Integrál Akadémia címkéhez tartozó bejegyzések

Amikor válaszúthoz érsz

Amikor válaszúthoz érkezünk, megállunk egy pillanatra mérlegelni, hogy jövőbeni választásaink milyen lehetséges haszonnal vagy veszteséggel kecsegtetnek. Szeretnénk, ha a befektetett időt és energiát sikeres végeredmény koronázná. Ez teljesen logikus, ki akarna fölöslegesen megerőltető munkát végezni, ha nem kap érte semmit cserébe? Az önismeret útja azonban nem ennyire kiszámítható. A végeredmény nem garantált olyan módon, ahogy itt és most azt elképzeljük. Persze az út elején még lehetnek olyan képzeteink, hogy minden jó lesz, ha a szabályok szerint játszunk és sok önismereti foglalkozáson részt veszünk. Az önismeret útja azonban nem a szabályokról, sokkal inkább azok felrúgásáról szól. Nem törvénytelen cselekedeteket kell ez alatt érteni, hanem azoknak a már lejárt szavatosságú belső szabályoknak az elengedését, amelyekkel egész életünkben önmagunkat hátráltattuk. Hogy a régi minták ilyen formán való elengedése és az új, saját bensőkből fakadó szabályok követése milyen módon hat jövőbeni önmagunkra, céljainkra, haszon és veszteség kvótáinkra, az teljességgel kiszámíthatatlan. Nem tudhatom, hogy annak elengedése, átformálása, amit most megkérdőjelezhetetlenül hiszek magamról, hogyan hat majd rám és viselkedésemre a jövőben.

Folytatás

Az Élet, amit már élhetek: utam az Integrál Akadémián

Bár sokáig nem tudtam róla, de mindig is két világban éltem. Amikor megszületett bennem a döntés, hogy beiratkozok az Integrál Akadémiára, már nagyon erősen jelen volt ez a kettősség az életemben. A fizikai testem egyre inkább felmondta a szolgálatot, a spirituális dimenzió pedig állandó részévé vált a mindennapjaimnak. Nem voltak azonban még megfelelő eszközeim hidat képezni a kettő között. Tulajdonképpen nem is tudtam arról, hogy ez lehetséges, arról pedig végképp nem, hogy az emberi fejlődés kulcsa a bennünk levő világok integrálásában rejlik.

Folytatás

Spirituális vagy és úgy érzed szétesel?

Ebben a cikkben bemutatom két normál önkereső személy szétesés élményét, amelyet spirituális Samsaragyakorlataik során éltek meg. Leírom, hogy hogyan történt az élmény feldolgozása és mit tehetünk, ha valaki ebben a folyamatban elakad:

1. Hogyan lehet a személyt támogatni?
2. 
Lelkileg mi történik ilyenkor benne?
3. M
it tehet, ha nem sikerül túljutnia ezen az állapoton?

Folytatás

Töltekezés és énerő

Önismereti utamon hajlamos vagyok a hangsúlyt a problémák feltárására tenni. Arra figyelek, ami gondot jelent az életemben: analizálom, gondolkodom rajta, belemegyek a kapcsolódó érzelmekbe figyelve, hogy hova visznek engem. Lost in the woodsAddig nem nyugszom, míg meg nem értem az egészet és azt, hogy miből fakad. Egy belső feszültség hajt, ami miatt, bevallom, kemény vagyok magammal.
Legtöbbször van eredménye ennek a munkának, azonban néha kiderül, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet. Ilyenkor könnyen beleveszek. Csak vágom, vágom és vágom… s egy idő után már azt sem tudom, hogy mit vágok, hol van az, amit vágok, hol tartok és egyáltalán, én hol vagyok. Elveszítem a támpontokat és a küzdelemmé vált munka az erőmet teljesen felemészti. Muszáj megállnom, hogy hátrébb lépjek és pihenjek. Azt hiszem, hogy nem is tudnék mást csinálni.

