Szabad pénzt kérni lelki szolgáltatásért? – Reflexiók a pápára

pope-francis-baptismÉrdekes cikkre bukkantam a HVG-ben, “Ferenc pápa szavaira sok pap összerezzenhetett” címmel, melyben kiemelik, hogy a pápa kimondta, hogy a megváltás ingyenes, be kell fejezni azt a gyakorlatot, hogy az egyház pénzt kér keresztelőkért, az áldásért és a misékért. Az újszövetségi szövegrészből indult ki, amelyben Jézus korbáccsal űzi ki a kufárokat a templomból. Jaj azoknak az egyházaknak, amelyek üzletelnek, a megváltás ingyenes! – mondta a pápa.

Véleményem erről: visszatérés az eredethez. Krisztus, Buddha, a papok és egy jó pszichológus a lelkiség tisztaságát képviselik és fejezik ki többé vagy kevésbé, de ez a dolguk eredetileg. Márpedig a lélek nem Buddhista, keresztény vagy nyugati – a lélek univerzális, ezért minden vallás vagy nyugati lélektan egy próbafúrás ugyanabba a mezőbe, csak másik oldalról. Így nem csoda, ha a kibuggyanó elvek közösek akkor is, ha látszólag más mitikus történetbe és szimbólumrendszerbe vannak csomagolva.

A burmai buddhista világban, mely az eredeti, théraváda buddhizmust gyakorolja (500.000 szerzetes és 50 millió lakos), úgy van az, ahogy Krisztus mondta a kufárok esetén, és ahogy a pápa is mondja most. Csakhogy a burmai buddhizmusban ezt nem mondják, hanem csinálják: erre van felépítve a hivatalos rendszer, ez így van kétezer éve, és így van ma is, 2015-ben, változatlanul. Minden, ami dharma, az ingyenes. Ha nyugatiként elmész egy elvonulásra: laktatnak, etetnek a kolostorban és tanítanak. És nem tudsz fizetni érte, mert nincs kinek, nincs hova: ők adják neked adományba, mert a lélek és a felébredés nem köthető pénzhez. Adhatsz adományt, de ha adsz is, azt nem arra költik, hogy kifizetik a számlát utánad, hanem a következő elvonulók költségeire szánják. Sem a szerzetes nem kap pénzt ebből, sem a kolostor gazdasági ügyeit intéző önkéntes szolgálók, sem a konyhán főző asszonyok, mert ők is ingyen, adományként adják a segítségüket. Így a burmai vipassana hagyományok teljesen üzlet és önérdek mentesek. Egyedül egy olyan elvonulási rendszert ismerek nyugaton, ahol ez ugyanígy van: a Goenka-féle 10 napos vipassana elvonulásokat: www.dhamma.hu. Egy időben voltam szervező és szolgáló: tényleg így van. Senki nem kap pénzt, az Angliából vagy Ausztráliából idehívott meditációs tanárunk se. Mindenki adományként csinál mindent. Ekkora az értéke a felébredésnek, a lelki tisztulásnak, a lelki életnek és azoknak, akik ezt támogatják. Más szóval ezek olyan kincsek, amik mindent megérnek és pénzzel nem mérhetőek.

a32041292835af21101b4c44d0123ce8Az érem másik oldala, amiért ezt megtehetik, hogy a falu lakosai, és az állam adományokkal támogatja a kolostort és a szerzeteseket. A szerzeteseknek ott nincs magántulajdonuk, ellentétben a keresztény egyházzal. Egy 80 éves világhírű szerzetes mesternek ugyannyi vagyona van, mint a friss, 21 éves szerzetesnek: 2 db ruha, 1 tál, 1 csomag tű és cérna és orvosság. A szobáik is ugyanolyanok, nincs extra dekoráció, stb. Egy egységes közösség. A tiszteletbeli seniority különbséget a szerzetességben eltöltött évek száma adja. Ezt azon mérik, hogy hány vassa-t ült a szerzetes. (Egy vassa egy 4 hónapos elvonulást jelent júliustól októberig, azaz vannak pl. 20 vassa-s vagy 2 vassas szerzetesek – ejtsd “vásza” vagy “vázó”). Vagyis a gyakorlásba befektetett energiában (ami az fő tényező a fejlődésben), illetve a közösségért tett tanításokon mérik a tiszteletet. A ruhájuk is egyenlő, nincsenek rangok és megkülönböztetések, mindenki ugyanabban a rozsdavörösben jár. Volt szerencsém Burmában néhányszor együtt élni és gyakorolni a szerzetesekkel. Azt látom a pápa lépésében, hogy erre mozdul. Ugyanis a lélek törvényei univerzálisak, nem buddhisták vagy keresztények és az eltérő rendszerek eltérő fókusszal, “lefedettséggel” és tisztasággal fejezik ki és gyakoroltatják azokat.

