Ősi egység az anyával

bpm I. képBizonyára veletek is előfordult már, hogy egy-egy nehéz pillanatban szívesen visszasírtátok volna magatokat a gondtalan gyermekkorba, vagy a béke és harmónia első menedékébe, a jó meleg anyaméhbe. Akár bólogattok, akár nem, most itt a lehetőség, hogy egy ötperces transz erejéig – csak amíg a cikk is tart – instant regresszáljatok a  születést megelőző áldott/átkos állapotba. Ha tovább olvastok, megismerkedhettek az első születési mátrix bonyolult és rendkívül izgalmas szimbolikájával. Aki a bejegyzésen túl még nyújtaná kicsit az élményt, annak ajánlom szíves figyelmébe a szombati légzés csoportot. De ne szaporítsuk tovább a szót: Előre! – vagyis – Vissza az anyaméhbe!

Ez a szakasz a kitolás előtti méhen belüli léthez kapcsolódik. Központi vonásai és tipikus képivilága remekül tükrözik azt a természetes szimbiózist, amely ebben az élet szakaszban az anya és gyermeke kapcsolatára jellemző. Ez a kapcsolat ekkor még oly bensőséges, biológiailag és érzelmileg is, mintha a gyermek az anya testének egy szerve lenne. A zavartalan magzati élet időszakaiban a körülmények a gyermek számára csaknem ideálisak. A placenta folyamatosan továbbítja a fejlődéshez szükséges oxigént és tápanyagokat, emellett eltávolítja a felesleges salakanyagokat is. A magzatvíz védelmet nyújt az erős hanghatások ellen, és meggátolja a méhen belüli rázkódást. Az anya testhőmérséklete és a méhen belüli hőmérséklet viszonylag állandó. A magzat tehát egy biztonságos, védett környezetben fejlődhet, ahol szükségletei azonnal, minden erőfeszítés nélkül kielégülnek.
      A méhen belüli élet, ahogy azt most lefestettem, csodálatosnak tűnhet, de a valóságban nem mindig az. Ideális esetben az optimális körülményeket csupán ritkán és rövid időre zavarják meg. Alkalmanként előfordulhat például, hogy az anya olyan ételeket fogyaszt, amelyek rosszullétet okoznak a magzat számára. Ugyanígy hat az alkoholfogyasztás és a dohányzás is. Az is kellemetlenül érintheti a magzatot, ha az anya hangos környezetben tartózkodik, vagy egy hepehupás úton vezet. Ahogy bárki más, úgy az anya is megfázhat és lehet influenzás is. Bizonyos mértékig a szexuális együttlét, főleg a terhesség későbbi szakaszaiban, szintén hatással lehet a magzatra.
     A legrosszabb esetekben a méhen belüli élet rendkívül kedvezőtlen is lehet. A magzati létet veszélyeztetheti, ha az anyai szervezet valamilyen vírusos fertőzéssel vagy mérgezéssel küzd, esetleg valamilyen endokrin betegségben, vagy metabolikus szindrómában szenved. Sőt, akár még “mérgező érzésekről” is beszélhetünk, erős szorongásról, feszültségről, vagy erőszakos dühkitörésről. A terhesség minőségét befolyásolhatja még a munkahelyi stressz, valamilyen krónikus mérgezés, függőség, de az anyával való kegyetlen bánásmód is. Mindez akár spontán vetéléshez is vezethet. A mély élményalapú munka során akár olyan családi titkokra is fény derülhet, hogy valaki nem kívánt gyermek volt, vagy édesanyja megpróbálta őt elvetetni a terhesség korai szakaszában.
     A modern szülészeti gyakorlatban a magzati fejlődés során átélt negatív élmények csupán fizikai szempontból fontosak, mint a biológiai sérülések lehetséges forrásai. Ha a gyermek pszichológiai fejlődését éri valamilyen hatás, azt mindig az agy organikus sérülésének tulajdonítják. Azoknak az élménybeszámolói, akik nem szokványos tudatállapotokban újraélték a méhen belüli lét bizonyos szakaszait, arról tanúskodnak, hogy már a magzati fejlődés legkorábbi szakaszában is számtalan ártalmas behatás érheti a gyermek tudatát. Mindezek fényében feltételezhetjük, hogy ahogy létezik “jó” és “rossz anyamell”, úgy létezik “jó” és “rossz anyaméh” is. Ebből következik, hogy a méhen belüli pozitív élmények legalább olyan fontos szerepet játszanak a gyermek fejlődésében, mint a szülés utáni pozitív gondozás.

l (1)Nem szokványos tudatállapotokban sokan rendkívül valósághűen festik le intrauterin élményeiket. Testüket aprónak, fejüket pedig aránytalanul nagynak élik meg. Érzékelik az őket körülvevő magzati folyadékot, sőt, néha még a köldökzsinór jelenlétét is. Amikor valaki a zavartalan magzati lét egy szakaszát éli újra, általában egy boldog, derűs tudatállapotot tapasztal, amelyben a szubjektív és az objektív nem válik ketté. Ez egy határok nélküli “óceanisztikus” állapot, amelyben nem teszünk különbséget önmagunk és az anyai szervezet között, vagyis önmagunk és a külvilág között.

