Ösztöneink árnyékában – Freud és a pszichoanalízis

Mindannyian többé-kevésbé ismerjük Sigmund Freud ősz szakállas, a lélek ismeretlenjét kutató ikonikus alakját. Munkássága nyomán alakult ki a 20. század közepén a pszichoanalízis irányzata, ami Európából indulva később az egész világon elterjedt. Ez volt az első olyan tudományos jellegű pszichoterápiás elmélet, amely összefüggő képet alkotott az ember lelki életének működéséről és a pszichés betegségek kezeléséről. Mai napig nagy sikernek örvendő hírnevét annak köszönheti, hogy Freud felfedezései nyomán a pszichoanalízis alapfogalmai jól magyarázzák a lelki jelenségeket.

Freud és a traumatizált emberiség

Freud szerint három nagy trauma érte az emberiséget a történelem folyamán. Az elsőt Kopernikusz elmélete okozta, amely kimondta, hogy nem a Föld a világegyetem középpontja. A másodikat Darwin követte el, amikor az embert a többi élőlényhez hasonlónak írta le. A harmadik trauma okozójaként Freud saját magát jelöli meg, mivel elméletében megkérdőjelezi az ember kizárólag racionális természetét, valamint felfedi a tudattalan erők és a szexuális, agresszív ösztönök általi kiszolgáltatottságát.

Klienseivel való munkája során Freud felfedezte, hogy az általa kezelt tünetek gyakran visszatérnek, amikor az analízis során nem sikerül felidézni, az újra átélés által pedig gyógyítani a kiváltó okokat. Felismerte, hogy ezek az okok legtöbbször a kora gyermekkorban gyökereznek és nagyon gyakran szexuális jellegűek. Freud először azt találta, hogy egy traumatizált gyerek életébe túl korán lép be a szexualitás egy felnőtt csábítása által. 1897-re kialakított elméletében ezt visszavonta és azt állította, hogy a gyermek csupán fantáziál arról, hogy a felnőtt elcsábítja.

Freud szerint csábítókként jövünk a világra

Freud kiinduló álláspontja, hogy egy gyermek nem ártatlan, tiszta lappal születik meg erre a világra, hanem már születésétől fogva a szexuális ösztön munkál benne. A fiúk esetében Ödipusz-komplexusnak nevezi a csábítás jelenségét és 3-4 éves kortól 5-6 éves korig datálja előfordulását. Freud szerint a gyermek ekkor vágyat kezd érezni az anyja iránt és feleségül szeretné venni őt. Ébredő férfiassága arra készteti, hogy átvegye az apja szerepét, ezért rivalizál vele, szeretné, ha az apja eltűnne. Ez nem tudatos a fiúnál, leginkább álmaiban és fantáziáiban valósul meg. Mindeközben a gyermekre még a mágikus világnézet jellemző, vagyis képtelen a képzelet és valóság megkülönböztetésére. Ennek következtében erős bűntudatot érez és attól szorong, hogy kívánságai megvalósulnak.

Freud ugyanezt a lányoknál Elektra-komplexusnak nevezi. Ekkor a lány vonzódik az apja felé és csábítja őt, miközben ellenséges a rivális anyjával. Ugyanakkor fél, hogy le kell mondania anyjáról, érzelmeinek elsődleges tárgyáról. Iránta érzett ellenséges érzelmei miatt bűntudat, szorongás gyötri és akárcsak a fiú, ő is attól tart, hogy kívánságai valóra válnak.

Ennek a gyermek lelkében dúló konfliktusnak Freud szerint kétféle kimenetele lehet. Jó esetben (pozitív megoldás) a gyermek rájön, hogy az azonos nemű szülő „legyőzhetetlen”. Ekkor azonosul annak vágyott tulajdonságaival és megtanulja a nemi szerepeket. Rosszabb esetben (negatív megoldás) a gyermek elfojtás révén a tudattalanba szorítja a szexuális impulzusokat és nem sajátítja el a nemi szerepeket. Freud szerint később, felnőtt korában, amikor olyan hatás éri, ami felidézi az eredeti traumát, az elfojtás miatt neurotikus tüneteket kezd produkálni a személy (pl. szorongás, rossz kedélyállapot, harag, önértékelési zavarok, éberség, kellemetlen vagy zavaró gondolatok, negatív gondolkodás, cinizmus, stb.). A gyógyuláshoz ekkor fel kell tárni az eredeti traumát és annak átélésével a tudattalanból újra a tudatba kell emelni azt.

Ösztön – barát vagy ellenség?

Freud a szexuális késztetések feltételezését az ösztönkésztetés fogalmára építi. Szerinte lelkünket két irányból érhetik ingerek: a külvilágból és a belső világból. A külső ingerek ellen a test képes védekezni a különböző izommozgásokkal. A belső ingerforrások azonban olyan ösztönök, amelyek állandó erőként hatnak ránk, ezzel feszültséget keltve a pszichénkben. Ez a lélek számára kínérzettel jár, ezért arra törekszik, hogy önmagát nyugalmi állapotba hozza. Ehhez az út az ösztönök kielégítésén keresztül vezet, de mivel a legtöbb ösztönkésztetés (pl. agresszió, szexualitás) elfogadhatatlan számunkra, elfojtjuk és a tudattalanba száműzzük őket. Ettől azonban ösztöneink nem szűnnek meg létezni, sőt, folyamatos tudattalan kínt okoznak nekünk, mert fel akarják hívni figyelmünket a létezésükre, hogy végre kifejeződhessenek.

Mindannyian olyan tudattalan, megvalósulásra váró belső impulzusokkal éljük életünket, amelyek nem csak kedélyállapotunkat, de döntéseinket, szokásainkat és választásainkat is nagymértékben befolyásolják. Ezeknek a belső késztetéseknek a tudattalanban tartása sok esetben több energiát igényel, mint a velük való szembenézés. Az önismeret lehetősége valahol Freud pszichoanalízisében kezdte megmutatni magát a nyugati ember számára. Ez utat kínál arra, hogy megbarátkozzunk tudattalanunkba száműzött „elfogadhatatlan” énrészeinkkel. Az önismeret által felnőttként tudatosíthatjuk, hogy lelki nyugalmunk már nem ösztöneink elfojtásán, sokkal inkább azok elfogadásán és uralásán múlik.

Forrás: Integrál Akadémia jegyzet – Pszichoanalízis


Tudd meg, mit tartogat még számodra a pszichoanalízis február 17-ei, mindenki számára nyitott előadásunkból!

Részletek: www.integralakademia.hu/pszichologiai_iranyzatok_2018

 

Hozzászólások