam ajándékba. Merthogy öröm is volt, meg nem sokkal utána szomorúság is. Az örömöt mindig kifejeztem, a szomorúságot nem, de szerintem látszott rajtam kicsit. Talán olykor próbáltam ilyenkor is örömöt mutatni. Azt hittem, a szomorúságom annak a jele, hogy nem szeretem az anyámat, vagy hogy valami baj van velem. Húsz évvel később, sok önismeret után jöttem rá, hogy ez nem volt baj, csak bekaptam egy olyan horgot, amely túlmegy önmagamon és a jó szándékú szerető anyámon is. Egy horgot, amely részben a félrement társadalom hülyesége.

Folytatás