Spirituális hagyományoknak nevezzük az egy-egy megvilágosodott, isteni embertől eredeztetett, generációkon áthagyományozódott sok száz vagy ezer éves tan- és gyakorlatrendszereket. Ilyenek a nagy világvallások, és azok belső, misztikus, meditatív hagyományai.

A spirituális hagyományok mentén kétféle megközelítés alakult ki: a belső tan (ezotéria), a meditatív, sajátélményű tevékenység, és a külső tan (exotéria), az intellektuális-rituális mód. Az alábbiakban e kettőt vesszük szemügyre közelebbről.

Exotéria=külső tan, vallásosság. A külső tanok a belsőnket nem igazán munkálják meg. Előírásokat kapunk arról, hogyan kell helyesen viselkedni, amiket igyekszünk követni, de egy érzelmi hullám pillanatok alatt kihúzza a lábunk alól a talajt és jön a vezeklés. A külső tan tehát a perszónánkat dolgozza meg, hogy jobban illeszkedjünk a közösségbe, társadalomba. A belső tan célja ezzel szemben a személyes tudatalatti érzések és gondolatok felengedése, tudatosítása és elengedése, s egyben a kapu megnyitása a mögöttes, transzperszonális síkok felé.

A külső tan harsány, térít, prédikál, kimegy az utcára az emberekhez, nagy tömegeket hív össze a templomba, becsönget a lakásodba, hogy vegyél Bibliát. A belső tan csendes, nem térít, nem prédikál. Régen a belső tanok titkos, zárt rendszerűek voltak, ebből eredeztetik ma sokan az ezoterikus szó jelentését: titkos, zárt közösség.

Ezotéria = belső tan, miszticizmus. Amikor a belső tan követője eléri a belső élményvilágát és megérkezik a mélyebb régióba, ahol az érzelmeivel és az egón túli, transzperszonális tapasztalatokkal – látomás, vízió, ürességélmény, Nirvána, stb. – találkozik, akkor erről vagy nem tud beszélni vagy nem is akar. Utóbbi esetben általában azért nem kívánja másokkal megosztani a tapasztalatait, mert nincs olyan közeg, szanga (együtt gyakorlók közössége), ahol megértenék őt, ezért fél a megbélyegzéstől, kiközösítéstől és inkább csendben marad. Így a belső tan sok esetben nem külső kényszer, hanem belső, lélektani okból válik automatikusan titkossá.

A „belső” szó egyben arra is utal, hogy olyan élményanyagról van szó, ami normál tudatállapotban és az 5 érzékszerv által fel nem fogható. A valóság rejtett aspektusaival foglalkozik, ami csak gyakorlás által fedi fel magát az ember előtt, így ez a momentum is szavatolja a tan „titkosságát”.

A belső tan a transzcendenst belülről írja le, szemben a külső tannal, ami kívülről teszi ugyanezt. A jóga például azt mondja, hogy az altudatban (Buddhi, a személyes és kollektív tartalmak) vannak a szimbólumok vagy hajlandóságok (számszkárák, lásd Jung: archetípusok), amik lappanganak és a „megnyilvánulás határvonalán túl” vannak. A szamszkárák tudatba való feláramlásai keltik az elme mozgását: a gondolkodást, a képzeletet, az érzelmeket és a külső sorseseményeket. A kogi indiánok (dél-amerikai őserdei természeti népcsoport) ehhez képest azt mondják: kezdetben vala az Ősanya, akiben benne rejlett a világ minden emléke és lehetősége (pontos megfelelés a szamszkárák leírásának). Az anya csak gondolkodott és gondolkodott, míg megteremtette a világot (a szamszkárákból megnyilvánul a világ).

A belső, meditációs jóga tan tehát ugyanazt belső élményként írja le, amit a másik, külső tan teremtésmítoszként, külvilágbeli mitikus történetként. Külső tan például a római és keleti kereszténység, melynek belső, titkos tana a keresztény misztika. Ugyanígy állíthatjuk párba az iszlám és a szúfizmus hagyományát, a judaizmust és a kabbalát vagy a hinduizmust és a jógát.

A külső tanok kifelé fordítják a figyelmed, kint „kell” csinálnod dolgokat: templomba menni, olvasni a transzcendensről, beszélni róla, megfelelően viselkedni. A kifelé fordulás az elme csapongását támogatja, kifelé irányítja az érzékszerveidet akkor is, ha közben a beszélgetés témája a belső világ.

A belső tan befelé fordítja a figyelmed. Azt mondja, ülj le, figyelj befelé, meditálj, vizualizálj, figyeld a gondolataidat és nyugtasd le őket, menj mögéjük, vonulj vissza időszakonként. Ha sokat gyakoroljuk a befelé fordulást, az serkenti az aktív kinti életet, ugyanakkor szelíd, békés természettel ajándékoz meg minket.

Forrás: Gánti Bence, Bevezetés az integrál pszichológiába, Integrál Akadémia jegyzet, Budapest, 2007