Ha az asztrológiáról, mint holisztikus típustanról beszélünk, akkor meg kell említenünk Hermész Triszmegisztoszt. A neki tulajdonított – csak leírásokból, fordításokból ismert – Smaragdtábla a holisztikus szemléletnek azt az alaptételét tartalmazza, amelyre hatalmas szellemi tudásként felépült az asztrológia rendszere:
„Való, hazugság nélküli, biztos és igaz. Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy beteljesítse az Egy csodáját.”

Háromszorosan magasztos vagy Háromszorosan nagy Hermész mitikus alakjában a hellén Hermészre (kommunikáció, írás, isteni követ, intelligencia) és az ókori egyiptomi Thot istenre (írás, bölcsesség) ismerünk. A hagyomány viszont egy ténylegesen élő (kb. Kr. e. 12.000 vagy Kr. e. 8000 körül) emberként (is) számon tartja őt: a hagyomány szerint egy sírban (eszerint kb. Kr. e. 3000 körül élt), a múmiája mellett/kezében találták meg a világhódító Nagy Sándor katonái az írását, a híres Tabula Smaragdinát, a Smaragdtáblát, amely az alkímia és a spirituális tradíció alapszövegét tartalmazza. Számos további alkimista és hermetikus szöveg (Corpus Hermeticum) szerzőjeként tisztelik a Háromszorosan Magasztost, akinek a neve – lehetséges, hogy – valójában egy beavatási fokozatot jelölt.

A hermetikus irodalom alapigazsága a makro- (univerzum) és a mikrokozmosz (ember) együtt rezgő, egymást átható, tükröző voltáról, azonosságáról beszél, mely kitágult, univerzális tudattal fogható fel és ismerhető meg. A hermetikus asztrológia a planétákat, a „bolygókat” (a könnyebb kezelhetőség miatt a Napot és a Holdat is így emlegeti) az Univerzum és a személyiség belső energiáiként, a létezés ősmintáinak (archetípusainak) egyedi megnyilvánulásaként kezeli, mely energiák tudatosítása és uralása a személyiség boldogulásának alapfeltétele.

Egy adott személy megszületése a megnyilvánult Létben mindig egy bizonyos időpillanatban történik. Ennek az időpillanatnak az energetikai minősége a létezés minden síkját áthatja, minden síkra jellemző. A puszta energetika belép a Létbe és formává, valósággá, elrendeződéssé, személyiséggé, jellemmé, sorssá válik. Ahogy fenn, úgy lenn, ahogy a makrokozmoszban, úgy a mikrokozmoszban. Az adott személy születésének pillanatában tehát beáll egy világrend.

A belső lélekvilág és a külső világ a születés pillanatában egymás visszatükröződéseivé válnak. Jung ezt a jelenséget a szinkronicitás szakszóval nevezte meg. A szó töve a szinkron görög szó, ami egyidejűt, időben párhuzamost jelent. A szinkronicitás látszatra véletlennek tűnő, valójában pedig jelentéssel bíró egybeesést jelent, melynek során egy lelki, vagyis belső és egy külső esemény egyszerre nyilvánul meg. Az azonos időpontban létrejövő belső és külső folyamatok párhuzamosan futnak, közöttük összetartozás áll fenn, melyekre megszokott racionális, azaz ok-okozati összefüggésrendszerre épülő magyarázat nincs. Egyetlen magyarázat erre a jelenségek mögött meghúzódó rejtett szellemi erő (princípium) munkálkodása. Lao-ce, Konfuciusz és a Ji King bölcsei így fogalmazták ezt meg: „mindaz, ami a látható világban történik, egy láthatatlan ideának vagy „képzetnek” a kifejeződése. Ennyiben tehát minden földi történés egyúttal egy érzékfeletti eseménynek is a leképeződése…”.

