Sok dolog kavarog bennem azóta, hogy utoljára billentyűzetet ragadtam itt a blog keretein belül. Elgondolkodtató és nehezen süríthető téma az amiről az elmúlt hétvégén tanultunk, de szeretnék átadni nektek belőle egy szeletet, valamit amit magatokkal vihettek, valamit ami titeket is megmozgat. Arra gondoltam, hogy ma többek között egy kis játékra foglak invitálni benneteket. A játék lényege az introspekció, egy kis önmegértés lesz egy új teórián keresztül. Részemről a játékosság hangulatát megalapozni és egy kicsit a kinti borongós időt ellensúlyozni héttérnek ma a “Spiritual Reggae Band“-et választottam.

A szombatom jó hangulatát már a büfében az első kávé előtt sikerült megalapozni. Mindig jól esik a családias INTA légkörbe megérkezni reggelente, valamint pár nappal az előadás előtt kiléptem a krisztusi korból és erről többek között évfolyamunk kedvenc szülésznője is megemlékezett egy szarvasos csokival aminek a matricája azóta is ott vigyorog rám minden nap a telefonom hátoldalán 🙂

Aznap az egész életen át tartó fejlődés integratív elméletével, Susanne Cook-Greuter ego-fejlődés teóriájával ismerkedtünk meg, aki az egofejlődés későbbi szakaszaira koncentrált, és olyan finomításokat látott meg és alakított ki, melyet a Loevinger-féle módszer nem mutatott ki.

“SCG szerint a fejlődés minden szakaszán valahogyan értelmezzük a világot, jelentést adunk neki, és viszonyulunk hozzá. Ebből fakadóan minden szinten eltérő módon viszonyulunk, melyet ő három dimenzió mentén vizsgál: A viselkedés – hogyan viselkedik másokkal, mit akar elérni az életben, mik a szükségletei, és az ebből fakadó céljai, hogyan küzd meg az élet kérdéseivel, mások milyen szerepet játszanak az életében. Az érzelmi viszonyulás – mit érez, hogyan áll a világhoz érzelmileg, hogyan kezeli az érzelmeit, mire tudatos, és miket szelektál ki, hogyan dolgozza fel az eseményeket, mik a tipikus védekező mechanizmusai. A kognitív működés – hogyan gondolkodik a személy, hogyan strukturálja és értelmezi az élményeit, hogyan látja magát és a világot, és milyen logika húzódik e világlátás mögött.”

SCG teóriájában a következő ego fejlődés szakaszokat különbözteti meg: Prekonvencionális szakaszok – Szimbiotikus, Impulzív, Önvédő; Konvencionális szakaszok – Konformista, Öntudatos, Lelkiismeretes; Posztkonvencionális szakaszok – Individualista, Autonóm, Konstruktum-tudatos, Egyesítő.

A játék lényege amit felvetettem az írásom elején az lenne, hogy ismerd meg SCG modelljének szakaszait részletesebben – mert sajnos ennek a bejegyzésnek a keretei ezt nem teszik lehetővé – és kezdd el a saját mindennapjaidban, különböző élethelyzetekben a fenti három dimenzió mentén saját magad vizsgálni, felismerni, megérteni. Ehhez ajánlom a következő forrásokat: Susanne Cook-Greuter egofejlődés teóriája (jelszavas jegyzet), Ego development: Nine levels of increasing embrace, valamint Gánti Bence SCG modell előadása (mp3) – 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész.

A témával kapcsolatban az egyik szünetben megosztottam Böbével (Vizinger Erzsébet) valamit a saját életemből és úgy éreztem magam, hogy a sok éves terápiás tapasztalatával a háta mögött, mintha nyitott könyvként látna engem abban a helyzetben. Annyira tömör és hasznos reflexiót kaptam tőle, amit boldogan illesztettem be a megfelelő helyre életem egy újabb kirakós darabkájaként. Valamint volt az előadáson egy video… az a fajta, amit úgy őszintén tátott szájjal, kicsit “úgy maradva” néztem végig. Az is nagyon fontos, hogy rendkívül kifejező volt a kapcsolódó fejlődési szinthez, de önmagában mint művészeti alkotás, akkor is ha fogalmam sem lett volna, hogy miről szól akkor is teljesen beszippantott volna. Ezt mindenképpen szeretném veletek megosztani:

Vasárnapot a MagNet házban töltöttük Halas Csillával azzal viccelődve reggel ki hogyan áll a kerettartással, mivel együtt áltunk sorban az ellátó egységben jópáran még pár perccel 9:00 után is. Végeredményként a “büntető csokit” nekünk kellett vinni, mert ha paraszthajszállal is ugyan, de megelőzött azért minket.

