Buddha nem volt buddhista

Írta: Gánti Bence, Pőcz Adriana

Bármennyire is úgy tűnik, hogy a spirituális hagyományok és vallások szinte áttekinthetetlen sokasága létezik a világban, valójában könnyen megszámlálhatók és áttekinthetők. Csak néhány fő, élő spirituális hagyomány létezik a Földön, amelyek mélyen gyökereznek az emberiség múltjában. Mit nevezünk élő hagyománynak? Azt a hagyományt, amely több évszázados vagy több évezredes múlttal rendelkezik, és élő mesterek adják át a tanítványaiknak egy láncolaton át.

Egészen a 20. századig nem létezett olyan hely és nép a földön, ami ne lett volna vallásos. A vallás nélküli, ateista kultúra csak száz éves a Föld több tízezer éves távlatában. De nézzünk körül, hol milyen spirituális hagyomány található? Európában a kereszténység a fő hagyomány, amelynek a belső, meditatív saját élményeken alapuló iskolája a keresztény misztika. Oroszországban, Görögországban és a Balkánon a keleti ortodox kereszténység van jelen. Kicsit keletebbre Európától, Izraelben a zsidó kultúrát találjuk, aminek a belső, misztikus hagyománya: a kabbala. Tovább haladva a térképen a közel-keleti országokba érkezünk meg, amelyekben az iszlám vallás van jelen. Ennek a belső misztikus, meditatív iskolája: a szúfizmus. Az iszlám világ a szúfizmussal a közel-keleti országokon túl Észak-Afrikára, Indiára, valamint Malajziára és Indonéziára is kiterjed. Ha tovább haladunk a térképen keletre, akkor eljutunk Indiáig, ahol a hinduizmus van jelen mint vallás, és ennek a belső, meditatív, gyakorlati iskolája: a jóga. India környékén és attól még keletebbre haladva a buddhizmust találjuk egy roppant nagy területen:  Tibetben, Nepálban, Srí Lankán; a dél-kelet ázsiai országokban Thaiföldön, Burmában, Laoszban, Kambodzsában, Vietnámban, Kínában, Koreában és Japánban. Kínában emellett a kínai univerzalizmus és a taoizmus is jelentős önálló spirituális hagyomány. A Föld számos régiójában egy, a vallások előtti időkből származó hagyományt találunk, mégpedig a sámánizmust, amelynek a sámán mint különleges képességekkel rendelkező, intuitív, spirituális gyógyító áll a középpontjában. A sámánizmus átszövi Észak-, Közép- és Dél-Amerika területeit az indiánok világában, Szibériát, Indonéziát, Afrikát és Óceánia szigetvilágát.

Vajon miért hasznos megismerkednünk az egyes hagyományokkal? Az ok egyszerű: így nagyon sokat tudhatunk meg az emberi természetről! Az egyes hagyományok ugyanis  az emberi természet egy-egy aspektusát látják és írják le részletesen a saját szemszögükből megfigyelve. A kereszténységnek kifinomult tanításai vannak a szeretetről és a megbocsájtásról. A buddhizmus az elme kiüresítésére, a lenyugvásra és a csendre fókuszál, és ennek eléréséhez párosít tanításokat és gyakorlatokat. A taoizmus az áramlásban létezésre fókuszál, amit Wei wuwei-nek nevez, cselekedjünk (wei) – és egyben ne cselekedjünk (wuwei). Modern szóval ez a flow (áramlás) állapota, amit a pozitív pszichológia kutatásokkal igazolt. A zsidó kultúra beleviszi a spiritualitást a családba és a családi vacsorát egy szertartássá szentesíti. A sámánok specialitása a láthatatlan világokba való utazás, ahonnan válaszokat hoznak a hétköznapi életbe. Az iszlám és a szúfizmus a feltétel nélküli odaadásra fókuszál, amit az “ in sáa l-Láh” (ejtsd: insallá, vagy insallah) fogalomban fejez ki (“Legyen ahogy Allah akarja”). A tanítványokat arra tanítják, hogy feltétlen bizalommal éljenek és ebből cselekedjenek, a mentális, stratégikus tervek helyett. Nem véletlenül jönnek ebből a kultúrából a szívet magával ragadó áhítatos énekű imák, de ugyanakkor az öngyilkos merénylők is, akik akár az életüket is odaadják az általuk igaznak hitt ügyért.