A nyugati társadalomban a lelki segítőknek pénzt kell kérniük, mert az állam és a falu, város lakói nem fogják eltartani őket. Aki megpróbálja, az oda lukadhat ki, hogy nagyon nehezen él meg, és ez nem cél. A szerzetesek nem szegények, nem jönnek ki nehezen és nem koldulnak. Bár nyugaton tévesen a “kolduló szerzetes” fogalom terjedt el, ez egy teljes félreértés. Amikor reggel egy szerzetes körbemegy a faluban a “koldulócsészével”, (aminek az eredeti neve nem koldulócsésze, hanem alamizsnás tál, és akkora majdnem, mint egy bableveses kukta, vagyis több ember ebédje elfér benne) akkor ez a szerzetes szent gyakorlatot végez, a város és falu lakói pedig hálát éreznek, hogy adhatnak. És mindig tele van a tál, mire visszaér. Nem azért kér, mert szegénynek nincs, rászorul és körbejárkál, hátha valaki ad. Ez a nyugati koldus, a hajléktalan. A szerzeteseknek mindig van, és bőséggel van, és onnantól, hogy belép a rendbe, tudja, hogy a megélhetése egy életre megoldott. Mert az egész nép siet, hogy adhasson neki. A körülötte lévő társadalmat egy bőséges meleg térnek éli meg, ami mindig eltartja és elhordozza őt mostantól. Vagyis az eredeti keletben azért lehet pénztelenséget gyakorolni, mert amúgy eltartanak. A szerzetesnek a fent említett 4 tárgya lehet és mása nincs. Nincs tévéje, kocsija, mosógépe, laptopja. A kolostornak lehet közösben, ha adományoztak neki, amit használhat. A szerzetes nem mondhatja, hogy “egy számítógépet akarok magamnak, adjatok rá adományt”. Akkor van számítógépe, ha olyan funkcióba teszik, mint például a dharmakönyvek szerkesztése, és akkor a világiak vesznek adományba a kolostornak. A kolostorok teljesen egyszerűek, ami funkcionálisan kell, az van, ami nem kell, az nincs. A bútorzat minimális, és nincs különbség ifjú és nagy öreg híres szerzetesek “lakberendezése” között.

A szegénység élménye elsődlegesen nem az, hogy mennyi tárgyad és pénzed van, hanem hogy mennyire nehéz vagy könnyű megszerezned azt, ami kell az életedhez, tudod-e az életed alapfunkcióit jó minőségben biztosítani, és az milyen mentális és fizikai stresszel vagy épp könnyedséggel jár. A szerzeteseknél nagy könnyedséggel jár mindez, mert kevés dolguk van, azt adományba kapják, és általában van bőven ezekből, mert a népnek jól esik adni a szent életűeknek.

