Az integrál pszichológia egy teljes spektrumú emberképet kínál, mely többszörösen integrált: térben, időben és megközelítésmódban. A téri integráció azt jelenti, hogy a Föld minden pontján lévő tudást érinti. Manapság kelet-nyugat szintéziséről szoktak beszélni, ami itt kiegészül észak és dél szintézisével is. Északon élnek pl. a sámánikus lélektannal rendelkező eszkimók vagy az észak-amerikai indiánok, délen az afrikaiak vagy az Amazonas menti dél-amerikai indiánok. A „kelet-nyugat integrációja” tehát egy leegyszerűsített séma, a teljes kép teljes téri, azaz keleti-nyugati, északi és déli, globális integrációt jelent.

Az idői integráció a premodern, modern és posztmodern kort jelenti. Az emberiség kultúrkorszakait 3 + 1 szakaszra osztjuk. A premodern kor az ősidőktől a felvilágosodásig, az 1700-as évekig tart. A modern kor a felvilágosodás korszaka, a tudományos-materiális világ, kezdve a XVIII. századtól, amely leginkább a XIX-XX. századra fejlődött ki egyeduralkodó közvalósággá a nyugati társadalomban. Ez a természettudományos, materialista, empirikus világkép. Posztmodern korról az 1960-as évektől beszélünk. A poszt-posztmodern kor pedig az integrált szemlélet korszaka, mely most van kialakulóban a Földön.

A premodern korszakban születtek meg a nagy bölcseleti, spirituális hagyományok, úgymint a sámánizmus, kereszténység, buddhizmus, szúfizmus, hinduizmus, taoizmus, judaizmus, kabbala, stb. Ekkor indul meg a kontemplációs, meditatív ismeretek és gyakorlatok, a belső tudás hatalmas rendszereinek a virágzása. Ugyanakkor a premodern kor tipikus predemokratikus társadalmi-kulturális berendezkedésére jellemző, hogy az emberek úr-szolga viszonyban élnek, sok helyen előfordul a rabszolgaság. A spiritualitás, meditáció az elit előjoga, a közember számára a külső vallásosság, a vak rítusok és a papok kiszolgálása az elérhető. Az egyház határozza meg az értékrendet, a „tudományos” gondolkodást, olyannyira, hogy a másként gondolkodókat szigorúan üldözik.

A modern kor a felvilágosodással köszönt be a következő pozitív változásokkal: rabszolgaság felszámolása, faji és nemi egyenjogúság, demokrácia, szabad szólásjog, vallásszabadság, technikai és tudományos fejlődés. A babonák és mitikus hiedelmek helyét átveszi a tudományos megközelítés, a józan ész és a kutatás. Ugyanakkor modern kor számos negatív hatása is megjelenik. Az értékszférák disszociálódnak, lehasadnak, elidegenednek egymástól – a tudomány, a művészet és a jog, melyek addig egyben voltak a vallásokban, itt elválnak egymástól, és egymástól függetlenül fejlődnek. A tudomány kiszorítja a belső világot, a világlátás ellaposodik, csak az anyagra redukálódik. Így a spiritualitás és a bölcseleti tradíciók száműzve lesznek. Jellemző a profitközpontú, versengő emberi viszonyok és társadalom kialakulása, a kizsákmányolási lánc végén pedig a Föld áll. Ez a folyamat ökológiai krízishez vezet.

A posztmodern kor a nyugati jóléti társadalmakban jelenik meg a XX. század második felében, azok körében, akik meglátják a modernitás buktatóit, és kiábrándulnak a lelketlen, szétesett lapos világból. Kialakul az objektív természettudományt kritizáló, és más valóságokat feltáró megközelítés – pl. a relativitáselmélet, a kvantumfizika, a kulturális antropológia, a humanisztikus és transzperszonális pszichológia, a New Age spiritualitása. A posztmodern kor érdeme, hogy visszahozza az emberi létbe a szubjektív valóság átélésének fontosságát, a piedesztálra a sajátélményű megtapasztalás kerül. A fő “szentség” a szubjektív élmény, amit belül átélünk. Ezzel kiegyensúlyozza a korábbi, modern, mechanikus-materialista hozzáállást a világhoz és a lélekhez.

Ugyanennek a megközelítésnek az egyik csapdája, hogy nemcsak kiegyensúlyozza a racionális érveket, tényeket és bizonyítékokat, hanem hajlamos figyelmen kívül is hagyni azokat. Ezzel előfordul, hogy a racionalitás előtti mágikus gondolkodás szintjére lép vissza – ezt a jelenséget nevezzük „pre/transz-tévedés”-nek (Wilber). A racionális, tudományos tábor és a lelki-spirituális tábor a posztmodern zónában egymástól elhatárolódik. A modern tudományos szemléletűek gyakran babonás fantáziának vagy elmezavarnak tartják a spiritualitást. A spirituális, New Age-es, ezoterikus érdeklődésűek pedig nemegyszer lenézik a tudományt és a pszichológiát, anélkül, hogy pontosan ismernék azt, így a gyereket is kiöntik a fürdővízzel együtt. A posztmodern szemlélet az áldását úgy tudja megőrizni, hogy tagadja az előtte lévő modern szemléletet, így – noha holisztikusságra törekszik – az nem teljesen valósul meg.

A poszt-posztmodern kort, az integrál szemlélet korszakát éljük most. Célja az ember és az emberiség egységének megteremtése, integrálva a szubjektív, lelki-spirituális valóságot a tudományos-racionális valósággal. A poszt-posztmodern, integratív megközelítés tehát meghaladja és megőrizve összeilleszti, összeházasítja a tudományos modern és a szubjektív, élményközpontú posztmodern megközelítéseket, valamint a premodern szemléletet is. Ez a szemlélet elfogadja az összes korábbi megközelítést, és azok ésszerű, szakszerű, igényes szintézisét alkotja meg. Egyrészről a bölcseleti-meditációs tradíciók évezredes felhalmozott szakanyagát, az elmélyülő gyakorló igényességével, másrészről a tudomány felismeréseit a nemzetközi tudományos szakfórumok igényességével kombinálja. Integrált elmélettel egybefogott integrált gyakorlatok jönnek létre.

Az integrálás harmadik aspektusa a megközelítésmódok integrációja, mely a spiritualitás és a tudományos megközelítés integrációja. Ez klasszikusan a „vallás vagy tudomány” vitában jelentkezik, melyet az integrál modell egyszerűen megold azzal, hogy a „vagy” szócskát „és”-re cseréli: mindkettőt alkalmazza. A vallás egy leszűkített fogalom, a tág jelenség, melynek a vallás csak egy része: az emberi spiritualitás.

Forrás: Gánti Bence, Bevezetés az integrál pszichológiába – Integrál Akadémia jegyzet, 2007, Budapest