Az archetípus, mint a szerelembe esés oka

Az analitikus pszichológia Carl Gustav Jung svájci pszichiáter és pszichoterapeuta nevéhez kötődik, mely a tudattalan pszichés folyamatok meghatározó szerepét hangsúlyozza az ember életében. Apai felmenői között többen érdekeltek voltak az okkultizmus tanulmányozásában, anyai ágon pedig a látomások előfordulása volt jellemző, ahogy Jung édesanyja, Emilie esetében is. 1902-ben írt, Az úgynevezett okkult jelenségek pszichológiájáról és patológiájáról című orvosi disszertációjához sajátélményű spiritiszta szeánszaiból merített anyagot. Ezen alkalmak tapasztalatai ébresztették rá Jungot a tudattalan létezésére.

Ősképek az emberi tudat mélyéről

Utazásai során Jung megismerkedett a természeti népek világfelfogásával, miközben megértette a szívvel és fejjel gondolkodás különbségét. A nem nyugati kultúrákkal történő találkozás élményei jelentősen befolyásolták személyiségét és spirituális felfogását. A természeti népek hitvilága, a mítoszok ismétlődő motívumai, az álmok és skizofrén fantáziák tanulmányozása vezette el Jungot az archetípusok fogalmának megalkotásához. Ezekhez egyiptomi, babiloni, hindu, gnosztikus, germán és indián forrásokat egyaránt felhasznált. Úgy gondolta, hogy a mítoszok rejtik a kulcsot az emberi pszichéhez és a „régiek” azért teremtették őket, hogy rajtuk keresztül tanítsanak. Szerinte az életünk minden része visszatükröződik a mítoszokban és mesékben pontosan azért, hogy általuk megértsük és feldolgozzuk a bennünk levő feszültségeket.

Jung – hasonlóan Freudhoz – az emberi személyiséget tudatos és tudattalan régiókra osztotta, de Freuddal szemben nála a tudattalan nem, mint a psziché alacsonyabb rendű része jelenik meg. Szerinte ez idősebb a tudatos részünknél, mely ebből születik meg és az alvás, álom vagy akár az ábrándozás során rendszeresen visszamerül a tudattalanba. Utóbbit Jung két részre osztja: személyes tudattalanra és az attól mélyebben lévő kollektív tudattalanra. A személyes tudattalan tartalmazza mindazokat az élményeket, gondolatokat, érzéseket, amit az egyén élete során átélt és, amelyeknek már nincs tudatában. Ezeket elfelejtette vagy valamilyen okból elfojtotta őket, így azok a tudatból kiszorulva tudattalanná váltak. A kollektív (egyetemes) tudattalan a személyes tudattalan „alatt” húzódik, így kívül esik a személyes lét szerzeményein. Ősi emberi tapasztalatokat, az állati lét és az élet eseményeinek kódját tartalmazza az idegrendszeri struktúrában. A kollektív tudattalan tartalmai ősképek vagy archetípusok, amelyek mint ősi lenyomatok, pszichikai és viselkedési formák egyedileg, valamint kollektíven is jellemzőek az emberre. Ezek a kollektív tudattalanban, mint potenciálok léteznek intenzív energiatöltettel rendelkező intuíciók, érzések, motívumok, képek, szimbólumok formájában, amelyek megjelenéséhez a külvilágból érkező ingerekre, külső aktivitásra van szükség.

Az archetípusok uralkodnak felettünk

Az ősképek vagy archetípusok a tudatot ősi mitologikus színezetű, nagy érzelmi energiájú képzetek formájában érik el. Egyszerre dinamikus képek és óriási erejű érzelmek, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Olyan évezredes erővel bukkannak fel, melyek lenyűgözik, megbűvölik, cselekvésre ösztönzik az embert. Álmok, fantáziák, víziók révén jutnak kifejeződésre. Pszichés értelemben rokonok az ösztönökkel, az evolúció termékei és az agyszerkezettel öröklődnek. Az archetípusok pszichés működésünket alapvetően meghatározzák és alakítják egyéni életünket.

