család címkéhez tartozó bejegyzések

“Ez volt eddig, de nem kell, hogy továbbra is így legyen” – interjúnk „A HELY”-ről

Dr. Csernus Imre szakmai vezetésével létrejött alapítványnál, “A HELY”-ként emlegetett Magadért Alapítványnál jártunk, ahol Rendi Marival, a szervezet vezetőjével beszélgettünk. Az alapítvány 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson azoknak a függőséggel élőknek, akik valamilyen formában elkezdtek saját felépülésükön dolgozni.

Folytatás

Hogyan lehetsz Te is fejlődéstudatos szülő?

Nap, mint nap záporoznak ránk a gyereknevelés tuti receptjeit kínáló megoldások, elméletek és tapasztalatok. A szakirodalomban széles skálán találhatunk olyan kutatási eredményeket, melyek valamiféle fogódzót adnak a kezünkbe a jó gyereknevelés stratégiájához. Szülő legyen a talpán, aki az egymást túlharsogó szakértői tanácsáradatból ki tudja választani a neki és gyermekének legmegfelelőbb nevelési módszert! Ugyanakkor a közösségi médiákban felfigyelhetünk egy olyan új jelenségre, ahol az eddig láthatatlan némaságba burkolódzó anyák és apák közvetlen bepillantást engednek mindennapjaikba. Az elméletek és szaktanácsadások kaotikus garmadájából vagy mintegy arra válaszként egyre élesebben és egységesebben szűrődnek át a megfásult szülői hangok: nem jól működünk!

 

Folytatás

Mit adjak? Örül majd neki? – az ajándékozás pszichológiájának megértése

Elmesélem nektek, hogy éreztem magam gyerekkoromban és kamaszkoromban, amikor jó cuccokat kaptam ajándékba. Merthogy öröm is volt, meg nem sokkal utána szomorúság is. Az örömöt mindig kifejeztem, a szomorúságot nem, de szerintem látszott rajtam kicsit. Talán olykor próbáltam ilyenkor is örömöt mutatni. Azt hittem, a szomorúságom annak a jele, hogy nem szeretem az anyámat, vagy hogy valami baj van velem. Húsz évvel később, sok önismeret után jöttem rá, hogy ez nem volt baj, csak bekaptam egy olyan horgot, amely túlmegy önmagamon és a jó szándékú szerető anyámon is. Egy horgot, amely részben a félrement társadalom hülyesége.

Folytatás