A humanisztikus pszichológia 1961-ben jött létre formálisan. Az irányzat kialakulása Abraham Maslow és Carl Rogers nevéhez kötődik, akik e terület ősatyjai. Rogers volt a gyakorlat embere, Maslow volt a tudós. Maslow több könyvet írt arról, hogy milyen is a kiteljesedett ember, pontokba szedte az önmegvalósított ember jellemzőit. Rogers pedig a gyakorlatban valósította meg a humanisztikus hozzáállást. A humanisztikus pszichológia a magasabb emberi jelenségekkel foglalkozik, mint az öntudat, önmegvalósítás, egészséges lét, remény, szeretet, kreativitás, létezés, a valamivé válás, az egyéniség, a dolgokban értelmet látni, s annak megértése, mit jelent embernek lenni.

A humanisztikus pszichológia képviselői azt a meggyőződésüket juttatják előtérbe, hogy a szándékosság, valamint az etikai értékek erős pszichológiai erők, melyek az emberi viselkedésben nyernek kifejezést. Az ember ennek értelmében nem sötét erők rabja, nem a külső ingerek automatikus foglya, hanem szabad akaratából cselekszik. Természetesen elismerik, hogy az emberi elmét befolyásolják a környezeti hatások és tudattalan folyamatok, melyek destruktívak lehetnek. A humanisztikus pszichológia képviselői azonban túllépnek ezen, és kiemelik az emberi méltóságot és értéket, a tudatos képességet arra, hogy személyes kompetenciákat, illetve önbecsülést alakítsunk ki. Ez az értékorientáció olyan terápiák kifejlesztését tette lehetővé, melyek fejlesztik, kialakítják a személyes és interperszonális készségeket, és ezáltal életminőség-javító szerepük van. A humanisztikus terápiák célja az önelfogadás bátorítása, a személyes értékek feltárása és kiaknázása. Az egyedit hangsúlyozzák, minden ember egy független birodalom, melyben a saját értékrendszer, kultúra, személyes döntések és felelősségtudat teljesedik ki.

A humanisztikus emberképben úgy gondolkozunk, hogy az ember legbelül egy pozitív lény, alapvető jóság és egészség lakik mindannyiunkban, s egy önmegvalósítási késztetés, vágy, egy automatikus törekvés, mely, ha teret adunk neki, akkor az egyént egy autonóm, független, csodálatos egyéniséggé bontakoztatja ki. A problémák és lelki szenvedések ezen belső magra, a szocializáció során rárakódott rétegek.

Az egyén belső jósága és önmegvalósítása képes hosszú időre megakadni, ha a környezeti feltételek nem megfelelőek: akkor, ha a környezet nem fogadja el feltétel nélkül az egyént, aki ekkor, hogy elfogadják, feladja magát, s ha ezt hosszan fenntartja, boldogtalan és neurotikus lesz. Ezt nevezik “abortált önmegvalósítás”-nak is (abortált = megszakított). Ez – az alapvető jóság és növekedés központú szemlélet – merőben új és humánus felfogás volt a korábbiakhoz képest. Freud és a pszichoanalízis szerint az ember lelke legmélyén gyarló ösztönök vannak, s a lelki élet nem más, mint az azokkal való folytonos küzdés, és emiatt előálló külső és belső konfliktusok. Az ember alapvetően állatias, irracionális, a tudattalanjának kiszolgáltatott lény, amit kontrollálni próbál, ezért folyton küzd és emiatt feszült. A behaviorizmus szerint az ember egy üres lap, amire az élet során aztán tanulással beírjuk a programokat. A humanisztikus pszichológia szerint az ember alapvetően jó, és a magasabb értékek felé fejlődő, evolváló lény. Ez a szemlélet tehát túllát az orvosi szemléleten – betegből normálissá: “az ember beteg, s a terápiában normális szintre hozzuk” –, és az egészség holisztikus szemléletét alkalmazza. Az orvosi szemlélet után a humanisztikus szemlélet egy felszabadulás, fellélegzés, az élet végtelensége, teljessége, jósága, öröme engedtetett meg ezáltal a világnak a pszichológia berkeiben is. A humanisztikus pszichológia lényege az ember felszabadítása, a szabadság, a lét, a kreativitás, az autentikusság megélésének a katalizálása. A humanisztikus szemlélet hangsúlyozza, hogy az ember felelősségvállaló, döntésképes, önálló, és autentikus.

Integrál szemmel:

Mint minden pszichológiai irányzat, a humanisztikus is egy aspektusát írja le az embernek, de önmagában nem elég – szükséges, de nem elégséges. Gyakran vannak olyan elakadt én-részek – s minél súlyosabb, annál fontosabb látni –, amikor nem elég az egyén pozitivitását és belső fejlődését elősegíteni a feltétel nélküli elfogadással, nem elég a “normálisból kiteljesedetté” szemlélettel dolgozni önmagában, hanem ki kell egészíteni a “betegből normálissá” szemlélettel és módszertani repertoárral is az adott én-részekre, hogy a lélek felszabadulása még jobban megtörténjen.

Forrás: Gánti B. (2007). A humanisztikus pszichológia elméletei és pszichoterápiás gyakorlatai. Integrál Akadémia, Budapest

Ha szeretnéd elolvasni a teljes 52 oldalas e-jegyzetet, ITT megtalálod.

Integrál Pszichológia képzés indul szeptember 16-án!

Részletek: http://www.integralakademia.hu/integral-pszichologia-szak