org_nwjj138.jpgEurópában a pszichológusok vagy egyéb lelki szolgáltatók, spirituális tanítók, neosámánok, vagy épp klasszikus idelátogató szibériai sámánok pénzt kérnek, hiszen ha ők reggel körbemennének egy bableveses kuktával a körúton, és megállnának a kapuk előtt, tán őrültnek néznék őket. A társadalomban pedig felborult, sőt megfordult és feje tetejére állt az ősi rend. A legnagyobb érték és státusz nem a sámán, a pap, a lelki segítő, hanem az üzletember, felsővezető, politikus. A lelki segítőkre gúnyszavakat alkot a társadalom: “ dilidoki”, “shrink”, stb. Az ideérkező külföldi sámánok, gyógyítók a társadalmi radar alatt sunnyognak ki-be, és nem túl nagy pénzeket kapnak, amit a szívből lelkesen értük dolgozó segítőik ki tudnak egyensúlyosan hozni a látogatókból, akik a bajszuk alatt olykor azt mondogatják “egy ilyen embernek nem szabadna pénzt kérni, nem teljesen hiteles, ha pénzt kér”.  Aki ilyet mond, az két dolgot hordoz magában: egyrészt érzi azt a lelki alaptörvényt, hogy a lélektani dolgok pénzzel nem mérendőek. Ugyanakkor önző is, hisz arra nem gondol, hogy aki neki épp lelki kincset ad, az hol és hogyan hajtja majd álomra a fejét, békében meg tud-e élni, és róla ki gondoskodik. Róla senki nem gondoskodik, maximum a szervezői kicsit, és önmaga, mert egy olyan társadalomban él. Azok a nyugati lelki, spirituális segítők, akik nem kérnek pénzt, azok azért tehetik meg, mert nem főállásban végzik ezt, hanem a napközbeni pénzkereső munkájuk mellett hobbiban. Vagy van akit eltartja – férje, felesége, családja -, vagy örökölt. Tehát a helyzetet csak társadalmi és kulturális kontextusban lehet és szabad megítélni, és aki olyan kultúrában és társadalomban él, mint mi, azt inkább segítsük és lássuk el, semmint kritizáljuk, ha pénzt kér a lelki szolgálataiért. Ez a véleményem a pápa mondásáról is. Ha meg tudja szervezni, mint az egyház feje, hogy a papok és templomok mostantól el legyenek látva, és ezért nem kell pénzt kérniük, akkor legyen. De a pap is ugyanannak a rendszernek a része, mint a hívő. Az nem kerülhető meg.

15861927148_cc40b49be0_cÉn húsz éve főállásban lelki szolgáltatásokkal foglalkozom. Vagy jómagam adok éppen, vagy másnak szervezem azt, vagy valakinél programon vagyok és fizetek érte, vagy épp nem fizetek érte, attól függően, hogy hogy van felállítva az a rendszer. A saját előadásaim és csoportjaim, tanfolyamaim mellett szerveztem már magyar, német, osztrák, angol, amerikai, burmai, indiai, francia, ausztrál, tuvai sámán, amerikai indián embereknek, pszichológusoknak, terapeutáknak, jógiknak, buddhista szerzeteseknek, kaliforniai new age guruknak. Szerveztem Magyarországnak, Európának, szerveztem Amerikában, menedzseltem Indiában, Burmában. Azt gondolom, eléggé átérzem ezt a valóságot és szeretettel, együttérzéssel gondolok a szereplőkre, mert mindegyikük ember. Ami közös bennünk, akármelyik szerepben is vagyunk, hogy emberek vagyunk. Sérülékenyek, törékenyek, érzékenyek, törekvőek, reménykedőek, álmaink vannak. Lámaként, sámánként, pszichológusként és ezekhez forduló személyekként is. Minden esetben ugyanaz a dolog: a személy adni akar valamit, azt tudatni kell az emberekkel (hirdetés, marketing), meg kell szervezni az eseményt, amihez hely, technika és utaztatás kell, mindennek anyagi oldala van, számos emberrel le kell ezt tárgyalni és lebonyolítani. Én megszerettem ezt és a szervezést is, a lelki út gyakorlatának tartom. Mivel egy eseménynél maga az esemény a 20%, a szervezés pedig 80% – az élet jó része a szervezés, nem az esemény. Ezért azt kell spirituális gyakorlattá tenni. Bármi azzá válik, ha a tudatosság, a döntések mögött mély belefigyelés, szívtérből való gondolkodás és etikus egyensúlyi megállapodások övezik.

