Az Élet, amit már élhetek – 2. rész

Az írás első részét ITT olvashatod el!

Az emberi léleknek megvan az a védekező képessége, hogy amikor egy helyzet túlságosan fájdalmas és/vagy félelmetes számára, akkor egyszerűen kilép belőle. Ez az esemény nem marad meg az egyén tudatában, olyan, mintha meg se történt volna. A tudatalattiban azonban minden egyes pillanat elraktározódik és anélkül, hogy az illetőnek tudomása lenne róla, a háttérből folyamatos hatást gyakorol az életére, a viselkedésére, a döntéseire. Van az a trauma, amit csak így képes elviselni az ember. A spirituális krízisek hátterében általában ilyen traumák állnak. Amikor szembesültem azzal, hogy vannak olyan részei az életemnek, melyekről egyáltalán nincsenek emlékeim, megértettem, hogy miért éreztem egész életemben egyszerre két világban magam. Gyerekkoromban minden olyan alkalommal, amikor erős trauma ért, egyszerűen kiléptem, átléptem valahová máshová. Ezt a tevékenységet később életvitelszerűen űztem a spirituális gyakorlataim során, ami még inkább növelte a szakadékot a bennem levő két világ között. Most viszont találkozhattam azzal a részemmel, akit gyerekkoromban élve eltemettem magamban, akinek létezéséről mindeddig nem volt tudomásom. Ez a mély lelki találkozás elkezdte feltölteni bennem a szakadék okozta űrt és ugyanakkor utat nyitott annak a rengeteg dühnek, amit egész addigi életemben elnyomtam magamban. Elnyomtam, mert azt tanultam meg, hogy nem szabad dühösnek lennem. És elnyomtam, mert még nem voltak megfelelő eszközeim ennek az intenzív, mindent elöntő és átható energiának a kezelésére. Az Integrál Akadémián és az egyéni önismereti folyamataim során azonban megkaptam a megfelelő eszközöket.

Folytatás →

Az Élet, amit már élhetek: utam az Integrál Akadémián

Bár sokáig nem tudtam róla, de mindig is két világban éltem. Amikor megszületett bennem a döntés, hogy beiratkozok az Integrál Akadémiára, már nagyon erősen jelen volt ez a kettősség az életemben. A fizikai testem egyre inkább felmondta a szolgálatot, a spirituális dimenzió pedig állandó részévé vált a mindennapjaimnak. Nem voltak azonban még megfelelő eszközeim hidat képezni a kettő között. Tulajdonképpen nem is tudtam arról, hogy ez lehetséges, arról pedig végképp nem, hogy az emberi fejlődés kulcsa a bennünk levő világok integrálásában rejlik.

Folytatás →

Sírni kell, ennyi az egész

wallpapersxl_tear_drop_let_the_blue_cornea_dropping_eye_lashes_987127_1680x1050Istenem, azt hittem sosem fogy el a könnyem a bodywork foglalkozásaink során! A 3 éves integrál pszichológiai képzés, amin részt vettem, komoly hangsúlyt fektet a sajátélmény megszerzésére, azaz a személyiségünk megdolgozására, hiszen minden segítő addig tudja elvinni kliensét a fejlődésben, ameddig ő maga eljutott. Ezt a részét szerettem a legjobban a sulinak, bár a mély érzelmi munka nem mindig volt könnyű. Szerencsés vagyok, hogy életem legnehezebb időszakában épp egy ilyen segítő közeg vett körül. Évekkel korábban ezt egészen máshogy éltem volna meg, talán beleroppanok, de így épültem és gazdagodtam belőle. Történt ugyanis, hogy a fiam születése előtt közvetlenül édesanyám alzheimere súlyosra fordult és egy hónapon belül el is vitte őt. A gyászfolyamatot nyilván nem tudtam megélni egy babával a hasamban, sem a gyermekágy csodálatos (nem az) hetei alatt. Pördült velem egy hatalmasat a világ, nem nagyon tudtam, merre van az előre, és néha úgy éreztem beleőrülök a sok változásba. Aki próbálta a gyermekágy, azaz a szülés utáni első hat hét hormon-hullámvasútját, az tudja, hogy önmagában is jó móka, pláne egy ekkora veszteséggel megfejelve. Folytatás →

Spirituális vagy és úgy érzed szétesel?

Ebben a cikkben bemutatom két normál önkereső személy szétesés élményét, amelyet spirituális gyakorlataik során éltek meg. Leírom, hogy hogyan történt az élmény feldolgozása és mit tehetünk, ha valaki ebben a folyamatban elakad:

1. Hogyan lehet a személyt támogatni?
2. Lelkileg mi történik ilyenkor benne?
3. Mit tehet, ha nem sikerül túljutnia ezen az állapoton?

