2014-ben találkoztam először Sayalay Anuttarával és a meditáció iránti elköteleződésével. Pontosan emlékszem arra, ahogy elsősként ültem Gánti Bence buddhizmusról szóló előadásán és a kivetítőn megjelent Sayalay Anuttara arca. Közben Bence a szerzetesnő meditáció iránti elköteleződéséről beszélt és ilyesmiket mondott: ”Sayalay egy fiatal európai nő, aki túllépett a társadalmi szerepeken, lemondott a házasságról, a gyermekvállalásról és a meditációnak szentelte az életét. Addig akar meditálni, amíg el nem éri a megvilágosodást.”

Ezek a szavak még mindig velem vannak, ahogy Sayalay útja is örökös példaként lebeg a szemem előtt. Az élet nagy ajándékának tartom, hogy interjút készíthettem vele és közelebbről is megismerhettem őt. A következőkben Sayalay életútjáról olvashattok saját elbeszélése alapján.

„Északnyugat-Londonban nőttem fel egy mezei munkás családban. Nincs sok mondanivalóm erről az időszakról. Egyszerű, normális családi szenvedéseken mentem keresztül, amilyeneken nagyjából minden gyerek átmegy. Közgazdaságtant tanultam és ennek köszönhetően eléggé kiábrándultam a világ pénzügyi működéséből. Ez idő alatt ismertem fel, hogy mi az, amit nem akarok csinálni az életben, de még nem tudtam, hogy mi az, amit csinálni akarok.

Miután befejeztem a tanulmányaimat egy ideig Londonban dolgoztam jótékonysági területen. Ezt követően elmentem Spanyolországba, ahol elvállaltam bármilyen munkát, amit találtam. Feladtam, hogy legyen tervem, ambícióm vagy bármilyen irányom. Arra mentem, amerre az élet vitt. Abban az időszakban találkoztam néhány igazán inspiráló és érdekes emberrel, akikkel egy buddhista központban töltöttem egy kis időt. Nem maradtam velük sokáig, de amit ez a tradíció tanított, arról éreztem, hogy igaz. Az igazság volt az, ami megfogott, de ez az impulzus még nem volt elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa az életemet.

Miután elhagytam a spanyolroszági meditációs centrumot kicsit megfeledkeztem mindarról, amivel ott találkoztam, éltem tovább az életem. A húszas éveim elején jártam és olyat szerettem volna csinálni, amivel segíthetek az embereknek. Elkezdtem nemzetközi segélyszervezeteknél dolgozni. Jártam Mexikóban, majd Srí Lankán a cunami után. Ott álltam a szerencsétlenül járt emberek között és azt éreztem, hogy nincs mit adnom nekik. Olyan volt ez mint, amikor vak vezet világtalant. Nagyon boldogtalan voltam ez miatt és sokszor erős szorongás tört rám, túl sokszor.

Ezekben a szervezetekben nagyon nehéz munkát végeztünk. A cél szép volt a felszínen, de ahogy jobban beleláttam ezeknek a szervezeteknek a működésébe, azok is kiábrándítottak, csalódtam bennük. Srí Lanka buddhista hagyománya eszembe juttatta a két évvel korábbi spanyolországi élményeimet. Ekkor elkezdtem heti rendszerességgel meditációs csoportokba járni. Akkoriban látogatott meg az apukám Srí Lankán és elbeszélgettünk arról, hogy mit csináljak az életemben. Rájöttem, hogy vagy sok pénzt keresek a közgazdász végzettségemmel vagy pedig olyasmit kezdek tanulni, amit tényleg szeretek. A harmadik lehetőség a meditáció volt. Az apukám ekkor így szólt: „Nem kihívás számodra, hogy sok pénzt keress és az sem, hogy továbbtanulj. Meditálnod kell.” Megértettem, hogy az apámnak igaza van.

Egy-két dolgot el kellett még intéznem az életemben mielőtt komolyan megkezdtem a meditáció gyakorlását és meg kellett találnom a nekem megfelelő helyet. Végül Burma és a Pa Auk Sayadaw által vezetett kolostor mellett döntöttem. Nagyon szerettem a tanítót és azt a fajta kolostori kultúrát, hogy bármit megkérdezhettem, amit akartam. Ez nagyon fontos volt nekem, mert igazi szkeptikus, kutatói szellemem volt akkor és rengeteget kérdeztem. Én voltam a kolostor kérdés gyárosa és nagyon hálás vagyok azért, amiért sok-sok éven át türelmesek és kedvesek voltak velem. Kezdetben még nem tudtam, hogy meddig maradok. Minél többet gyakoroltam a meditációt, annál inkább megértettem az igazságról szóló tanításokat. Végül azt éreztem, hogy felajánlom az életemet ezeknek a tanításoknak. Ez a legértékesebb dolog, amit találtam az életben és ez az, amit meg szeretnék osztani másokkal. Öt év után éreztem azt, hogy már egyedül is képes vagyok gyakororlni a meditációt. Van még mit tanulnom, de már nincs szükségem hozzá tanárra, mert van bennem egy stabil mag, amire építkezhetek.