Folytatás

“Nem vagyok elég jó” és a tiszta kommunikáció

szorongásEnneagram 6-os típus vagyok, félelem-motivált személyiség. Ezt a mindennapokban megélt, gyakran ok nélküli szorongásom jól mutatja. Van, hogy menekülőre fogom emiatt, és van, hogy elegem van belőle és belemegyek egy-egy helyzetbe. Régóta figyelem, hogy ez a szorongás mikor jön elő, mire késztet vagy éppen miben gátol, vajon miből fakad és mitől tűnik el. Amikor tisztán megengedem magamban és megélem az érzést, ezt mondatja velem: “Nem vagyok elég jó.”
Tiszta kommunikációs szemmel látszik, hogy ez a mondat nem tiszta, játszmát takar. Folytatás

Egy-Más szemében – Szemkontaktus kísérlet 2015, ahogy mi láttuk – videó

Hova tűntek az emberi kapcsolatok? 

Ezt a kérdést feszegették az Erzsébet térre szervezett flashmob résztvevői, köztük az Integrál Akadémia volt és jelenlegi hallgatói. A budapesti esemény a világ számos országában megtartott Szemkontaktus Kísérlet (The World’s Biggest Eye Contact Experiment) része volt. Egy percig kellett egy másik ember, lehetőleg egy idegen szemébe nézni – ugye ismerős gyakorlat?

Video: endizájn

Élő gondolkodás

szivcsakraIdén nyáron átválogattam a könyveimet, külön polcra tettem azokat, amiket még nem olvastam. Így került kezembe Váradi Tibortól a ‘Szellemtudomány, az ember és a létezés titkai’ című könyv. Régen, kb 8 éve vettem, megfogott a címe, mégis még váratott magára az olvasása. Ahogyan újra a kezembe akadt, beleolvastam… és nem tudtam letenni. Több téma is megfogott a könyvből, most az egyiket szeretném kiemelni, az élő gondolkodást. Ezt írja: “Élő, organikus gondolkodásra van szükség, amely nem eltávolít, hanem közelebb visz a szellemhez.” Folytatás

Másodikos fejjel

zeneAzt hiszem, hogy ezt a cikket az “Izgalmas események” kategóriába fogom berakni, mert az évkezdő sámándobolós este kapcsán ébredt fel bennem az írhatnék, és hát az évkezdő sámándobolós – elsősöket fogadós – harmadikosokat búcsúztatós este egy határozottan izgalmas esemény volt! Folytatás

A válasz bennünk van

Forrás: moricka.net

Forrás: moricka.net

Amikor jön hozzám egy új kliens, gyakran megesik, hogy elmeséli röviden a problémáját, aztán néz rám. Vár. Átpasszolja a labdát, hogy az elmondottak alapján csináljak vagy mondjak valamit. Kérdést szoktam feltenni, hogy jobban megismerjem a történetét és visszairányítsam a figyelmét magára. Van, hogy ezután is rövid választ kapok és egy újabb várakozó tekintetet. A szemeiben ilyesmit vélek felfedezni: “Én eljöttem. Kezdj velem valamit! Mondd meg, hogy miért történik mindez velem és mit csináljak!” Mintha egy orvosi vizsgálatra jött volna, ahol diagnózist állítanak fel és receptet írnak. Kétségbeesésében szeretné átadni a felelősséget másnak.
A rossz hír: ez így nem működik. A jó hír: azért nem, mert a lelkünkhöz csak magunknak van teljes hozzáférése. S még egy jó hír: lelki kérdésekben a válasz és a megoldás mindig bennünk van. Ki más tudhatná, hogy mit is akarunk és mi tesz minket igazán boldoggá?

Folytatás

Alázat

Gőg. Forrás: www.csfd.cz

Gőg. Forrás: www.csfd.cz

– Mi az alázat? – kérdezte egyik ülésen egy kliensem. Elmélyülten megismételte a kérdést – Mi az alázat? … Nem értem ezt a szót, nem tudom értelmezni.
– Mi nem alázat? – kérdeztem – Hátha innen könnyebb megfogni.
– Hát… beképzeltnek lenni, az önhittség, a gőg, ezeknek ez lehet a mondata: “Ezt én is tudom” vagy “Én jobban tudom”.
– Igen. – helyeseltem. Kicsit vártam, időt adva a gondolkodásra. Csend maradt, így folytattam – vagy a másik oldalon ott van a megalázkodás, amikor valaki szolgaszerűen, önmagát feladva, mindent megtesz valakinek vagy valamiért.
– Hm… – gondolkodott tovább a kliensem – olyan, mintha fel kellene nőnöm ahhoz, hogy megértsem az alázatot. Most nem megy. Azt hiszem, hogy még a tanítóm felé sem érzek teljes alázatot.

Folytatás