Az integrál pszichológia a tudat evolúcióján, az „én” fejlődési szintjein keresztül tanulmányozza a személyiséget és annak patológiáit. Jelenleg az evolúció a biológiai szintet meghaladva az emberek tudatában zajlik.

A fejlődés a tudat alattiból indul, és az öntudaton át a tudat felettiig, a szupertudatig halad – ez a folyamat a Szellem saját kibontakozása és evolúciója. Ezt nem egy merev, lineáris fejlődési folyamatként kell elképzelnünk, inkább koncentrikusan egymásba ágyazódó körökként, amelyben minden szint magába olvasztja és tartalmazza az alatta lévő szinteket is.

Tudatfejlődés integrál szemléletben

Adott a tudati fejlődés létrája és annak fokai. Adott a mászó, az „én” és a „kilátás”, a világnézet. A tudati fejlődés minden egyes létrafokáról másként látjuk a világot. Másra összpontosul a figyelmünk, hiszen személyiségünknek minden egyes fejlődési szinten más-más feladatot kell megugrania, ezért a céljaink és a patológiáink is eltérőek.

Nem egy előre megteremtett, állandó, stabil világ van, hanem valójában különféle világok, világterek keletkeznek az egyes szinteken. Minden szinten más az „én” (szelf) identitása, szükségletei, morális beállítottsága, erkölcsi gondolkodása. Mindezek az adott lépcsőfokon, azaz a tudatosság adott dimenziójában kibontakozó különféle világok aspektusai. A világnézet három dologból áll össze: 1. szelf-identitás, 2. szükségletek, 3. morális beállítódás.

Ami megakasztja a fejlődést

A minket ért traumák hatására előfordulhat, hogy a személyiség bizonyos részei leszakadnak, és az alsóbb szinteken ragadnak. Ha mindez súlyos, akkor megáll az „én” fejlődése. Gyakran a személyiség tovább döcög, mászik felfelé a tudatosság egyre kiterjedtebb irányaiba, de közben a leszakadt aspektusai megmaradnak ott, ahol a trauma történt.

Ez egy belső lelki folyamat, amit kívülről a személyiség patológiás tünetei mutatnak, amik jelzik, hogy a leszakadt rész és az előrehaladott fő személyiségrész között belső konfliktus alakult ki.

Ha az „én” elnyomja egyes részeit, akkor kevesebb ereje marad a további evolúciójára, és ettől előbb-utóbb megáll a fejlődésben. A leszakadt részek állandóan lekötik az energiánk egy bizonyos részét, ami szabotálja fő személyiségrészünk fejlődését. Ezt a belső zűrzavart depresszióként, megszállottságként, idegességként, vagy egyéb neurotikus tünetként éljük át, illetve ekként érzékeli a külvilág.

Esély a továbblépésre

Nem csak a leszakadt részek kötnek le sok energiát, hanem az ellenük való védekezés is. Egy idő után elfogy az energiánk. Bármelyik fejlődési állomás bármely alszakaszában átélt trauma okozhat patológiát. Ennek típusa azzal a fejlődési szinttel hozható összefüggésbe, amelyen a törés bekövetkezett. Minél alacsonyabb fokon történt a trauma (avagy minél korábbi életkorban), annál súlyosabb patológiát okoz.

Személyiségünk ezen kezelhetetlen része elbújik, az „én” elfojtja a problémásnak ítélt érzéseket és elkezd hazudni önmagának. Ennek következtében egy hamis szelf-rendszer nő rá az aktuális szelfre, amit az is jelez, hogy sem magunkhoz, sem másokhoz nem vagyunk őszinték többé. Az őszinteséggel együtt járna, hogy szembenézünk belső fájdalmaikkal, de mivel pont ettől védjük magunkat, marad a hazugság mindent elfedő ajtaja. Ezen az ajtón pedig hol a „valódi”, hol a „hamis” szelf akar bejönni, így minden energiánkat felemészti ez a láthatatlan belső harc.

A terápiák feladata az, hogy segítsék megszüntetni ezt a feszültséget a két én-rész között. A mélypszichológia segítségével ismét kapcsolatba léphetünk leszakadt én-részeinkkel és a tudat számára újra láthatóvá tehetjük őket. Ennek következtében visszakapcsolódhatnak személyiségünkhöz és a tudat evolúciójának folyamatához. A szelf ekkor integrálódik és ismét teljes energiával tud tovább menni a fejlődésében a transzperszonális régiók felé.

Szeretnél többet tudni az integrál pszichológiáról? Csatlakozz a szeptemberben induló új évfolyamhoz!

Részletek: www.integralakademia.hu/kepzes