A modern embernek két tévedése van: az egyik, hogy összekeveri a vallást a spiritualitással. A vallás dogmatikus, tekintélyelvű formája a spiritualitásnak, aminek középpontjában egy mitikus történet áll. A spiritualitás egy sokkalta tágabb fogalom, mert egy emberi élményvilágra utal. A spiritualitásnak lehet vallásos, vagy más, szabad megélése és kifejeződése is. A spiritualitásban és vallásban kifejezett lelki élmények nem tulajdonai egyetlen vallásnak sem. A szeretet nem keresztény, az önátadás nem muszlim, a belső csend pedig nem buddhista dolog, hanem ezek mind közös, globális emberi jellemzők.

A második tévedés pedig az a feltevés, hogy minden vallás és spirituális ösvény ugyanarról szól, és minden út ugyanoda vezet. Igaz, hogy minden út ugyanarra a hegyre vezet, de a hegy eltérő részeire, van, ami egy adott részre, van, ami a csúcsra. A csúcsra vivők a végső felébredésről, megváltásról vagy megvilágosodásról beszélnek, viszont eltérő néven nevezik.  A Samadhi, a Moksha, a Nirvána, az Atman, a Brahman ugyanannak az emberi élményvilágnak az eltérő leírásai, ami azért lehetséges, mert nem az élmény tartalma, hanem az ún. mély struktúrája, vagyis az élmény jellege azonos. A tartalom kultúránként eltérő lehet. A keresztény kultúrkörben nevelkedettek például Mária vagy Jézus jelenéseket láthatnak vagy érzékelnek a spirituális élményeik során. Egy hindu lehet, hogy többkezű istenségeket lát a vallásos transzában. Egy érdekes, új jelenség figyelhető meg kb. a 70-es évektől, mégpedig az, hogy a spirituális transzállapotokban megélt élmények már nem követik a hagyományos kulturális formákat, hanem keverednek és sokfélévé válnak. A kollektív tudatmezőben kezdenek eltűnni a kultúrák közötti határok, és egyfajta pszicho-spirituális globalizáció történik a kollektív pszichében.

Felmerül a kérdés, hogy nyugati emberként valaha sikerül-e elmerülni bármelyik hagyományban “úgy igazán“? A szabadság a nyugat legnagyobb hozománya a világ számára, és egyben a spirituális útkereséskor olykor a nehézsége is. Túl sok lehetőség van és túl kevés markáns fogódzkodó, hogy melyiket válasszuk. Nyugaton a kulturális keret az individualizmus, amelynek egyik üzenet az, hogy végső soron senkiben ne bízz igazán, csak magadban és a saját tapasztalataidban. Ez elég rossz útmutató a spirituális útkereséshez, ott ugyanis az önátadás nélkül nem fogunk messze jutni, és nem csak magunkban kell bízni, hanem arra érdemes tanítókban is. A nagy múltú spirituális meditációs hagyományok figyelmeztetnek, hogy ez nem így van: az ember nem tudja magát a hajánál fogva felemelni, ezért spirituálisan sem tudja a saját kútfejéből túlvinni magát a saját határainál. Egy beavatott tanító látja ezeket a korlátokat és átvezet minket rajtuk, mert őt is valaki túlvitte ezen. Ez a beavatási láncolat.

Nyugatiként a leginkább járható, komoly, belső ösvény az, ha teljesen elmerülünk egy hagyományban egy életszakaszra (mondjuk egy öttől húsz év közötti időtartamra), majd az adott hagyomány lényegét tovább hordozva kifejlesztünk természetes módon egy egyéni verziót. Pontosan ez az integrál szemlélet lényege, hogy egy átfogó térképet ad az emberi természetről a világ hagyományai által létrehozott lélektani és spirituális térképek összekapcsolásával.

„Buddha nem volt Buddhista,
Jézus nem volt keresztény,
Mohamed nem volt muszlim.
Ők tanítók voltak, akik a szeretet tanították,
az volt az ő vallásuk.”

Idézet Wanye Dyer amerikai szerzőtől

A fenti cikk megjelent a NL Ezotéria 2016/5. számában.


Ha szeretnél átfogó tudást szerezni a spirituális hagyományokról, azok kialakulásáról, lelki tanításairól, gyakorlatairól és a közöttük lévő összefüggések megértéséről, akkor az október 7-én induló kurzusunkat neked ajánljuk!

Részletek: http://integralakademia.hu/spiritualishagyomanyok2017

Hozzászólások