      Ez a magzati élmény számos irányba fejlődhet tovább. Az óceanisztikus élmények keretében különböző vízi élőlényekkel azonosulhatunk, például bálnákkal, delfinekkel, halakkal, vagy medúzákkal. Ez is azt tükrözi, hogy a magzat lényegét tekintve vízi lény. A határtalanság élménye akár az univerzummal való egyesülés formájában is megjelenhet. Azonosulhatunk a csillagközi térrel, különböző égitestekkel, egy egész galaxissal, sőt, magával az univerzummal is. Egyesek úgy érzik, űrhajósként lebegnek súlytalanul az űrben, miközben egy köldökzsinórszerű csővezetékkel kapcsolódnak az életet adó “anyahajóhoz”.
     A jó anyaméh feltétel nélkül kielégíti a magzat szükségleteit – ez az elgondolás az alapja az örök adakozó “Anyatermészet” szimbolikájának is, amely biztonságos, szép, és tápláló. Nem szokványos tudatállapotokban újraélve a magzati korból származó élményeinket, látomásaink lehetnek érintetlen trópusi szigetekről, gyümölcsöktől roskadó kertekről, érett kukoricamezőkről, vagy az Andok megművelt hegyoldalairól. Az is előfordulhat, hogy a magzati élmény során megnyílnak a kollektív tudattalan archetípusos dimenziói, és betekintést nyerhetünk a különböző kultúrák mitológiájában leírt mennyei birodalmakba és paradicsomi világokba. Az első születési mátrix egy bensőséges és logikus formában fűzi össze a különböző magzati, óceáni, kozmikus, természeti, paradicsomi és mennyei elemeket.
     Az első születési mátrixnak jellemzően erős misztikus felhangja van; gyakran szakrális, megszentelt érzetet kelt. Talán még pontosabb lenne a numinózus szó, amelyet C.G. Jung használt, hogy elkerülje a vallásos vonatkozást. Az első születési mátrix során tapasztalt mámort nevezhetjük akár “óceanisztikus eksztázisnak” is. Létezik egy másfajta eksztázis is a harmadik születési mátrix során, amely a halál és újjászületés folyamatához kapcsolódik. Grof ezt “vulkanisztikus eksztázisnak” nevezi. Ez egy vad, robbanékony, düaniszoszi állapot, tele izgatottsággal. Ennek fényében az első születési mátrix óceanisztikus energiáját apollóninak nevezhetjük; ez egy nyugodt állapot, amely során a határok békésen szertefoszlanak. Ha lehunyjuk a szemünket és kizárjuk a külvilágot, ez az állapot egy független belső élményként jelenik meg. Ha kinyitjuk a szemünket, átalakul egyfajta összeolvadás élménnyé, annak az élményévé, hogy eggyé válunk mindennel, amit magunk körül érzékelünk. Az óceanisztikus eksztázis érzései szorosan kapcsolódnak az Abraham Maslow által leírt “csúcsélményhez”. Teljes, egységes és rendezett; könnyedén, erőfeszítés nélkül; teljesen ön azonos, kiaknázva a benned rejlő lehetőségeket; elakadásoktól, gátlásoktól és félelmektől mentes; spontán és kifejező; az itt és mostban; tiszta lélekkel és szellemmel; vágyak és szükségletek nélkül; egyszerre gyermekien és éretten; magasztosan, a szavakon túl.

BPM-1_pix82

Az eddig felsorolt élmények elsősorban a zavartalan magzati lét epizódjait tükrözik, ám, ahogy azt már korábban is olvashattuk, holotróp állapotokban nem csak a jó, de a rossz anyaméh emlékeit is átélhetjük. Ilyenkor sötét, baljós fenyegetést érzünk, élményeinket veszélyes és félelmetes témák uralják. Látomásaink lehetnek mérgezett vizekről és szennyezett tájakról, groteszk, rosszindulatú szörnyalakokról és archetípusos démoni entitásokról. Csakúgy, mint a jó anyaméh esetében, itt is azonosulhatunk az óceáni, ill. a kozmikus lét bizonyos elemeivel, ezeket azonban beárnyékolja az ipari szennyezés és a mérgező légkör.

     Az említett élmények nyomasztó látványvilága a méhen belüli zavarok kémiai eredetére utal. Azok, akik a prenatális időszak drasztikusabb, erőszakosabb megzavarását élik újra (küszöbön álló vetélés, abortuszra tett kísérlet), látomásaikban pusztító háborúkkal, az apokalipszissel szadomazochista jelenetekkel és fojtogató, mindent elborító fájdalommal és gonoszsággal szembesülnek.
     A prenatális időszak az átélt élmények minőségétől függetlenül egy meghatározott ponton egyszer csak véget ér. Ekkor a magzat vízi lényként megszűnik létezni, és életét egy merően eltérő létsíkon folytatja tovább. Még a legsimább szülés esetén is ez az időszak a magzat számára egy komoly megpróbáltatást, egy emberfeletti utazást jelent, mely során az általa ismert univerzum alapjaiban megváltozik, és véget ér az addig zavartalan, kiegyensúlyozott intrauterin lét. Drámai hormonális változások mennek végbe mindkét szervezetben, majd a kontrakciók megindulásával kezdetét veszi a vajúdás első szakasza.

(az illusztrációként használt két képet maga Stan készítette egy pszichedelikus ülést követően)

Szabó András

Hozzászólások