De vajon miféle minőség volt jelen a születéskor? Honnan lehet ezt megtudni? A Ji King szerint ezek „az ideák a szent emberek és a bölcsek számára közvetlen intuíció révén hozzáférhetőek, mivel ők kapcsolatban állnak ezekkel a magasabb szférákkal”. Ha egy embert sebészkéssel felnyitunk, nem jutunk el a lelkéhez, lényegiségéhez. Szerveket, ereket, zsigereket fogunk találni benne. Gyakorlatilag lehet, hogy ezekből is leolvashatnánk a jelenségek mögött munkálkodó rejtett erőket, hiszen azok a létezés minden szintjén megmutatkoznak. De sok ezer évvel ezelőtt épp a csillagos égboltot találták megfelelő eszköznek a lélek megismeréséhez. A lélek tükre tehát a csillagos égbolt. Ez a gyönyörű összefüggés szépen jelzi az ember Univerzumba kapcsoltságát is.

A születés pillanatában tehát beáll egy világrend, és ez a szellemi minőség tükröződik a csillagokban. A bolygók nem „sugároznak”, nem okoznak semmit, nem hatnak a sorsunkra, hanem csak tükrei, látható, felfogható képei egy rejtett, szellemi minőségnek. Egyféle kódrendszert alkotnak ezáltal, ami sok ezer évvel ezelőtt élt bölcsek tudásának segítségével dekódolható, az aktuális szellemi minőség lényegisége kifürkészhető. Ez utóbbi azért lényeges, mert éppen ezek a láthatatlan, rejtett erők határozzák meg a sorseseményeket.

Az asztrológia horoszkópokkal dolgozik. A horoszkóp az adott személy csillagkódja. A primer természetét mutatja, azt, amivel megszületett, amit magával hozott, amit még nem torzítottak el a környezeti-társadalmi hatások. És bár az egyén élete 70-80 év, ez a kozmikus rendben ezredmásodpercnek (se) számít, tehát a születés időpontjában beállt rend az egész életre jellemző lesz. Továbbá fontos tudni azt is, hogy a személyiségszint nem horoszkópelem. Egy bolygóállást, princípiumot több szinten lehet megvalósítani. Ez csak a horoszkóp tulajdonosának tudatossági, érettségi szintjétől függ. Így például a „módosult tudatállapotú barátok” jelzés lefedhet alkoholista/drogos barátokat is, de például jógázókat, sámántranszban utazókat is.

Egy horoszkópábra úgy viszonyul a tulajdonosa lelkéhez, mint egy város térképe az élő, nyüzsgő városhoz. A tényleges személyiség árnyalataihoz, összetett lényéhez azonban nem tud hozzászólni. Ha tudatosítjuk, hogy ahány ember, annyiféle megélési módja van a világnak, amiben élünk, akkor idővel egy árnyaltabb látásmódhoz, toleranciához juthatunk. Nem fog belőlünk félelmet és ebből fakadóan agressziót kiváltani az, hogy a másik más. Megértjük, hogy adott jegy specifikus jellemvonásai magatartási módokká, azok pedig sorssá állnak össze.

Amikor egy másik ember horoszkópjába nézünk, jó, ha megpróbáljuk átélni azt, hogy milyen lehet a világlátása, világmegélési módja az ő erőivel. Így a saját személyiségünktől távolabb álló megélési módokba is bele tudunk érezni. Rádöbbenthetünk, hogy mennyire különbözőek az egyes emberek „indulási feltételei”. Ebből fakadóan egyre kevesebbszer ítéljük meg embertársainkat, hiszen látjuk, hogy az erők olyan összeállásával, amikkel ők rendelkeznek, épp azt tudják magukból kihozni, amit ki tudnak. Nem lehetnek mások, csak önmaguk. Ekkor leáll a „majd én megváltoztatom a másikat, majd én megmondom, mi a jó neki” kínzó kényszere. Rájövünk, hogy ami nekünk jó, nem biztos, hogy neki is az. Leáll továbbá a magunkat másokhoz méricskélés folyamata, mert belátjuk ennek abszolút felesleges, meddő voltát. Az asztrológia így segít hozzá saját személyiségünk és empátiánk fejlődéséhez.

Forrás: Tar Ildikó, A holisztikus típustanok, Integrál Akadémia jegyzet, Budapest