Enneagram 6-os típus vagyok, félelem-motivált személyiség. Ezt a mindennapokban megélt, gyakran ok nélküli szorongásom jól mutatja. Van, hogy menekülőre fogom emiatt, és van, hogy elegem van belőle és belemegyek egy-egy helyzetbe. Régóta figyelem, hogy ez a szorongás mikor jön elő, mire késztet vagy éppen miben gátol, vajon miből fakad és mitől tűnik el. Amikor tisztán megengedem magamban és megélem az érzést, ezt mondatja velem: “Nem vagyok elég jó.”
Tiszta kommunikációs szemmel látszik, hogy ez a mondat nem tiszta, játszmát takar.

Mi is az a tiszta kommunikáció (TK)?
Irodalomból, költészetből ismerjük a szavak szépségét, a szavak mágiáját. Érezzük, hogy adott szó és szójáték milyen hatással van ránk. Nem mindegy, hogy hogyan fejezzük ki magunkat, milyen szavakat használunk és hogyan beszélünk magunkról vagy másokról.
A tiszta kommunikáció olyan nyelv, amellyel a legőszintébb, legegyenesebb kommunikációs szintre megyünk, ez az igazmondás nyelve. A TK szabályait használva egyenesen mondjuk ki azt, amit érzünk és gondolunk, ami itt és most bennünk van. Önazonos módon, hitelesen és játszmamentesen. A szavak szintjén gyakoroljuk az őszinteséget. Érdemes olyan emberekkel használni ezt a nyelvet, akikkel rendben van, hogy bizalmi legyen a viszony, mivel használatával a kapcsolataink másokkal és saját magunkkal is mélyülnek, intimmé válnak.
A tiszta kommunikáció önismeretben hasznos, terápiában elengedhetetlen eszköz.

Nézzük meg, hogy hogyan használhatjuk a TK-t a ‘Nem vagyok elég jó’ hiedelem esetében.
Az első szó, ami szemet szúr, az az ‘elég’ szócska. Vajon meg lehet azt pontosan határozni, hogy mi elég jó és mi nem elég jó? Hol a határ? Fix ez a határ? Minden időben ugyanaz a szint? Vagy lehet, hogy megfoghatatlan, elmosódott, akár mozgó határt jelöl ez a szó? Valamikor egy adott szint elég jó, máskor viszont ugyanaz a teljesítmény nem elég jó? S vajon mitől függ ez a változás?

A kérdések éreztetik, hogy az ‘elég’ szócska játszmára ad lehetőséget. Sakkban tudjuk tartani magunkat vele. Tehetjük elérhetetlenül magasra a szintet, hogy fenntartsuk magunkban az ismerős ‘nem vagyok elég jó’ érzést. Vagy tehetjük olyan magasra, hogy elérhetőnek hisszük. Ekkor állandó versengésben élünk. Próbáljuk minden pillanatban elérni, mindig ennél a megfoghatatlan, változó valaminél jobb és több lenni. Mintha állandóan egy láthatatlan démonnal viaskodnánk. Nem csoda, ha úgy érezzük, hogy kifáradunk akkor is, ha semmi különöset nem csinálunk.

Ki lehet hagyni az ‘elég’ szót a mondatból?: “Nem vagyok jó” … Hm, így teljesen más az értelme és a hozzá kapcsolódó érzés. Engem például így hidegen hagy. Ez így egyszerűen nem igaz.

Nézzük tovább. Mit jelent valójában az, hogy ‘nem vagyok jó’? Egyenesen kifejezve azt, hogy ‘rossz vagyok.’  Befelé figyelek ahogyan kimondom. Ijedtség fut végig rajtam és ellenkezés jelenik meg. Én nem akarok rossz lenni! Félreteszem az ellenkezést. Sajnos érzem, hogy a ‘rossz vagyok’ kijelentés betalál. A gyomromban és a mellkasom közepén egy súlyos érzés jelenik meg. Szomorúsággal társul. Közben úgy érzem, hogy kimegy az erő a karomból és a lábamból.
Mindez azt jelzi, hogy egy részem igaznak tartja a ‘rossz vagyok’-ot, befogadja, elhiszi… Döbbenet. Én rossz vagyok?! Ettől a gondolattól elmegy az életkedvem. Mi értelme így bárminek is?

Ezen a ponton lehet mélyre menni, követni a megjelenő érzéseket, érzelmeket. Ha megjelentek, akkor ez azt jelenti, hogy léteznek, bennünk vannak. Nem segít, ha letagadjuk őket. Érdemes inkább megfigyelni, tudatosítani és egyben megélni őket. Így tud a bennük elakadt érzelmi energia felszabadulni és elkezdeni áramolni. Ez hoz megkönnyebbülést lelki szinten. Adjuk meg ennek a szükséges időt.

Az érzelmek megélése közben, figyeljük meg, hogy valójában mit takar a ‘rossz’? Mi az bennem, ami rossz? Próbáljuk meg szavakkal kifejezni, pontosan meghatározni.
Nálam a rossz az, hogy nem vagyok mindig kedves, mosolygós, nem vagyok mindig mindenkire tekintettel és nem segítek mindenkinek minden pillanatban.
Lefordítom: rossz vagyok, amikor nem mosolygok és nem vagyok kedves. Rossz vagyok, mert nem csak a többiekre figyelek. Rossz vagyok, mert nem állok ugrásra készen, hogy segítsek. Rossz vagyok, mert vannak szükségleteim, igényeim, vágyaim, amiket szeretnék megélni.

De kérdem én: Rossz vagyok, amikor magamra figyelek? Rossz vagyok, amikor a saját érdekeimet képviselem? Rossz vagyok, amikor nem kötelességből cselekszem, hanem a pillanat adta lehetőségből? Rossz vagyok, amikor nem megfelelésből, hanem szeretetből akarok segíteni, másokkal együtt lenni? Rossz vagyok, mert őszinte emberi kapcsolatokra vágyom a szerepjátszás helyett? Rossz vagyok, amikor felszabadult és boldog akarok lenni? Rossz vagyok, amikor önmagam akarok lenni?

Nem! Nem! Nem! – kiabálja belül egy hang – Ez nonszensz! Hogy lennék ilyenek miatt rossz?! Ezek normális emberi vágyak. Őszintén azt élni és mutatni kifelé, ami éppen bennem zajlik. Ha szomorú vagyok, akkor hadd legyek szomorú. És ugyanígy hadd legyek dühös vagy éppen boldog és felszabadult. Hadd érdeklődjek nyíltan és őszintén, ha éppen ahhoz van kedvem és hadd legyek csendes és visszahúzódó, ha éppen erre van szükségem. Nem akarok senkit bántani, nem akarok senkinek sem ártani. Csak önmagam akarok lenni, álarcok nélkül, szabadon.

Őszintén szólva most már nem akarok jó lenni. Én csak én akarok lenni. Őszintén megélni minden részemet és érezni, hogy így vagyok teljes.