Sajátélmény beszámolók az Integrál Akadémiás életérzésről – 2. rész

Mit adhat a személyes életedhez az a három év, amit az Integrál Akadémia berkein belül, az integrál pszichológia képzésen élhetsz át? Ebbe az életérzésbe engednek betekintést azok a hallgatóink, akik az elmúlt években járták végig nálunk az önismeretnek ezt a korántsem hétköznapi útját.

Szabó Rita, 2017-es évfolyam

Az Integrál Akadémia három éve alatt eljutottam a saját belső magomhoz, mely mindig is létezett, csak korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha odaérhetek, élhetem ezt a minőségemet.

Átfogó képet kaptam a pszichológiai irányzatokról, és arról, hogy a lélek hogyan kapcsolódik a transzcendenshez, mi van ebben a tartományban. Ráláttam, hogyan befolyásolják életemet a kora gyerekkori sérüléseim és, hogyan vágom el magamtól a mindenkori forrást.

Ami egyedülálló itt, hogy a három év alatt mindezt a tudást a csoportnapokon valósan integráljuk. Éveken át csoportozni ugyanazokkal az emberekkel, megnyílni és megtartani egymást, a világon a legszebb élmény. Életem legfelemelőbb pillanatait kaptam itt.

Transzformálódott a személyiségem, lehullott a sallang. Amikor ez fájt, a közösség megtartott. Így mehettem tovább az utamon. A három év elvégzése után munka mellett egyéni segítőként indulok az úton, és a csoportvezetés is vonz, ez is hív, erre is fejlődöm tovább. Tudom már, mik az erősségeim és, mit fejlesszek magamon.

46 évesen, 3 gyerekkel új értelmet nyert az életem. Ami még fontos számomra, hogy az integrál közösséghez való tartozás örök, nem fejeződik be azzal, hogy vége az Akadémián való tanulásnak. Egy olyan hiteles és állandó kapcsolódási lehetőség, gazdag programokkal, ismeretségi hálóval, amiért mindig hálás leszek.

 

Füredi Zoltán, 2018-as évfolyam

Már régóta szemezgettem az Integrál Akadémiával, amikor egy párkapcsolat befejezését követően rengeteg időm szabadult fel, így 2018-ban elérkezett a pillanat és elkezdtem a képzést.

Mivel hasonszőrűek voltunk, nem éreztem idegennek magam a közel 100 fős évfolyamban, s a légkör is olyanná alakult a hónapok során, amilyenben részt venni mindig is vágytam; a pszichologizáló, a lélek és a szellem dolgai iránt érdeklődő, lelkes és mindenre kíváncsi csapat tagjaként vetettem bele magam a tanulásba és az Integrál Táborok világába.

Szakmailag az ország legkiválóbbjaitól hallhattam az előadásokat, s maga az integrál elmélet is az emberiség eddig felhalmozott tudásának az esszenciája.

Úgy érzem, ez az én közegem. Pár éve kedvenc facilitátorom, példaképem azt posztolta a facebookon, hogy „A meditáció a senkivé válás művészete.” Rá néhány hónapra egy integrálos könyvben azt olvastam: „Előbb válj valakivé, mielőtt senkivé válnál.” Az Intán mindkettőhöz közel kerültem: a személyiségem teljesebb megértéséhez, megismeréséhez és megdolgozásához, valamint az elcsendesült meditációk világához, a spirituális továbbfejlődéshez is.

S ami még fontosabb számomra: olyan gazdag, szeretetteljes emberi kapcsolataim alakultak ki, amelyek – úgy érzem – életem végéig megmaradnak.

Mély lelki szövetségek ezek, ha nem is sok évfolyamtársammal, de néhányukkal igen.

Hát ezt kaptam eddig az Integrál Akadémiától, és még nincs vége!

 

Tariska Eszter, 2018-as évfolyam

Az Akadémiát 63 évesen kezdtem el, amikor észrevettem, hogy 20 éve fönntartott meditációs gyakorlatomban akadozom. Itt értettem meg, hogy a meditációban az elmélyülésemhez személyiségem más területeinek kimunkálására van szükség.

A tananyagnak mind az elméleti, mind a gyakorlati része egyre tágulóbb körökben vezet az önismeret útján. Felismertem korábbi érthetetlen viselkedéseim eddig láthatatlan mozgatórugóit. Megtanulom, hogyan bánjak ezekkel, és mi a módja, hogy békében éljek önmagammal, elfogadjam magam képességeimmel és hiányosságaimmal együtt.

A csoportos órák gyógyító erejű légkörében kendőzetlenül kifejezhettem, megmutathattam magam. Először még válogattam, ki legyen egy-egy gyakorlatban a párom. Mostanra bárki jöhet, mert látom, mindannyian a szeretetre éhezünk, és arra, hogy a szeretetünket helyesen tudjuk kifejezni.

Ahogy felfedezem önmagam, úgy fedezem fel és értem meg a másik embert és Istent. Mindig tudtam a fejemmel, hogy ez a három dolog összetartozik, de most az életemnek valóságos, élő tapasztalata lett. Az itt tanultak alapján a társadalmi mozgások is átláthatóbbakká váltak számomra.

A csoporttársakban barátokra, élvezetes társaságra találtam. Ebben a közösségben mindenki belülről törekszik a másik megértésére, elfogadására, támogatására. És ez a légkör az iskola lényegéből fakad.

Életre szóló élmény számomra az alapító – Gánti Bence -, a tanárok és szervezők személye. Szinte kivétel nélkül mindegyiken érezni a „belső szobát”, az egyéni megdolgozottságot. Öröm számomra, hogy Magyarországon ennyi jóakaratú, az embereknek hatékony segítséget adó, alaposan felkészült ember van.

A beszámolók első részét IDE KATTINTVA olvashatod el.

Hozzászólások