Azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom Dr. Bagdy Emőkét, klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát és szupervizort, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének emeritus professzorát és pszichológusképzésének alapítóját, akit számos könyve és több száz tanulmánya mellett televíziós előadásai és rádiószereplései révén is ismerhetünk. Korábban 34 éven át az Országos Ideg és Elmegyógyászati Intézet szakigazgatója, valamint a klinikai szakpszichológusképzés vezetője volt. Munkássága a pár és családi kapcsolatok kutatása, a segítő pályára felkészülés, a hivatás-személyiség gondozása, a szakember mentálhigiénéje, az egészségpszichológia és a transzperszonális pszichológia terén összpontosul. Ha tovább kattintotok, beleolvashattok vonatkozó cikkébe és a konferencián tartott előadásának ismertetőjébe is.
-Christina Grof és Stan Grof Budapesten! Május 10-11-12. Jegyek, infók itt.
A most következő rövid szemelvény, amely a transzperszonális fogalmának három jelentéskörét tárgyalja, Bagdy Emőke A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja című 1996-ban megjelent írásából származik. A teljes cikk megtalálható a Pszichoterápia V. évfolyamának 2. számában, illetve a Kulcslyuk Kiadó gondozásában 2011-ben megjelent Transzperszonális pszichológia és pszichoterápia című szerkesztett kötetben.
Első jelentésében a “transzperszonális” mint motiváció, irányulás, keresés, törekvés, sőt felfelé törekvés és túllépési szándék jelenik meg – a szűkre szabott perszonális törekvések túllépésének vágya. E vonatkozásban Jung komplex lélektanának, a selftranszcendenciának, Max Scheler etikájának (Molnár 1993) és Frankl (1979a) egzisztenciaanalízisének jelentős hatása tükröződik a transzperszonális pszichológiában.
Második jelentéskörében a “transzperszonális” mint élmény, ön- és valóságtapasztalás, különleges tudatosság és tudatélmény mutatkozik meg. Olyan tapasztalásként, mely túlmutat a sztereotip tanult és tanulható sémákon, s melynek forrása maga az individuum. Ebben a jelentésében elsősorban a fenomenológiához, Brentano, Husserl, Buber eszméihez és Gadamer hermeneutikájához, de legfőképpen a humanisztikus pszichológia (harmadik erőirány) irányához (Maslow 1996) van testvéri csatlakozása, sőt, akár ez utóbbi önmagát meghaladó, saját szellemi gyermekének is tekinthetjük. Ezt éppen Maslow (1980) metaérték– (B érték-) tana és motivációs rendszere, illetve csúcsélmény-koncepciója teszi nyilvánvalóvá.
A “transzperszonális” harmadik jelentésköre magasabb rendű személyiségstruktúrát és érettebb, integráltabb funkciót, személyiségszintézist jelöl meg. Holisztikusan szemlélt létezést, önkiterjesztő, szelftranszcendáló motivációkat és különleges élménydimenzióra való képességet, spirituális értékvilágot tételez fel, sőt mindezek legfelsőbb szintézisét jelenti: a pszichospirituális szeltranszcendencia megvalósítását és továbbépítését. Integráció, szintézis, transzperszonális szelf vonatkozásában forrásul szolgál a Gestalt-holizmus, pl. Angyal András (1980) szelfkiterjesztés modellje, Perls önmonitorozó, fokozott tudatosságú szelfje, Fromm (1980) intrinsic lelkiismeret által vezérelt, transzcendenciavágytól áthatott emberképe, Assagioli (1970) pszichoszintézise, és mindezek ősforrását alkotja a jungi öntranszcendáló Selbst gondolati forrásanyaga (Jung 1994 és é. n.).
E rövid transzperszonális ki- vagy betekintés után pedig jöjjön az előadás részletes ismertetője:
Hogyan hat a spiritualitás a párkapcsolatainkra és az életünk értelmének keresésére?
Tisztelgő előadásom két magyar kutatás eredményeit mutatja be: 1) a spiritualitás és párkapcsolati minőség összefüggéseiről és 2) a spirituális krízisről és kimeneteléről. A spiritualitás fogalmát S.Grof és R.L.Piedmont nyomán definiálom: egyetemes, ökumenikus természetű, misztikus, evolúciósan beágyazott humán élményspecifikum és személyiségvonás. Erőforrás, mely a létezést táplálja, jelentést és értelmet ad az emberi életnek.
Az első kutatás hátterét a magyar népességnek a spiritualitáshoz való sajátos viszonya képezte /felekezeti vallásosság csökkenése, transzcendencia szükséglet növekedése, „spirituális ébredés”/. Kérdésfeltevésem: Milyen spiritualitás mérték és minőség jellemzi a mai fiatal és középgenerációs párokat és egyedeket? Hogyan függ ez össze a párkapcsolatuk minőségével és mely tényezőkben? 47 értelmiségi pár vizsgálata alapján bebizonyosodott, hogy a nők spirituálisabbak, mint a férfiak; a vallásosság és spiritualitás nem mutat összefüggést; a házastársi elégedettség nem jár együtt kölcsönös spiritualitással. Minél jobban közelítenek egymáshoz a pár tagjai az „idealizmus” faktor terén, annál jobbnak ítélik meg a kapcsolatukat. A feleség spirituális jellemzőinek növekedése korrelál a férfi elégedettségének fokozódásával.
A második kutatásban a spirituális krízist és kimenetelét vizsgáltam kimagasló jelentőségű személyiségek és híres magyar írók önéletrajzi vallomásainak elemzésével. A krízis mint meghasonlás radikális személyiségváltozással járó folyamat, regresszív események sora jellemzi. Az egyén a megoldódás során misztikus egységélményt él át. A krízis Walter Pahnke által 1999-ben leírt jellemzőit Lev Tolsztoj és Carl Gustav Jung önvallomásából mutatom fel, rávillantva Kodolányi János, Cs.Szabó László, Tamási Áron és Kisfaludy Károly spirituális krízisére is.
Szabó András
