2018. május hónap bejegyzései

Így lépj a tudatosság magasabb szintjére!

Ken Wilber, az integrál szemlélet atyja kimondta: az összes tudatszint egyszerre van jelen bennünk. Aktuális tudatszintünket gyerekkorunktól a jelen pillanatáig „begyűjtött” sérüléseink, gondolkodási- és viselkedési mintáink határozzák meg.

Folytatás

Honnan tudod, hogy spirituális elkerülésben vagy?

A tudatunkban folyamatosan zajló evolúció során először a racionális részünk fejlődik és teljesedik ki. A mai nyugati társadalmakban a legtöbb ember itt tart. Ennek kollektív megnyilvánulása a kapitalista, piacgazdaság alapú társadalmi berendezkedés. Lehet, hogy benned is megjelenik egy ellenállás, amikor olvasod a „kapitalista” és „piacgazdaság” szavakat. Ez tipikus „tünete” annak, amikor nyílik bennünk a racionális melletti intuitív részünk. Ilyenkor „fujjolunk” mindenre, aminek köze van az anyagiakhoz. Ebben a törekvésünkben tulajdonképpen magát az anyagot akarjuk tagadni, amire a fejlődésünket gátló szükségtelen tényezőként tekintünk.

Folytatás

“Ez volt eddig, de nem kell, hogy továbbra is így legyen” – interjúnk „A HELY”-ről

Dr. Csernus Imre szakmai vezetésével létrejött alapítványnál, “A HELY”-ként emlegetett Magadért Alapítványnál jártunk, ahol Rendi Marival, a szervezet vezetőjével beszélgettünk. Az alapítvány 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson azoknak a függőséggel élőknek, akik valamilyen formában elkezdtek saját felépülésükön dolgozni.

Folytatás

Módosult tudatállapot: droggal vagy anélkül?

Te is átélsz olykor szinkronicitás élményeket? Tudod és érzed, hogy a sorsszerű véletlenek okkal és céllal történnek veled? Ezek a tapasztalatok ajtót nyitnak a magasabb létezési síkok felé. Arra emlékeztetnek minket, hogy az élet több annál, amit itt és most elképzelünk róla.

Folytatás