Én voltam, nőttem, alakultam

Szerző: Bara-Molnár Zsuzsa

A történet gyerekkoromban indult, azóta nem találtam a helyem a világban. Mindig volt valami, amiről azt éreztem, hogy egész jó, de mégsem az teljességében, amit kerestem. Egészen hamar rákeveredtem egy ösvényre, amiről mindig ilyen és olyan indíttatásokkal eltértem. A sok eltérés pedig, sok olyan élménnyel ruházott fel, ami miatt egy egészen művészien megmunkált maszkot sikerült magamnak formálnom, amivel a világban biztonságban és erősen lavíroztam.

De továbbra is volt, hol erősebben, hol gyengébben egy hang a fejemben, ami azt suttogta, hogy a történet nem kerek, hiányzik valami. Kívül minden szépen formálódott, én nőttem, láttam, alakultam. A tinikori lázadó frizurák, és a bőrnadrág helyét felváltotta egy rendezett egyre színtelenebb öltözék, és csinos frizura. Sosem viseltem sminket, úgy éreztem, hogy nem kapok tőle levegőt. S miközben a megjelenésem egyre inkább rendezettebbé, visszafogottabbá vált, úgy került fel a maszk a lelkemre és az arcomra is. Bármennyire fájt is bármi, én mindig tudtam mosolyogni. Ha nagyon rosszul voltam bent, aznap tökéletesen rendezetten, tökéletes sminkben és hajjal jelentem meg.

Annyira elevenen él bennem a pillanat, mikor egy üzlet tükrében megláttam egy nőt, akiről tudtam, hogy ismerős, de csak jó pár másodperc elteltével érkezett meg a felismerés, hogy ez a nő én vagyok, és, hogy neki semmi köze ahhoz aki bennem él.

Ez a maszk tette lehetővé, hogy védjem magam a világgal szemben, hogy ne lássák mi él bent, mint egy vár, ami erős és védelmező, csak közben a belsejében amit rejt egyre inkább eltűnik.

Aztán az első lépés egy motoroscsizma volt, a decens ruha helyett ismét farmer és póló, smink helyett a természetes bőröm, úgy ahogy vagyok. A hajam rövid lett, nem fogtam többé össze egy gumival, hogy határokat szabjon neki. S közben a belső megfeleléseket is el kezdtem levetkőzni, megtapasztalni ismét milyen ha nem kötöm meg magam a szabályokkal amiket én írtam meg, amik egyre inkább fojtogattak.

Aztán eljutottam arra a pontra, hogy elmentem egy csoportos foglalkozásra. Nem okozott sohasem gondot elvegyülni egy új környezetben, vadidegen emberek előtt magamról beszélni, arról, hogy számomra mi okoz örömet, és mi nem.

Pont úgy, ahogy az eddig megszokott életemben, egy felszínesebb csoportfoglalkozáson, itt is elindult a szál, beszélt a maszkom bátran, de valami megmozdult bennem.

Azelőtt nem volt még rá lehetőségem, hogy felfedezzem milyen is az mikor meglátom magam egy másik ember szemének a tükrében. És ott megtörtént, mintha a mesterire formázott maszkom végleg megrepedt volna, én pedig hosszú idő után tudtam venni újra egy mély levegőt.

Így indult a keresés, amibe hatalmas vehemenciával vetettem bele magam, mert bármilyen közösségbe kerültem ugyanazt éreztem, mint a munkám során, hogy kilógok a sorból. Mindenhol csak csupa racionalitással találkoztam, és mikor arról beszéltem, hogy szeretném lefejteni magamról a héjakat, és megengedni a belső valómnak, hogy szabadon merjen létezni, hogy van lelkem és nem csak a gondolataim, nem találtam megértő hangokra.

Ugyan, hiszen te ehhez túl racionális vagy! Én pedig elképedve álltam, hogy te jó ég, azt hiszik az vagyok én, amit látnak, ami felhozta a következő kérdést: ezt engedem, hogy lássák?

