Vannak napok, amikor felkelni sincs kedved, mégis kimászol az ágyból. Egy belső ígéret hajt, hogy cserébe később majd jobb lesz. Már csak erre az üzletre, erre a bónuszra vagy csak arra az utolsó előléptetésre van szükséged. Mi lesz utána, boldog leszel? Miért hisszük azt, hogy előbb bele kell halnunk az életbe ahhoz, hogy elkezdhessünk élni?
A fény születése mellett még egy dolog okot ad a közös ünneplésre: a közösség ünneplése. Azok a családok, ahol az együttlét mindig öröm, a családtagok harmonikus együttműködéséről, közös céljaikról és hasonló gondolkodásmódjukról árulkodnak. A mondás szerint az ember a családját és rokonait nem választhatja meg, azt azonban igen, hogy kivel barátkozik és kivel alapít újabb családot, közösséget.
Sokan sokféle problémával keresünk fel különböző gyógyítókat és orvosokat. Van bennünk egy társadalmilag elfogadott elvárás arról, hogy valaki vagy valami, egy külső személy, egy új csodagyógyszer majd megoldja a problémáinkat. Amikor ez az út zsákutcába vezet – mert valljuk be, ilyen is előfordul –, akkor sokszor értetlenül és elkeseredve állunk a bajban, mondván: nincs segítség. De mi van akkor, ha nincs is szükségünk külső segítségre? Mi van akkor, ha minden, ami a gyógyulásunkhoz és boldogságunkhoz kell, közvetlenül elérhető önmagunkból?
Ha kitekintünk egy kicsit a rációra épített nyugati világfelfogásból és egy pillanatra el merjük engedni a tudomány mindenhatóságába vetett hitünk korlátait, észrevehetjük, hogy vannak olyan társadalmak a Földön, ahol nem használják a nyugati civilizáció tudományos termékeit, mégis képesek meggyógyulni a legkülönbözőbb testi és lelki betegségekből. Vajon, hogy csinálják?
