A krízisállapot egy olyan lélektanilag kritikus helyzet, ahol a megszokott problémamegoldó eszközeink nem működnek többé. Ekkor két lehetőségünk van: vagy élünk a krízis által hozott változás lehetőségével és új megküzdési stratégiákat sajátítunk el, vagy hagyjuk magunkat egy testileg-lelkileg labilisabb élet felé sodródni.
Váratlan veszteség
Sok tényező alakítja, hogy milyen típusú esemény mikor, milyen összefüggésrendszerben és kinél vált ki kritikus helyzetet. A krízist kiváltó események váratlanok. Megtalálhatók bennük a kudarc, a veszteség, a veszély jellegzetességei. Az adott pillanatban érzelmileg igen hangsúlyosak számunkra és rendszerint a kiszolgáltatottság érzését erősítik bennünk. Szorongást, tehetetlenséget provokálnak, akár biztonságérzetünket és életünket is veszélyeztethetik.
A krízisállapot jellemzője, hogy veszteségélménnyel jár, amely nem ritkán a biztonságba, bizalomba, anyagi javakba és emberi kapcsolatokba vetett hit megingásával halmozódik. Az események egymásra épülése beszűkült tudati állapotot eredményezhet, ahol a gyermekkorunk óta gyakorolt konfliktusmegoldó képességeink átmenetileg megbénulhatnak. Ekkor előfordulhat, hogy a személy nem a problémát, hanem „önmagát akarja megszüntetni”.
Milyen krízisbe kerülhetünk?
Különbséget teszünk akcidentális és a fejlődéssel természetesen együtt járó krízishelyzetek között. Az akcidentális krízist rendszerint külső, elsősorban családi események provokálják: házastárs halála, válás, különélés, közeli hozzátartozó vagy szeretett személy halála, egzisztenciális zuhanás, súlyos, életet fenyegető betegségek, katasztrófák.
A fejlődési krízisek hosszabb periódusok, amelyeket a dinamikusabb, gyorsabb változások jellemeznek. Gyerekkorban a kritikus életszakaszoknál, vagyis a fejlődési átmeneteknél gyakoribb a krízisállapotok előfordulása. Ekkor a kezdetektől fogva gyakorolt megküzdési mechanizmusaink, melyek segítettek az élet eseményeivel és változásaival megbirkózni, hirtelen nem működnek tovább. Használhatatlanná válnak számunkra az új és bonyolult életfeladatok megoldásához, feldolgozásához.
Felnőttkorban ez a jelenség az életszakasz-váltásoknál jelentkezik. Az új feladatkör, az új szerepelvárások teljesítéséhez elégtelenek lehetnek a régi stratégiák, amiért a személyiségünkön belül és emberi kapcsolatainkban is konfliktusok jelentkezhetnek.
A krízisállapot lefolyása
Különböző testi, lelki és élethelyzeti problémákkal küszködünk. Van, akik jobban, vannak, akik kevésbé veszélyeztetettek abban, hogy egy erőteljes stressz vagy konfliktushelyzet hatására krízisállapotba kerüljenek. Jellemzően nem elégséges megküzdési stratégiák fennállásakor kisebb kiváltó inger is kritikus helyzetet idézhet elő.
A krízisállapotot szakaszai akár pillanatok alatt lepöröghetnek, míg máskor órák, napok kellenek hozzá. Bármelyik fázisban megoldódhat a helyzet és helyreállhat a rend. A krízishelyzet nem maradhat fenn sokáig, hiszen személyiségünk ideiglenesen fellazult rendszere keresi az új egyensúlyt.
Ez lehet minőségileg jobb, vagy az előzőnél labilisabb. A változás iránya minden esetben a személyiség ellenállókészségének, megküzdési stratégiáinak a függvénye. A krízisállapot 6-8 hét alatt mindenképpen lezajlik. Ha az egyensúly alacsonyabb minőségű és pszichés tünetekkel jár együtt, akkor alkalmazkodási zavar lép fel, amely 6 hónapig is eltarthat. Ha ez sem oldódik, akkor a krízis különböző, tartósan fennálló pszichés tünetekbe torkollhat.
A krízisállapot szakaszai
1. Készenlét: testileg „ugrásra kész” állapot, gyors reakcióra, védekezésre készül fel a szervezetünk (megemelkedik a vérnyomás, szaporább lesz a szívműködés, izomfeszülés lép fel, nő a légzésszám, kitágulnak a pupillák). Pszichésen a figyelem, az érzékelés a veszélyeztető helyzetre fókuszál, a gondolatok, asszociációk, az összes kognitív funkció élesbe kapcsol, az emlékezet is javulhat (ami segíti a helyzet racionális, kreatív rendezését).
2. Küzdelem: a nehézségekkel szembesülve megpróbáljuk megoldani a helyzetet azokkal az eszközökkel, amik a rendelkezésünkre állnak. Ha az egyik próbálkozás eredményes, a feszültség csökken, önbizalmunk nő, helyreáll az érzelmi egyensúlyunk és színesedik a konfliktuskezelő repertoárunk. Ha nincs eredmény, próbálkozásaink egyre kapkodóbbak és realitásukat vesztettek lesznek. Önértékelésünk megroppan, a feszültség magas szintjét tapasztaljuk meg, ahol az indulatvezéreltségé, rendezetlenségé és érzelmi zavarodottságé a főszerep. Egyre inkább beszűkült tudatállapotból működünk.
3. Kapkodás: csökken a racionális gondolkodási képességünk, egyre kevésbé tudjuk több szempontból mérlegelni az eseményeket. Ebben a beszűkült állapotban az érzelmek és indulatok veszik át az irányítást. A megoldáshoz a helyzet átértékelésére vagy eredeti céljaink megváltoztatására van szükségünk.
4. Összeomlás: alkalmazkodóképességünk végképp felborul, személyiségünk harmóniája felbomlik. Az érzelmek, indulatok veszik az irányítást, pillanatnyi ötletbetörések és impulzusok határozzák meg cselekedeteinket. A beszűkülés veszélyes mértéket ölthet (öngyilkosság, önsértő magtartás, másokra irányuló agresszió, impulzív reakció, acting out), és külső segítség nélkül akár regresszív állapothoz, esetleg pszichózishoz is vezethet.
Minden krízishelyzet magában hordozza a megoldás kulcsát. Mindenképp változásra kényszerít, amikor lehetőségünk van átgondolni életünket, vágyainkat, céljainkat és magunk mögött hagyhatjuk korábbi, már nem működő megküzdési stratégiáinkat. A nagy változásokhoz legtöbbször nagy megrázkódtatásra van szükségünk, mert az empátia és a beleérző képesség növekedése a szenvedésen keresztül bontakozik ki bennünk. Személyiségünk sérülése egyúttal megnyit minket a fejlődés és egy magasabb szinten újraépülő élet lehetősége felé.
Forrás: Vizinger Erzsébet, Pszichopatológia Integrál Tanácsadóknak, 2016 – Integrál Pszichológia jegyzet
Tarts velünk mindenki számára nyitott Pszichopatológia előadássorozatunkon!
Hozzászólások