Még most is mosolygok, hogy mekkora kurflit tettem ebbe az útba. Míg gyermekként a vallás oly fontos volt az életemben, biztonságot adott és egy közösséget ahol bátran beszélhettünk magunkról, egy világnézeti félreértés messzire vitt innen. Aztán ismerkedni kezdtem a buddhizmussal, így utólag nézve teljesen tudattalanul jógáztam, amit én akkor nyújtásnak hívtam. Majd elkerültem középiskolába ahol úgy döntöttem, hogy én leszek a legjobb, és a két világ bennem ketté vált. Volt kint és bent, és a bentet rajtam kívül egy ember ismerte csak. Aztán ahogy ő elment, a világ egyre inkább zárult, és maradt a kint. Most visszanézve mindig jöttek útjelző emberek, akik ideig óráig vissza tudtak terelni a belső utamra, az igazira amiben tudom, hogy a kincs bent rejlik, nem a körülöttem lévő világban.

Aztán egyszer mindent elzártam. Addigra már sok fájdalom élt bennem, Anyám és a nagyszüleim elvesztése, az Apámtól való elköltözés, a húgom hiánya, hogy mindent otthagytam és új helyen újrakezdtem, és itt egy teljesen racionális irányba mentem el. Éreztem, hogy valami hiányzik, de nem tudtam megfogalmazni pontosan, hogy mi változott, egészen addig a pontig, amíg szembe nem találtam magam azzal a ténnyel, hogy egyre betegebb vagyok. Amit elnyomunk, valahogy felszínre tör, ha a kis jelekre nem figyelünk, egyre erőteljesebben fogja döngetni a kapuinkat.

Szinte szikraként lobbant meg előttem a felismerés, hogy létezik ez a hely, ahol talán végre választ kaphatok a kérdéseimre. Ahol értik, mikor arról beszélek, hogy van lelkem, vannak gondolataim, van testem és szeretném, ha ez a szenthármasság önazonosan és szinkronban működne.

Egyre mélyebb rétegegeket karcolgató csoportokba jutottam el, és már mertem maszk nélkül létezni. Szabadon elmondani, hogy mit szeretnék, mi mozog bennem, de ehhez nekem is el kellett mennem a saját határaim széléhez. Már nem viselek sminket, sosem szerettem igazság szerint, inkább a tiszta természetes bőr érzését. A belsőm színeit meg merem mutatni, úgy engedek ezeknek utat saját magamon is, hogy ez már kívül is láthatóvá váljon. A legtöbbet a Szomatodráma segített hirtelen, amivel elindulhattam. A mélyebb finomhangolást a meditáció és a jóga által tudom elérni.

Úgy érzem mire elérkezett a szeptember, és elsősként ülhettem be az Integrál Akadémia padjába, már elkezdtem összehangolni ezt a három elemet magamban. Ebben hatalmas szerepe volt annak, hogy sok olyan foglalkozáson vettem részt, amely során szavak nélkül beszélt a testem, ahol mások játszották el az érzéseimet és én kívülről tekinthettem így magamra. Beszéltünk, éreztünk, mozogtunk, érintettünk, öleltünk olyan emberekkel, akik elsőre idegenek voltak. Aztán a foglalkozások során egyre inkább megismertük egymást, a játékaink során feloldódtak olyan sérelmeim, amiket saját magam elől is sikerült úgy elrejtenem, hogy nem gondoltam volna, hogy ezek ekkora erővel mozgatnak engem.

Aztán jött egy mozdulat, egy érintés, néha egy jól irányzott mondat és már ott is ültem egy játék közepén gyermekként szemben a félelmeimmel. És én elmondtam, hogy mi van bennem, ítéletmentesen fogadták, és elfogadták, és a fájdalom csak jött- jött kifelé egy pontig, mikor csak maradt az üresség, majd átadta a helyét a hálának, a szeretetnek.

Hosszú út van még előttem, sokat kell még tanulnom magamról, sokat kell még megengednem magamnak, és elengednem, hogy tovább léphessek.

Az általam megismert módszerek közül több is ott lesz az Integral Spirit Day repertoárjában, amit nagyon várok. Megyek, nyílok, tapasztalok olyan módszereket, amikkel eddig még nem volt érkezésem. Tudom, hogy itt biztonságban vagyok, egy olyan bárki számára elérhető nyitott környezetben, ahol lehetőségem van tágítani a határaimat, és a rajtam lévő héjakat tovább bontani.

Ha Te is szeretnél jönni, itt regisztrálhatsz!


Tágítsd Te is a határaidat a mindenki számára nyitott Integral Spirit Day-en november 18-án!

További információ és regisztráció: www.integralakademia.hu/spiritday

Email: integral.spirit.day@gmail.com

 

 

 

Hozzászólások