Új játékok és új élmények jellemezték ezt a napot is. Húztunk “Belső gyermek kártyát” és a húzott kártyák szimbólumvilágával analógikus minőségeket kezdtünk kutatni a saját belső világunkban. Az az érzésem, hogy bármilyen pakliból bármilyen kártyát ha kihúznék tuti, hogy megtalálom az életemben a megfeltetést a saját utam és a kártya szimbolikája között. Nagyon tetszett mindekinek a “harangjáték”, ahol egy embert körbe kellett állni és a kör közepén állónak annyi volt csak a dolga, hogy dőljön. Csukott szemmel, bele a semmibe, különböző irányokba. Hogy merjen dőlni és merjen bízni abban, hogy a többiek megtartják őt. Élveztük, bíztunk… emlékeim szerint még volt aki repetázott is.

A “virgonckodás” után egy kicsit mélyebb dolgok következtek. Építettünk egy karácsonyfát közösen és mindenki karácsonyfadísz lett. Választani kellett a múltunkból egy karácsonyt és egy díszt amelyek mi voltunk. Teljesen megváltozott a tér. Az élénkség kellemes zaját inkább a zsepis zacskók halk zizgése váltotta fel. Sokunknál fájdalmas mély emlékek törtek elő amiket megosztottunk egymással. Voltunk mi ott minden, a mézeskalácstól kezdve a fa csúcsát hajlító csúcsdíszig minden és díszként még üzenhettünk is mostani önmagunknak valamit. Én hóember voltam – a kedvenc díszem volt – tizenéves korom valamelyik karácsonyán, mikor apu még élt. Érdekes mennyire két arca van azért a szeretet ünnepének is.

Számomra a vasárnap csúcspontja és egyben a bejegyzés kicsit hatásvadásznak mondható címadója is az volt, hogy most estem át hétvégén a pszichodráma tűzkeresztségén. Mármint protagonistaként. Mindig örömmel veszek részt mások játékában, osztok meg sajátélményt a csoporttal, azonosulok szerepekkel és tanulok azon keresztül, valamint vállalom érzelmeimet kendőzetlenül a többiek előtt egy-egy játék során. Na de!!! Arra nem számítottam, hogy amikor a saját “patológiámat” kell műalkotássá formálni és színpadra vinni a pszichodráma játékterén ennyire elveszettnek fogom érezni magam. Nice-and-easy… lélegezz mélyeket! Elképesztően csupasznak, meztelennek és védtelennek éreztem akkor és ott magam. Nincs szégyellni valóm úgy érzem a többiek előtt, mégis teljesen más érzés a saját kis batyumat odatenni a közösbe, mint amikor az önmegfigyelés vagy meditáció során bukkan fel bármi bennem egyedül magam számára. Értékes és mély, érzelmekkel teli megtapasztalás volt.

Végezetül, ide kapcsolódónak érzem még megemlíteni, hogy pénteken sok évfolyamtársammal és megannyi új elsőssel együtt részt vettem a Buddhista Tanulmányok – önismereti és meditációs kurzus első előadásán, ahol bár a tan eddig is ismert tételei hangoztak el ismét, ugyanakkor mégis kinccsel tértem haza. Néha egy új perspektíva, akár csak egy újabb kulcs gondolat, esetleg maga az ismétlés is képes hozni újabb minőségeket és mélyebb szintre vinni a megértést. Bence tartotta az előadást sok ezer kilóméterre tőlünk kivetítőn keresztül, ennek ellenére mégis annyira élő volt az egész. Ott volt a térben, velünk volt, jelen volt. Egyáltalán nem számított, hogy ott élőben “stand-up” jelleggel tágítja-e a tudatunkat, vagy messziföldről az éteren és virtuális téren keresztül, az élmény teljes volt így is.

Két hét múlva jelentkezem… Kapcs. ford. MZ/X