A pszichoanalízis történetének talán legbotrányosabb személyisége, Wilhelm Reich, 1897-ben,
Ausztriában született. Ifjúságát tragikus események árnyékolták be. Tizenkét évesen anyja
öngyilkos lett, miután viszonyt folytatott egy férfival, amit az ifjú Reich elmondott apjának.
Öt évvel később, önmagát szándékosan megbetegítve meghalt az apja is. Reichnek kellett
átvennie szülei birtokának vezetését, emellett leérettségizett, majd három és fél évig katona
volt. A háború után Bécsbe ment és orvosnak tanult. Már tanulmányai alatt kapcsolatba lépett
Sigmund Freuddal és 1920-ban tagja lett a Bécsi Pszichoanalitikus Egyesületnek. Élete legnagyobb részében elismert analitikus volt, munkáinak középpontjában főleg
a karakterstruktúra állt. Zsidó származása és szexualitással kapcsolatos nézetei miatt
emigrálni kényszerült, előbb 1934-től Norvégiában, majd 1939-től Amerikában élt.
Bécsi időszaka alatt megpróbálta összeegyeztetni a marxizmust és a pszichoanalízist
arra alapozva, hogy a neurózis a páciens fizikai, szexuális, gazdasági és szociális feltételeiben
gyökerezik; támogatta a kamaszkori szexualitást, a fogamzásgátlók engedélyezését, az
abortuszt, a válást, hangsúlyozta a nők gazdasági függetlenségének fontosságát.
Reich az európai pszichoanalitikus folyóiratok termékeny írója volt. Karakteranalízis
című műve jelentős lépés volt a mai énpszichológia kialakulásában. Reich megítélése szerint,
nemcsak az egyéni tünetek vizsgálhatók és kezelhetők, hanem az ember egész karaktere,
jelleme.
A karakter kialakulása hátterében az egész személyiség patologikus szerveződése áll,
ami valamilyen tünet vagy elhárítás köré szerveződik. A könyvben „test páncél”
(karakterpáncél) teóriáját is bemutatta. Reich szerint a feloldatlan pszichoszexuális energia
valóságos fizikai blokkokat generálhat az izmokban és a szervekben, és hogy ezek valamiféle
„test páncélként” megakadályozzák az energia felszabadulását.
Reich a “karakterpáncélra” olyan eseteknél bukkant rá, akik nem tudtak szabadon
asszociálni az üléseken. A lényeges információkat nem is az általuk elmondottak tartalma,
hanem az elmondás mikéntje hordozta. Állandósult magatartásformáik, a kapcsolataik és
életmódjuk, a járásuk, mimikájuk összességében voltak jellemzőek rájuk. Mindezeket a
páciensek nem érezték problematikusnak, hiszen “ez az ő személyiségük”, ők “ilyenek”,
“ilyen a jellemük”.
Reich elmélete szerint a megoldást az energia felszabadulása, az orgazmus hozza, ami
a test érzelmi energia-szabályzója, és az orgazmus alatti kielégítő energia felszabadítására
való képességet „orgasztikus potenciálnak” nevezte. Akinek nincs orgasztikus potenciálja,
állandó feszültségi állapotban van, ami a létrejövő test páncélban raktározódik.
Elméletének megfelelően változtatott gyakorlati módszerein is, terápiás praxisában
megszegte a pszichoanalízis néhány kulcsfontosságú tabuját: a terápiák közben hozzáért a
páciensekhez és a kezelés alatt a betegek alsóneműben voltak, hogy megjavuljon az
„orgasztikus potenciájuk”, és elkezdett beszélni a páciensekhez, a szokásos „Miért kérdezi
ezt?” analitikus felelet helyett, pedig inkább válaszolt a kérdéseikre.
A pszichoanalízis nézőpontja szerint ez az eljárás aláássa a pszichiáter semleges pozícióját. A klasszikus álláspont szerint az orvos egy üres képernyő, amire a beteg kivetítheti régi vágyait, szerelmeit, utálatának tárgyait, a neurózisait. Reich szerint viszont a pszichoanalízis tabui csak
megerősítik a betegek neurotikus tabuit, így szakított ezekkel.
Az analitikus ülések során intenzív behatást gyakorolt „test páncéljukra”: a
hüvelykujjával vagy a tenyerével nyomást gyakorolt az állkapcsukra, nyakukra, mellkasukra,
hátukra vagy combjukra, amíg az izmok ellazultak, ezáltal a vonásaik, a merevségük is
enyhült, a mozgásuk lágyult, a légzésük lecsillapodott.
A „test páncél” megszűntével azok az elfojtott gyerekkori emlékek is visszajöttek, amik ezt okozták, és ha a terápia terv szerint működött, a gyönyör hulláma végigfutottak a testen, váratlan sorozatokban, önkéntelen mozdulatokkal. Reich ezt „orgazmus reflexnek” hívta. Terápiájának célja hogy páciense a terápiák alatt elérje az orgazmus reflexet, közösülés közben, pedig az orgazmust.
Terápiás ülésein felfedezett egy bioenergiát, amit „orgon”-nak nevezett. „Orgon
energia akkumulátorokat” épített, amibe beleülve állítólag páciensei egészségére jótékony
hatással volt; az újságban történeteket közölt a „szex fülkékről”, amik gyógyítják a rákot.
Amerikában betiltották az orgon akkumulátorok államok közötti árusítását, majd vádat
emeltek Reich ellen ennek semmibe vételéért. Reich önmagát védte, amely során a bírót
elküldte, hogy olvassa el a könyveit, és azzal érvelt, hogy a bíróságnak nincs joga tudományos
kérdésekben dönteni. Két év börtönre ítélték, és több tonnányi írását égették el. Alig egy
évvel később a börtönben halt meg szívelégtelenség miatt, pár nappal feltételes szabadlábra
helyezésre előtt. A sors iróniája, hogy míg a pszichoterápiás elmélete és munkássága csak szűk körben vált ismertté (egyik könyvét sem fordították le magyarra), addig az orgonterápia világszerte
elterjedt.
Forrás: Vizinger E. (2008). Pszichoanalízis. Integrál Akadémia, Budapest
A teljes 111 oldalas e-jegyzet megvásárolható ITT
Hozzászólások