Jung szerint a személyes és kollektív tudattalan határán helyezkedik el a saját nemiségünkkel ellentétes őskép. Ez férfiak esetében az ún. anima, nők esetében pedig az animus. Ez a pszichés szerkezet az ellentétes nem attitűdjeit hordozza magában, így a férfi lelkében élő nőt és a nő lelkében élő férfit. Az anima és animus egyrészt a kollektív tudattalan által meghatározottak, másrészt a személyes élet tudattalanba süllyedt emlékeiből tevődnek össze. Mindannyiunkban élnek feminin és maszkulin vonások, nem csak fizikai testünkben (gének, hormonok), hanem érzelmek, ideák, attitűdök formájában is. Jung szerint, amikor egy nő vagy férfi „szerelmes” lesz, akkor saját belső animusát vagy animáját vetíti ki a másikra. Ez az archetípusos projekció jelensége, amikor saját női vagy férfi részünket szeretjük meg a másikban, tehát nem az ő igazi lényét. Sokszor előfordul ekkor, hogy a valóságosnál szebbnek látjuk az illetőt, amit környezetünk gyakran nem ért.

Így hat ránk az archetípus ereje

Az archetípusok óriási erővel képesek eluralni a pszichénket. Talán a szerelem jelensége az, amit a legtöbbünk átélt és saját magán is tapasztalta irracionális erejét. A „szerelembe esés” kifejezés jól illusztrálja az archetípus ránk gyakorolt autonóm hatását és az ezzel szembeni tehetetlenségünket. Ilyenkor nincs más hátra, szerelmesnek „kell lenni”. A bennünk élő anima vagy animus ősképe projektálódik, megszáll egy külső személyt. Az, akire az archetípus kivetül, rendkívüli hatalommal bír a kivetítők felett. Ezért gyakran, amikor „szerelembe esünk” valakivel, csak rá tudunk gondolni és szeretnénk minden kívánságát teljesíteni.

Az archetípusokban jelen van az ember és a világ kétarcúsága, jó-rossz dichotómiája. A jin-jang szimbólumban a jinhez a feminin, a janghoz pedig a maszkulin energiák társulnak. A személyiség nem egy statikus entitás, hanem egy dinamikus változó, amit az általunk hordozott jin-jang elemek kölcsönhatásai hoznak létre. Jung szerint a legfontosabb archetípusos rendszerek a másik nemmel történő kapcsolódás felé tolnak minket. Nem véletlen, hogy a mesékben és mítoszokban a másik megtalálása a legfőbb feladat (pl. a királylány kiszabadítása). Ez Jung szerint nem más, mint a tudattalan lélekrészünkre (animusunkra vagy animánkra) való rátalálás szimbóluma a kollektív tudatban. Ez minden ember elkerülhetetlen állomása az önmegvalósítás útján. Amikor a másikra kivetül archetipikus energiánk, új szituációkat és megtapasztalásokat hoz az életünkbe a jin-jang kölcsönhatásairól. Ezek az új megélések mind visszaintegrálódnak a tudatunkba, ezáltal tágítják a tudatosságunkat és löknek tovább minket a megvilágosodás felé.

Lehet, hogy minden szerelem és szerelmi dráma végső célja a megvilágosodás? Jung szerint nagyon is lehetséges. Az archetípus egész életünkben a színfalak mögött áll és mintegy folyton munkában álló rendezőként irányítja az életünket. Amikor szerelmesek vagyunk, és úgy érezzük, nem élhetünk a másik nélkül, akkor jó eséllyel a bennünk élő anima vagy animus szólít, hogy induljunk megkeresésükre. A belső férfi, illetve nő részünkkel történő pszichikai egyesülés új dimenziókat nyit meg az életünkben, mely teljes testi-lelki transzformációval jár. Az egész világot a feminin és maszkulin energiák tánca alakítja. Ha magunkban végre rátalálunk táncpartnerünkre, nem érezzük többé a „másik” hiányát.

Forrás:

Nemes Mariann: Integrál Akadémia jegyzet – Jung analitikus lélektana, spiritualitása és pszichoterápiás gyakorlata, 2007

Dr. Antalfai Márta: Személyiség és archetípusok Jung analitikus pszichológiájában. In: Vázlatok a személyiségről. (Gyöngyösiné Kiss Enikő – Oláh Attila szerk.) Ú.M.K. Bp., 2007. 166-190.

Hozzászólások