pszichopatológia címkéhez tartozó bejegyzések

Társadalmi szerződés véd az érzelmektől

Néha nem értünk szót egymással. Van, hogy furcsán viselkedik a másik, folyton témát vált, nem lehet vele érzelmekről beszélni. Amikor ezt megemlítjük, vita lesz belőle. Úgy érzi, hogy támadjuk és bántani akarjuk a valóság kimondásával. Tulajdonképpen nem véletlenül reagál így, hiszen ő ekkor a saját énképe életben tartásáért küzd.

Folytatás

Erre számíthatsz magadtól krízishelyzetben

A krízisállapot egy olyan lélektanilag kritikus helyzet, ahol a megszokott problémamegoldó eszközeink nem működnek többé. Ekkor két lehetőségünk van: vagy élünk a krízis által hozott változás lehetőségével és új megküzdési stratégiákat sajátítunk el, vagy hagyjuk magunkat egy testileg-lelkileg labilisabb élet felé sodródni.

Folytatás

A szorongásról

Bár mindannyian átélünk félelmeket és szorongást (tárgy nélküli félelmet) életünk során, a szorongásos zavarban szenvedők vagy túlzó mértékben, vagy túl sok ideig érzik ezeket az érzéseket. Mégsem gondolhatunk úgy a szorongásra, mint ami egyértelműen negatív, hiszen arra hívja fel a figyelmünket, hogy jóllétünk veszélyben forog, és olyan testi válaszokat indít el, amik felkészítenek arra, hogy megküzdjünk ezzel a veszéllyel.

Folytatás