Miért lettem pszichológus?

Gyerekkoromban egyszer átmentünk apukámmal a szomszédba, ahol Lajos bácsi és felesége Ili néni lakott. Baromi büdös volt Ili néninél ezért azt mondtam “itt büdös van”. childApám lefagyott, Lajos bácsi zavartan heherészett, Ili néni pedig elfehéredett és rosszul volt, és némán meredt maga elé.  Ekkor azt mondta apám, hogy nem szabad ezt mondani Ili néninek. Akkor meg voltam győződve, hogy Ili néni szegény beteg, azért nem szabad ezt mondani. Később kiderült: nem beteg, csak felnőtt. És a felnőttek azt hiszik, hogy nem bírják az igazmondást és hazudniuk kell egymásnak, hogy boldogok legyenek. Akkor rájöttem, hogy mi gyerekek vagyunk az erősek és a felnőttek gyengék, mert ők nem bírják az igazmondást, mi meg igen, nem félünk tőle. A felnőttek a komfortos tettetést szeretik, mert félnek egymástól.


Noha később is próbált lenevelni az igazmondásról sok mindenki, végül azt a szakmát választottam, ami az egyetlen a társadalmunkban, ahol legálisan igazat lehet mondani: “terápiákat” és csoportokat tartok normális embereknek, pszichológus lettem. Nem adtam fel azt, hogy igazat mondani jó és abból élek, hogy újra tanítom beszélni a felnőtteket, amitől azok sokkal jobb kapcsolatban lesznek egymással, mint a többiek. Külön módszereim és technikáim vannak, hogy hogyan vezessek el egy felnőttet végül oda, hogy végül elmondja magának, és nekem azt, ami ténylegesen benne van. Társadalmunk mély agyamentségét mutatja, hogy külön szakma és intézmény kell az igazmondáshoz,és hogy “terápiának” kell nevezni azt, ha valakit segítünk igazat mondani! Ha felnőni annyit jelent, mint folyton hazudni, akkor örömmel jelenthetem, hogy sosem nőttem fel teljesen!
A spirituális embereknek különösen fontos, hogy elmenjenek igazmondás tanfolyamra (“terápiára”), mert ott ráadásul elő is van írva hogy nem kéne hazudni. A többség azt hazudja, hogy nem hazudik így örökre hazugságban marad. Ezt látom sztenderdnek jógahelyeken és spirituális központokban, de még a kolostorokban is. A spirituális szerepjátszás komfortját. Egyenesen azt vallom, hogy a spiritualitás előfeltétele a pszichoterápia. Ma nem a jóga órán fogsz megtanulni igazat mondani, sem a Dalai Láma előadásán. Hanem a terapeutád szobájában vagy csoportján. És a spiritualitás nem más mint a teljes szabadság elnyerése. Márpedig csak az az ember szabad, akinek nincs több titkolni valója, és képes bármit elmondani magáról, amit addig rejtve tartott. Ezért írja elő a felébredés feltételének Buddha az igazmondást (samma vaca) a “tartózkodás a hazugságtól” (panatipana musavada sikkhapadam samma diyami), vagy Krisztus a hazugságot “fő bűn”-nek. Csak az emberek félreértik és azt hiszik azért mondják ezt a vallás alapítók, hogy elkerüljük a bajt. De mivel nincs baj, ha hazudunk, ezért végül is miért ne? Csak az az egy baj van hogy a lelkünk gúzsba kötött és haldoklik! Csak a radikális igazmondás gyakorlata során szabadul fel. Tapasztalatom szerint csak azt lehet eljuttatni az igazmondásba, aki tényleg akar, megbízik a terapjában, és kell 1-2 év mire a személy átáll az igazmondásra. Addig a terapnak ki kell bírni minden hazugságot végtelenül tartani, és a megfelelő időben a megfelelő mennyiségű feltárást odatenni a megfelelő módon.
Bence

További írásokat itt találsz: https://blogbenceganti.wordpress.com/

Hozzászólások