A fejlődésvonalak témakörét még szeptemberben érintettük, de annyira izgalmas dolgokat tudtam meg a jegyzetből és az óráról, hogy úgy éreztem muszáj megosztanom őket így megkésve is.

A fejlődésvonal szó pontosan azt jelenti, aminek kinéz. Egy bizonyos területen való fejlődést ábrázol. Például ha az autóvezetésben elért fejlődésünket szeretnénk ábrázolni egy függőleges vonallal, akkor a tanulás elején a vonal 3 cm magas lenne, az első vezetés után már 4 cm magas, és mondjuk a vizsga letétele után 12 cm. Ezzel jeleznénk, hogy fejlődtünk ebben a témakörben.

A fejlődésünk minden témában a növekvő komplexitás irányába halad, az előző szintekre épülve, azokat megőrizve, magába foglalva és meghaladva.

Általánosan véve a fejlettségi fokot intelligenciának nevezzük. A tudósokat és pszichológusokat az autóvezetésben elért fejlődésünk nem annyira érdekelte, viszont vizsgálták például a kognitív, morális, pszichoszexuális vagy érzelmi fejlődést.

A specializálódás egy bizonyos témára abban hasznos, hogy nagyon nagy részletességig feltárja a témát, a hátránya pedig az, hogy gyakran figyelmen kívül hagy bármi mást. Ezt szerette volna Wilber megváltoztatni, így összehasonlított több tucat különféle fejlődésmodellt, és észrevette, hogy még ha látszólag egymástól teljesen különböző fejlődésvonalakat teszünk egymás mellé, akkor is fellelhetők bizonyos hasonlóságok a fejlődési “magasságok” között. A fejlődés jellegzetes állomásai, mögöttes minőségei közösek, és ugyanez figyelhető meg az egymást nem ismerő, eltérő kultúrájú emberek fejlődésekor is! Wilber tehát rendszerezte a rendszereket, felállított egy 10 szintből álló tudatfejlődési modellt, és ennek, mint egy létrának nekitámasztotta a specialisták által leírt fejlődési modelleket.

Kép: A bal oldali színes sáv a wilberi létra fokait mutatja, a többi vonal pedig az egyes kutatók és pszichológusok fejlődésvonalait

Az intelligencia fogalma a pszichológiában korábban csak az értelmi képességre utalt (az IQ-ra) és egy ember fejlődését az értelmi intelligenciája fejlődésével azonosították. Wilber viszont az integrál pszichológiában gyakorlatilag szinonimaként használja azt, hogy “intelligenciák” és “fejlődésvonalak”, ebből kifolyólag szerinte számos, eltérő lelki szál, képesség, téma fut bennünk, mely mind fejlődik, és mindegyikben lehetünk különféle fokúan intelligensek. Kutatni és vizsgálni tetszőleges mennyiségű fejlődésvonalat lehetne, viszont igazából csak 10-12 fő fejlődésvonal emelkedett ki, amelyek figyelmet kaptak és amelyekkel Wilber is foglalkozott. Ezek a fejlődésvonalak lényegében a fő kérdésekre adott válaszaink: Minek vagyok tudatában? – kognitív fejlődésvonal, Ki vagyok én?- ego fejlődésvonal, stb. Az integrál pszichológia sajátossága az, hogy összegyűjti és összerakja mint egy mozaikot az egyes kutatók és irányzatok “termékeit” a wilberi létra mentén. Ez azt jelenti, hogy például a kognitív fejlődésvonal (a fenti ábrán a harmadik balról) 10 wilberi szintjét eltérő kutatók és szerzők megállapításaiból állítja össze.

Ennek jelentőségét én sem értettem, amíg nem mentünk bele mélyebben az integrál pszichológiába. A nyugati világban a hivatalos és általánosan elfogadott valóság addig terjed, ameddig mérhető, ergo bizonyítható. A “feljebb” lévő szintek már nem tartoznak a hivatalos valósághoz, mivel nem mérhetőek. Az, hogy ki mennyire spirituális, még nem határozható meg pszichológiai tesztekkel, pedig ezek a régiók is aprólékosan fel vannak térképezve, csak nem a nyugati pszichológia, hanem a keleti jógik és spirituális mesterek által.

A kettő – a kelet meditatív és spirituális bölcsessége és nyugat tudománya – nem alternatív vonalak egymáshoz képest, hanem egy és ugyanannak a témának a részei.

Ahol az egyik befejezi, ott folytatja a másik, mert ugyanarról beszélünk végig – a tudat fejlődéséről.

A nyugati kutatók és a spirituális hagyományok mesterei között az a különbség, hogy a nyugatiak a belső valóságot kívülről szemlélve írják le (strukturalizmus), míg a meditáló emberek azt átélve, belülről jellemzik (fenomenológia). Teljes képet csak akkor kaphatunk, ha mindkettőt ugyanannyira szavahihetőnek fogadjuk el.

Az Integrál Akadémián ezen összefüggések könnyebb megértésére a “gigatáblázat” szolgál, amely megengedi, hogy keresztbe-kasul elemezhessük a szintek fejlődésvonalait, és rájöjjünk azok belső logikájára és rejtett összefüggéseire. Ken Wilber maga is létrehozott ilyen összehasonlító ábrákat. A leghíresebb „gigatáblázata” egy olyan kolosszális táblázat, ahol 110 (!) tudományos rendszernek, kutatónak, spirituális-meditatív hagyománynak, és egyéb tudósnak (szociológusok, filozófusok, stb.) a rendszereit felelteti meg a wilberi tíz szint mentén.

Na de mire jó ez a sok összehasonlítás?

Ami a szintek és fejlődésvonalak legnagyobb hozadéka számomra: az a guru mítosz ledöntése. Egy magas spirituális szinten lévő gururól általában azt szoktam feltételezni, hogy az élet minden területén ugyanott tart, mint a spirituális fejlődésében, tehát minden fejlődésvonalában a “csúcson” van. Ez viszont így nem teljesen igaz. Más fejlődésvonalakon átlagos, vagy akár patológiás szinten is lehet! Ezt tudatosítani azért jó, mert így könnyebben meg tudunk bocsátani a guruknak, hogy nem minden fejlődésvonaluk ér a plafonig (Bence kifejezése), hogy bizonyos oldalaik emberiek és teljesen normálisak, de ettől még a tanításuk nem ér kevesebbet! Az integrál szemlélet egy olyan közösségbe hív, ahol megengedett 1 és 10 között bárhol lenni.

Tanácsadók, coachok részére a fejlődésvonalak és a wilberi szintek abban lehetnek hasznosak, hogy általuk felmérhető a kliensnél, hogy mely fejlődésvonalon éppen hol tart, és – ismerve a fejlődésvonalak szintjeit – meg lehet állapítani, hogy mi jelenti az előrelépést az adott témában a számára.

És végül, de nem utolsósorban a saját életünk fejlesztésében is alkalmazható a fejlődésvonalak kérdése. Erre alkotta meg Ken Wilber az Integral Life Practice programot. Itt lehet tájékozódni a témában:

http://www.kenwilber.com/personal/ILP/MyILP.html 

A bejegyzés az Integrál Akadémia jegyzete alapján készült, aminek a teljes változata itt található: A fejlődésvonalak témakor bevezetése – az alapok letétele