közösség címkéhez tartozó bejegyzések

Mit ünneplünk a Karácsonyi Spirituális Éneklés alkalmával? – 2.rész

A fény születése mellett még egy dolog okot ad a közös ünneplésre: a közösség ünneplése. Azok a családok, ahol az együttlét mindig öröm, a családtagok harmonikus együttműködéséről, közös céljaikról és hasonló gondolkodásmódjukról árulkodnak. A mondás szerint az ember a családját és rokonait nem választhatja meg, azt azonban igen, hogy kivel barátkozik és kivel alapít újabb családot, közösséget.

Folytatás

Findhorn – spirituális közösségépítés

11.-Nature-SanctuarySpirituális közösségépítésben 53 éves tapasztalattal rendelkező Findhorn közösség hazánkba látogat az Integrál Európai Konferenciára (IEC).

A Findhorn spirituális közösség, amely alapítása óta rengeteg változáson ment keresztül, ma is az alapításkor lefektetett három fő alapkő szerint éli napjait. A természettel közösen alkotva, a világ szolgálatában élve, tevékenységeiket a befelé figyelésben felbukkanó bölcsesség vezérli. Folytatás