Ramana_3_swHa már hallottatok a pápáról, Oshoról, Ramana Maharisiről, Ole Lámáról, a Dalai Lámáról vagy Ekhart Tolléról, az azért van, mert valaki ezt megszervezte nekik, és meghirdette, odautaztatta és pénz szedett érte, és abból fedezte a költségeket, hozzájárulva az adott személy megélhetéséhez így vagy úgy. Én ma már nem azt nézem elsősorban, hogy a színpadon milyen a láma, a sámán, a szerzetes, vagy a workshop tréner, hanem a szervezésben milyen. Ott mérem le. Azt hamar el lehet érni, hogy a szolgáltatás alatt magával ragadóan jóvá váljunk, ott könnyű csatornában, flow-ban lenni. A szervezési résznél jön elő lényünk többi oldala, ezért az az igazi terep a fejlődésre és a lemérésre, hogy ki hol tart. És akárhol tart (kivéve egy nagyon kisszámú durva esetet), együttérzéssel érdemes megtartani és kezelni.

A pénz és a megélés biztosítása, a biztonság, egészség, táplálkozás, egy természetes komfortszint, nem kérdés: mindenkinek kell. Azzal lehet variálni, hogy milyen rendszereket állítunk fel és hozunk létre az adok-kapok anyagcsere folyamat körül, ahogy ezt biztosítjuk, hogy ki hogy jut hozzá.

Nyugaton egy példás megoldás Kanada, ahol a pszichoterapeuták kb. havi egy-másfél millió Ft-nyi fizetést kapnak az államtól (ami a helyi árakat tekintve, ha arányosítjuk, kb. 300.000 – 600.000 Ft /hó lenne Magyarországon), és cserébe a kliensek TAJ kártyával ingyen járhatnak hozzájuk. Ez három dolgot mond el Kanadáról mint társadalomról és annak a vezetőiről és népéről. Egy: a lelki életnek értéke van, és aki annak adta az életét, hogy ebben segít másoknak, azt az ország megtiszteli és jólétben tartja. Azt mondja: “gondoskodunk rólad, köszönjük, amit értünk teszel, élj jólétben, boldogan”. Másrészt a népnek is ezt üzeni a rendszer: ha lelkileg fejlődni akarsz vagy problémád van: dolgozz rajta, támogatunk és gondoskodunk azokról, akik ebben neked segítenek. Harmadrészt a lelki segítő, a pszichológus visszatérhet ahhoz az eredeti lelki ászanához, amit Krisztus és Buddha is üzent, amire a vipassana kolostorok épülnek, és amit a pápa is kiemelt most. Úgy segíthet, hogy nem kell személyesen viszonzást kérnie attól, akinek segít, mert neki más ad azért, hogy jól élhessen. Azt gondolom, hogy Kanada példás ebben. Ha ezt elérné a többi ország is, akkor érnénk el az utazómagasságot társadalmilag a témában.

* * *

E cikkhez kapcsolódóan Facebook beszélgetés alakult ki itt, ha inspirált, gondolatokat ébresztett te is hozzászólhatsz :
https://www.facebook.com/benceganti

További cikkeket tőlem itt olvashatsz: https://blogbenceganti.wordpress.com/

* * *

Tetszett ez a szellemiség? Szeretettel ajánlom figyelmedbe azt, ahol az integrál szemléletet tanítjuk és gyakoroljuk, amely az életet és a spiritualitást összekapcsolja :

SZILVESZTERI INTEGRÁL TÁBOR
2015. DECEMBER 28. – 2016. JANUÁR 2.

Szeretnél velünk mély csendeket ülve elmélyedni a meditációban, jókat beszélgetve mesterévé válni a minőségi együttléteknek, olykor pedig mozogni, táncolni és igazán megtapasztalni az integrál létmódot? Szerintünk a Szilveszter eltöltésének ez az egyik legjobb módja, ezért sokan évek óta együtt szilveszterezünk ebben a szellemben. Jó belépni így az újévbe. Azt látjuk egymáson, hogy utána egész évre ott van az együttlét lenyomata és feltöltő ereje, amiből meríteni tudunk. Szilveszter estéjén pedig mindenki annyira ereszti el a haját, amennyire akarja. Az újévbe olykor meditációban, olykor táncban megyünk át, attól függően, hogy hova jut a csoport december 31. éjfélre. Utána pihenés, beszélgetés vagy tánc szokott “kitörni”. 

teli_tabor_2015_plakat

A tábor nyitott minden érdeklődő számára!
TARTS VELÜNK, S TÖLTSD 2016 SZILVESZTERÉT JÓ CSAPATBAN!

regisztracio

 

Hozzászólások