Rólunk

tortenetunk_02Az Integrál Akadémia hazánk és Európa első és egyetlen szisztematikus integrál pszichológiai képzőhelye, mely nemzetközileg ismert.

Az Integrál Akadémiát 2009 tavaszán alapítottuk, egy több éves előfejlesztési fázis után. Az alapító, Gánti Bence az alapítást megelőzően 1997 óta foglalkozik az integrál szemlélettel, s annak hazai elterjesztésével, meghonosításával.

Az első évek tananyagfejlesztései és előadásai után, 2005-ben dolgozta ki a 3 éves, 2011. szeptemberétől akkreditált  Integrál Pszichológia képzést, amelyet 2006-ban indított el a MONÁSZ Felnőttoktatási Intézetben. A világon elsőként indult integrál képzés ekkor, 2006 szeptemberében, egyszerre három helyen: két amerikai egyetemen és a mi képzésünk Magyarországon.A hazai képzés egyedülállósága a gyakorlatiasságában rejlik. A képzés kidolgozásában a cél egy integrált oktatási élmény megalkotása volt, ahol a résztvevő az elmélet mellett saját élményű terápiát tapasztalhat meg, kiképzik gyakorlati tanácsadói készségekre, technikákra, meditációs elvonulást biztosítanak számára, és egy kulturálisan kreatív közösségben vesz részt, ahol mindezek összhatásaként személyisége fejlődik, és kibontakozik.

2006 óta hat évfolyam jött létre, és végzett az első három generáció. A képzés évről évre fejlődik, bővül, eddig több, mint 300 előadás során közel 60 tanár és terapeuta vett részt benne Magyarországról és külföldről. 2009 tavaszára megérett az idő egy következő szervezettségi szint kialakítására, az Integrál Akadémia megalapítására

 

Ken Wilber, az integrál szemlélet alapítója így nyilatkozik rólunk:

“Az Integrál Akadémia a munkám egyik fontos alkalmazása, ahol jelentős integrál gondolkodók és nagyszerű tanárok tanítanak. Javaslom, hogy nézzenek körül a weboldalon, és kapcsolódjanak ehhez a kíváló közöséghez, ahol elmélyedhetnek az integrál szemléletben. Legjobb kívánságaimat küldve, Ken Wilber.”

Hozzászólások