2019. november hónap bejegyzései

Társadalmi szerződés véd az érzelmektől

Néha nem értünk szót egymással. Van, hogy furcsán viselkedik a másik, folyton témát vált, nem lehet vele érzelmekről beszélni. Amikor ezt megemlítjük, vita lesz belőle. Úgy érzi, hogy támadjuk és bántani akarjuk a valóság kimondásával. Tulajdonképpen nem véletlenül reagál így, hiszen ő ekkor a saját énképe életben tartásáért küzd.

Folytatás

DROG HELYETT LÉLEGEZZ!

Amikor a hippik elkezdték felfedezni a lélek valóságát a nyugati civilizáció számára, még csak kábítószerek segítségével tudták ezt megtenni. Ezekben a transzállapotokban a fizikain túli világok létezését tapasztalták meg. A transzperszonális valóság „felfedezése” forradalmasította a pszichológia világát is.

Folytatás

Az integrál személyiségfejlődés lehetőségei

A pszichológia a mentális zavarok kezelésére jött létre, a’60-as évek óta azonban az emberek megnyitására, a jóllét és az önmegvalósítás szolgálatába állítottuk. A keleti hagyományok szerint az emberi jóléten túl van egy szellemi felébredés is. Az integrál szemléletben és így az Integrál Táborokban e kettő összekapcsolásával dolgozunk.

Folytatás

Ősi ünnep modern köntösben

Az integrál közösség tagjaként önmagunkat kutatjuk és keressük egy életen át. Ez nem előfeltétele, hanem szervező eleme összetartozásunknak. Mi lehetne megfelelőbb alkalom az önkutatásra, mint a szeretet ünnepe, amikor spirituális zenék, szent énekek és mantrák segítségével juthatunk el legmélyebb önmagunkhoz? Itt nincs szükség álarcokra vagy dogmákra, szabadok lehetünk a zenélésben, az azt követő táncban, az önmagunkkal és másokkal való összekapcsolódásban.

Folytatás

Az iszlám misztika ma is élő tanítása

A szúfizmus az iszlám misztikus ága, mely a VIII. századtól van jelen az iszlám országokban. Ez a hagyomány a vallás exoterikus (mindenkinek szóló) tanainak ezoterikus (csak beavatottaknak szóló) útja. A Földön minden hagyományban kialakultak ilyen „titkos” ösvények, amelyen azok az emberek kezdtek el önként járni, akik nem kívül, hanem belül keresték Istent.

Az szúfi tudja, hogy Allah nem rajta kívül van, hanem ő maga az, a saját mögöttes, belső lénye, mely Egy minden más lény végső valóságával. Éli és tapasztalja, hogy Isten minden közös létező magja, aki mindenhol és mindenben jelen van.

Folytatás

Erre számíthatsz magadtól krízishelyzetben

A krízisállapot egy olyan lélektanilag kritikus helyzet, ahol a megszokott problémamegoldó eszközeink nem működnek többé. Ekkor két lehetőségünk van: vagy élünk a krízis által hozott változás lehetőségével és új megküzdési stratégiákat sajátítunk el, vagy hagyjuk magunkat egy testileg-lelkileg labilisabb élet felé sodródni.

Folytatás