Az Integrál Akadémia április 3-ai Nyílt napján megismerkedhetsz az integrál szemlélet holisztikus, teljesség központú világértelmezésével, ahol ember és természet, vallás és tudomány, pszichológia és spiritualitás többé nem különöl el egymástól, hanem egységes rendezőelvként foglalja el helyét a Kozmosz működésében.
Ha szeretnéd teljességben szemlélni a körülötted, valamint benned levő valóságot, tarts velünk április 3-án és bevezetünk az integrál pszichológia izgalmas világába! Addig is az alábbi íráson keresztül hangolódhatsz ránk, valamint világnézetünkre.
Az integrál világkép
Az integrál pszichológia világképe szerint az ember integrált része a Kozmosznak testileg, lelkileg és szellemileg is. Ahhoz, hogy megértsük az ember lelki működését és pszichológiáját, ismernünk kell a Kozmoszt, valamint annak alapelveit. Ez az értelmezési keret ad ugyanis magyarázatot az emberi elme létezésére és működésére.
Az integrált szemléletben mögé nézünk a rész-aspektusoknak és a közös lényeget látva teljes egészében szemléljük a valóságot. Itt az ellentmondások sokszínűséggé válnak, egyenlő relevanciával, így a megosztottság végtelen, kreatív kibontakozásként ismerhető meg. A dolgokról való „vagy-vagy” gondolkodásunk itt „és-és”/”is-is” gondolkodásba fordul át.
A Kozmosz 4 arca
A Szellem egy olyan közös alap, amelyben egyéni Lélekként mind egyediek vagyunk. A körülöttünk levő világ, a Kozmosz (az egységes világ) négy komponensre osztható:
- fizioszféra/kozmosz (a Kozmosz anyagi vonatkozása) – anyagi világ
- bioszféra – az élő világ (élő testek)
- núszféra – az elme/psziché világa (a görög ’nú’ szó elmét, értelmet jelent)
- teoszféra – a spirituális, isteni területek világa (a görög ’theosz’ szó Istent jelent).
A Kozmosznak értelemmel teli, célirányos evolúciója van, mely integrál szemszögből a Szellem evolúciója. A mögöttes valóság, a nem manifesztált, mindenben mindig jelenlévő entitás maga a Szellem, amelynek a Kozmoszban való megnyilvánulása, manifesztációja maga az evolúció.
A Szellem útja
A Szellem először a semmiből, az Ürességből anyagi formában manifesztálódott (fizioszféra), majd élő formában (bioszféra). Ez után megjelent a tudat, amely aztán ön-reflektáló tudattá alakult (núszféra).
Innentől kezdve az evolúció már az emberi tudatban zajlik tovább, és nem a biológiai világban. A Szellem további, még finomabb manifesztációja az ember tudati fejlődése (teoszféra), amelynek alsóbb szintjeivel a pszichológia foglalkozik, az ezután következő spirituális szintekkel pedig a spirituális tradíciók és azok gyakorlói.
Az evolúció végül a végső Egységbe torkollik, amelyet a megnyilvánult világban, mint megvilágosodás (egyéni, később pedig majd kollektív) élünk meg. Ez egyben a visszatérés ugyanoda, ahonnan az egész folyamat elindult, és amely mindig is a közös ős-alapját, hátterét képezi a megnyilvánult világnak. Ez az Üresség vagy a Tudat Tiszta Tere.
Honnan jövünk?
A felvilágosodással beköszöntött a racionalitás kora, amikor is elkülönült, differenciálódott egymástól a „Nagy Hármasság”: a művészet, a morál és a tudomány, vagyis a szelf (én), a kultúra és a természet. Egészen eddig a pontig ez a három összemosódva létezett, nem váltak el élesen egymástól.
A felvilágosodás előtti mitologikus gondolkodás idején a művészet, a tudomány és a vallás/morál átfedésben voltak a közgondolkodásban, pl. ha valaki nem értett egyet az egyház által diktált vallással, akkor nem csak eretneknek nyilvánították, hanem politikai bűnösnek is, az állam szemében hazaárulónak számított.
A felvilágosodás eszméje minden „én”-t és „mi”-t puszta „az”-okká redukált, és a materialista, anyagi megközelítést tekintette egyedüli valóságnak. Teret nyertek az empirikus tudományok, a Nagy Hármas egyes részei pedig a materialista paradigma béklyójába süllyedtek.
Merre tartunk?
Az összemosódottság után hirtelen a másik végletnél találtuk magunkat: a probléma innentől a Nagy Hármasság teljes szétválásában, disszociációjában, egymásról való lehasadásában és egymás ellen fordulásában mutatkozott meg.
A tudomány elkezdte kisöpörni a világunkból a lelket, a belsőt, a tudatot, az erkölcsöt, a spiritualitást. A Nagy Három leredukálódott a Nagy Egyre, így jött létre a lapos világ vagy síkvilág.
Ebben a világszemléletben értelmezésre nincs szükség, a világ eleve adott, a dolgunk csak annyi, hogy feltérképezzük. Így viszont pont a térképkészítő, a self, az én, az egyéni lélek belső világa marad ki a valóság vizsgálatából. Az „az” nyelv csupán mennyiségekről beszél, minőségekről nem, így maradt a minőségektől mentes világmindenség.
A modernitás pozitív oldala tehát az volt, hogy megtanulta szétválasztani a Nagy Hármasság tagjait, az árnyoldala pedig az, hogy nem tudta integrálni azokat. A posztmodernitás feladata ennek a szétvált Hármasságnak az összekapcsolása, ezzel pedig az emberi tudatban jelenleg is zajló evolúció következő szintre segítése.
Találkozzunk ebben a szellemben április 3-án, az Integrál Akadémia ingyenes Nyílt Napján!
Hozzászólások