2016. augusztus hónap bejegyzései

Interjú a Némó kapitányával

Megérkezem a Lövőház utcában lévő Nemo Fish&Chips bárba, ahol Horváth Örssel, az Integrál Akadémia egyik vezetőjével beszéltem meg egy találkozót. Azonnal feltűnik az ismerős testalkata. Az egyik asztalnál ül és valakivel tárgyal. Látom sűrűn osztotta be a mai időpontokat. Leülök nem messze tőle, és egy lány kisvártatva odajön hozzám megkérdezni, hogy mit hozhat nekem. Limonádét. Ebben a melegben ez az egyetlen, ami eszembe jut. Nemsokára Örs is elbúcsúzik a beszélgető partnerétől és átül az én asztalomhoz, kezében hozza a keményborítós mappáját és tollát. Imádom, hogy mindig ilyen felkészülten ül le az üzleti beszélgetésekhez, bár én most nem üzletelni jöttem vele, hanem interjút készíteni. Arról akarom kifaggatni őt, hogy hogyan került az Integrál Akadémia közelébe, mit adott vagy vett el tőle az iskola, honnan hová jutott általa, és hogy jött össze az, hogy tanulóból az Integrál Akadémia mögött álló szervező csapat tagja lett? Folytatás