Amikor a nagymamám haldoklott, visszatértem Angliába. Nagyon szerettem őt és vele maradtam a haláláig. Ezt követően azt éreztem, hogy szükségem van egy helyre, ahova elvonulhatok. Olyan hely kellett, ahol a saját meditációmat gyakorolhattam és, ahol nem kértek érte cserébe pénzt. Nem találtam olyat, ami mindkét feltételnek megfelelt volna, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek Dél-Spanyolországba, mert ott elég meleg van ahhoz, hogy kint tudjak aludni. Megkértem az anyukámat, hogy vegyen nekem egy buszjegyet, mivel a buddhista szerzetesi szabályok szerint nem birtokolhatok pénzt. Felszálltam a buszra, nem vittem magammal mást a ruhámon és az ételes edényemen kívül. Bíztam az európai emberekben, hogy adnak majd ennem és nem engednek éhen halni.

Amikor megérkeztem Spanyolországba, az első éjszakát egy padon töltöttem. Másnap elmentem egy kis város széli piacra ételt koldulni. Kaptam is az emberektől, így felmentem egy dombra, hogy nyugodtan elfogyasszam. Megláttam onnan pár távoli barlangot és azt gondoltam, ott mégiscsak jobb lehet aludni, mint a padon. Elmentem hát ezekbe a barlangokba és ott maradtam 15 hónapig. A helyiek azt mondták, hogy ne menjek oda, mert ott bűnözők laknak és bántani fognak. Én erre azt mondtam, „Ugyan már!”. Odamentem, hogy találkozzak velük és kiderült, hogy tényleg bűnözők. Nagyon sok drogot használtak és kicsit bolondok is voltak, de a szívemnek kedves bolondok. Olyan rossz hírük volt, hogy tudtam, senki sem fog odajönni, így zavartalanul gyakorolhatom a meditációmat. A bűnözőkkel szépen lassan összebarátkoztunk és elkezdtek megváltozni, velem együtt gyakorolták a meditációt. Az egyik közülök 40 éve alkoholista és drogfüggő volt. Az első 6 hónapban nem láttam józanul. Már korán reggel itta a bort és szívta a jointot, rengeteg drogot használt. Aztán hat hónapra rá, hogy odamentem, volt egy nagy verekedés, amiben ez az ember majdnem meghalt. Ezt követően odajött hozzám és megkért rá, hogy tanítsam. Elkezdett meditálni és egyik napról a másikra lerakta az alkoholt. Soha többé nem ivott. A következő négy hónapban nagyon mély meditációs szinteket ért el, néha sokkal mélyebbeket, mint egynéhány szerzetes. Teljesen megváltozott az élete, ahogy a többi bűnözőnek is. Ez a dhamma (buddhista tan) ereje.

Ezekben az időkben nem viselkedtem úgy, mint egy burmai szerzetes, inkább csak relaxált voltam. Megértettem, hogy elég, ha egyszerűen csak saját magamat adom. Ott voltam az újdonsült barátaimmal és kezdtem felismerni, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. Sok intézményi és kulturális korlátot elengedtem akkor. Megértettem, hogy nem kell a korábbi tanítóim tanítási stílusát követnem, úgy is megoszthatom a dhammát, hogy közben saját magam vagyok.

A barátaimmal találtunk egy elhagyatott területet a barlangok közelében, amibe teljesen beleszerettem. Abszolút irracionális alapon megterveztem itt a jövőmet, miközben azt sem tudtam, ki a föld tulajdonosa, mennyibe kerül, nem volt pénzem, nem volt semmim. Csak én voltam és a bolond barátaim. Csodálatos módon azonban szépen lassan annyi támogatás érkezett hozzánk, hogy úgy tűnik, ez a projekt meg fog valósulni. Ide bárki eljöhet majd, aki szeretne elvonulni és meditációt gyakorolni. A körülmények nagyon egyszerűek, de élhetőek. Mindenkit szeretettel várok!”

Az interjú létrejöttében tolmácsként közreműködött Lukács Ágnes, köszönjük!

Várjuk az adományokat!

Sayalay Anuttara júniusban ismét hazánkba látogat, hogy tanításaival segítse a magyar gyakorlókat. Egy elvonulás keretében egész hónapban fogadja majd a meditálni és fejlődni vágyókat. Egyetlen kikötése, hogy a gyakorlók nem fizethetnek az elvonulásért, ezért minden anyagi költséget előre össze kell gyűjtenünk.

Adományaitokból 25 fő szállás és élelem költségeinek háromnegyed része gyűlt eddig össze. Hálás szívvel köszönünk minden egyes hozzájárulást!

Sayalay szeretné, ha minél többen el tudnának látogatni hozzá az egy hónap alatt, ezért amint összejön a pénz a 25 helyre, elkezdjük bővíteni a keretet. Számítunk pár emberre, akik végigülik az egy hónapot, a többség azonban 10 naponta rotálódni fog. Jelenleg tehát 65-75 ember elvonulási lehetőségéről van szó. Amennyiben több adomány folyik be, ez a keret 100-ra is emelkedhet!

Ha megszólítva érzed magad, és szeretnél hozzájárulni e nemes cél megvalósulásához, akkor jelezd ezt itt Vörös Áginak, az Integrál Akadémia munkatársának, aki az adományokat gyűjti: vorosagi2@gmail.com

Köszönjük!