Folytatás →

Töltekezés és énerő

Önismereti utamon hajlamos vagyok a hangsúlyt a problémák feltárására tenni. Arra figyelek, ami gondot jelent az életemben: analizálom, gondolkodom rajta, belemegyek a kapcsolódó érzelmekbe figyelve, hogy hova visznek engem. Addig nem nyugszom, míg meg nem értem az egészet és azt, hogy miből fakad. Egy belső feszültség hajt, ami miatt, bevallom, kemény vagyok magammal.
Legtöbbször van eredménye ennek a munkának, azonban néha kiderül, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet. Ilyenkor könnyen beleveszek. Csak vágom, vágom és vágom… s egy idő után már azt sem tudom, hogy mit vágok, hol van az, amit vágok, hol tartok és egyáltalán, én hol vagyok. Elveszítem a támpontokat és a küzdelemmé vált munka az erőmet teljesen felemészti. Muszáj megállnom, hogy hátrébb lépjek és pihenjek. Azt hiszem, hogy nem is tudnék mást csinálni.

Folytatás →

Spirituális lakberendezés? A tér programoz!

Zsuzsa: Sok szerzetessel vagy kapcsolatban, és sok elvonuló helyen jártál a világban. Mesélnél arról, hogy milyen belülről, környezetpszichológiai szemszögből egy igazi, működő kolostor, ahol transzperszonális célok vannak?

Bence: A kolostorok teljesen egyszerűek, ami funkcionálisan kell, az van, ami nem kell, az nincs. A bútorzat minimális, és nincs különbség ifjú és nagy öreg híres szerzetesek “lakberendezése” között. Ezzel együtt harmonikus és esztétikus a tér, a dharmából (tanból) levezetett díszítő elemek vannak. Hiszen a tér, és annak berendezése, dekorációja egy hipnózis világ. A kolostor tereiben azt a valóságot “hipnotizálják”, ezért is segít erősen megvalósítani a tant és a meditációt, azt támogatja.   Folytatás →

“Nem vagyok elég jó” és a tiszta kommunikáció

Enneagram 6-os típus vagyok, félelem-motivált személyiség. Ezt a mindennapokban megélt, gyakran ok nélküli szorongásom jól mutatja. Van, hogy menekülőre fogom emiatt, és van, hogy elegem van belőle és belemegyek egy-egy helyzetbe. Régóta figyelem, hogy ez a szorongás mikor jön elő, mire késztet vagy éppen miben gátol, vajon miből fakad és mitől tűnik el. Amikor tisztán megengedem magamban és megélem az érzést, ezt mondatja velem: “Nem vagyok elég jó.”
Tiszta kommunikációs szemmel látszik, hogy ez a mondat nem tiszta, játszmát takar. Folytatás →

Élő gondolkodás

Idén nyáron átválogattam a könyveimet, külön polcra tettem azokat, amiket még nem olvastam. Így került kezembe Váradi Tibortól a ‘Szellemtudomány, az ember és a létezés titkai’ című könyv. Régen, kb 8 éve vettem, megfogott a címe, mégis még váratott magára az olvasása. Ahogyan újra a kezembe akadt, beleolvastam… és nem tudtam letenni. Több téma is megfogott a könyvből, most az egyiket szeretném kiemelni, az élő gondolkodást. Ezt írja: “Élő, organikus gondolkodásra van szükség, amely nem eltávolít, hanem közelebb visz a szellemhez.” Folytatás →

A válasz bennünk van

Amikor jön hozzám egy új kliens, gyakran megesik, hogy elmeséli röviden a problémáját, aztán néz rám. Vár. Átpasszolja a labdát, hogy az elmondottak alapján csináljak vagy mondjak valamit. Kérdést szoktam feltenni, hogy jobban megismerjem a történetét és visszairányítsam a figyelmét magára. Van, hogy ezután is rövid választ kapok és egy újabb várakozó tekintetet. A szemeiben ilyesmit vélek felfedezni: “Én eljöttem. Kezdj velem valamit! Mondd meg, hogy miért történik mindez velem és mit csináljak!” Mintha egy orvosi vizsgálatra jött volna, ahol diagnózist állítanak fel és receptet írnak. Kétségbeesésében szeretné átadni a felelősséget másnak.
A rossz hír: ez így nem működik. A jó hír: azért nem, mert a lelkünkhöz csak magunknak van teljes hozzáférése. S még egy jó hír: lelki kérdésekben a válasz és a megoldás mindig bennünk van. Ki más tudhatná, hogy mit is akarunk és mi tesz minket igazán boldoggá?

Folytatás →

Alázat

– Mi az alázat? – kérdezte egyik ülésen egy kliensem. Elmélyülten megismételte a kérdést – Mi az alázat? … Nem értem ezt a szót, nem tudom értelmezni.
– Mi nem alázat? – kérdeztem – Hátha innen könnyebb megfogni.
– Hát… beképzeltnek lenni, az önhittség, a gőg, ezeknek ez lehet a mondata: “Ezt én is tudom” vagy “Én jobban tudom”.
– Igen. – helyeseltem. Kicsit vártam, időt adva a gondolkodásra. Csend maradt, így folytattam – vagy a másik oldalon ott van a megalázkodás, amikor valaki szolgaszerűen, önmagát feladva, mindent megtesz valakinek vagy valamiért.
– Hm… – gondolkodott tovább a kliensem – olyan, mintha fel kellene nőnöm ahhoz, hogy megértsem az alázatot. Most nem megy. Azt hiszem, hogy még a tanítóm felé sem érzek teljes alázatot.

Folytatás →