December elején voltam egy kb 30 fős baráti társaságban. Nekem a legtöbb ember ismeretlen volt, 4 barátommal mentem, ez az ő baráti társaságuk volt. Együtt töltöttünk 2 napot, éjszaka fennmaradtunk, tűz körül beszélgettünk.
Második nap reggelén volt lehetőség bármit kifejezni a társaság előtt, ami bennünk volt. Jobbról is balról is, mindketten, akik mellettem ültek, odahajoltak hozzám: “Na, mondj valamit!” Mind a kétszer a reakcióm: “Én?! Nem! Én szégyenlős vagyok.”
Ez az eset elgonolkodtatott a szégyenlősség, azaz a szégyen témán.
