Nincs egyszerű dolgod, ha napjainkban rá szeretnél találni a számodra legmegfelelőbb önismereti útra. Mára a világ összetetté, az emberiség tudása pedig globálissá vált. Ezzel párhuzamosan az önfejlesztő és világjobbító módszerek széles tárháza is elérhetővé vált bárki számára. Egyes becslések szerint (Wilber-Murphy, 2005) legalább 10.000 különféle könyvvel, tanfolyammal, módszerrel és ígérettel találkozhatsz az ezoterikus, spirituális világpiacon. Mégis melyiket kellene választanod?

Iránytű a rengetegben

Ken Wilber egy olyan zseniális megoldást alkotott, ami globálisan integrált, átfogó térképet ad a kezedbe ahhoz, hogy eligazodj a sok ezernyi lehetőség között. Ezt a rendszert integrál elméletnek vagy integrál pszichológiának hívják, amely mind a spirituális tanításokat és hagyományokat, mind a nyugati tudományos pszichológiai elméleteket egységes keretbe rendezi. Az integrál szemlélet törzse az ún. létramodell, amely az emberi tudat fejlődési szakaszait írja le. Nem kevesebbre ad választ, mint hogy honnan indulunk és hová tartunk.

Az Integrál Akadémia három éves képzése alatt ezen pszicho-spirituális szintek tanulmányozásával jutunk el egy teljes spektrumú világ- és emberképig. Az integrál tanácsadó végzettséget nyújtó képzés végére úgy leszel képes segíteni a hozzád forduló embereknek, hogy pontosan látod, milyen szinten vannak, mik a fő elakadásaik és mely pszichológiai vagy spirituális módszer alkalmazása számukra a legmegfelelőbb.

Hogyan teszel szert a teljes spektrumú világ- és emberképre? Ismerd meg Ken Wilber létramodelljét, mely az integrál pszichológia szak gerince is egyben!

Az emberi tudat lépcsőfokai

W0 (Wilber 0) – az ősmátrix

Az anyaméhben és születés után énünk még anyagi természetű (Jean Piaget), nem képes különbséget tenni a külső világ és saját benső világa között. Testi énünk és a fizikai világ egybemosódik, még nem tudjuk, melyik a kint és a bent. Ez a legsekélyesebb, legszűkebb tudatszintünk.

W1 – a testi én kikelése

Ennek a szintnek a kezdetén még nem vagyunk képesek megállapítani, hogy hol kezdődik a testünk és hol ér véget a takaró. Ha itt valami rosszul alakul, akkor az egyén hajlamos lesz az adualizmusra (testhatárokkal kapcsolatos zavar), ami a pszichózisok egyes típusainak alapvető jellemzője.

Négy hónapos korunk körül már érzékeljük testi énünk határait, de még nem vagyunk képesek érzelmi énünk behatárolására. Ekkor össze vagyunk olvadva a körülöttünk lévők érzelmi világával, különösen édesanyánkéval.

W2 – az érzelmi én születése

Mivel képtelenek vagyunk megkülönböztetni magunkat a körülöttünk levő érzelmi- és életvilágtól, a világot saját magunk meghosszabbításának tartjuk – ez a nárcizmus, ami ebben az időszakban nem patologikus, hanem normális. Valamikor a 15-24 hónapos kor között énünk lassan elkezd különbséget tenni önmaga és a környezete között. Ekkor születünk meg mint különálló érző lény. Ezt jelzi a dackorszak kezdete. Amikor ráébredünk, hogy különálló érzelmi énnel rendelkezünk, akkor bizonyos értelemben máris felébredtünk. Nagyobb mélységre, nagyobb tudatosságra tettünk szert. Ha ebben a szakaszban a fejlődés rosszul megy végbe, nárcisztikus vagy borderline személyiségzavar alakulhat ki.

W3 – a fogalmi én születése

Ezen a fejlődési szinten 2-5 éves korunk között lassan megjelenik mentális vagy fogalmi énünk is, ami már nem csak érzékelések, ösztönzések és érzelmek összessége, hanem szimbólumokat, fogalmakat is tartalmaz. Belépünk a nyelv világába, ahol teljesen új világtérrel találkozunk. Elmélkedhetünk a múltról és megtervezhetjük a jövőt – megjelenik az időbeli gondolkodás képessége. Ebben a szakaszban alakul ki a pszichoneurózis/neurózis. Ez azt jelenti, hogy miután létrejön egy stabil, egységes mentális én, képessé válunk arra, hogy leválasszuk magunkról testi késztetéseink és ösztönzéseink bizonyos aspektusait. Ezek az elfojtott vagy eltorzított ösztönzések (általában szexuális vagy agresszív természetűek) később álcázott, fájdalmas formában, neurotikus tünetek alakjában jelentkezhetnek.

W4 – a sorskönyvek

Ez a szint általában 6-7 éves korban épül ki, és kb. 11-14 éves korig uralja az elmét. Ekkor alakulnak ki a mentális szabályok és szerepek. A figyelem, a gondoskodás saját magunkról áttevődik a csoportra, de annál tovább nem terjed. Megtanuljuk magunkat beleélni mások helyébe (de még csak azokéba, akiket szeretünk). Lassan ráeszmélünk, hogy a mi nézőpontunk nem az egyetlen a világon. Kialakul a szociocentrikus vagy etnocentrikus szemlélet. Különféle forgatókönyveket, sorskönyveket (script) sajátítunk el, tanult szerepek és szabályok szerint játszuk az életet. Ezek a forgatókönyvek többnyire hasznosak és nagyon is szükségesek, hiszen ezek révén tanulunk meg kilépni önmagunkból és belépni az interszubjektív kultúrába. A világot immár a másik szemével is látjuk, tudatunk tovább tágul. A sorskönyvek között is van, ami torz, kegyetlen vagy egyszerűen sikertelen alkalmazkodáshoz vezet. Ezt sorskönyvi patológiának nevezzük.

W5 – világcentrikus, érett ego

Itt már képesek vagyunk fejben formális műveleteket végezni. Végiggondoljuk, mit és hogyan kellene csinálnunk, mielőtt lépéseket tennénk. Rájövünk, hogy a világot az álmainkhoz hasonló világgá alakíthatjuk. Ez a kamaszkor, a ráció és a forradalom időszaka. A belső világ most nyílik meg a tudatunk előtt, minek következtében lassan elkezdjük bírálni azokat a szerepeket és szabályokat, amelyeket korábban (W4) gondolkodás nélkül elfogadtunk.

Szemléletünk világcentrikus lesz, fontossá válik, hogy mi a jó a többieknek – kialakul a globális szemlélet. Közel kerülünk a valódi szellemi, transzperszonális szférákhoz, de még nem érjük el azokat. Az ötös szint patológiája, amikor identitásválságba kerülünk a „ki vagyok én és mit akarok az élettől?” kérdések mentén.

W6 – a kentaur

Ennek a szintnek az alapstruktúrája a víziólogika vagy hálózati logika, ami egy szintetizáló integráló tudatossági forma. Felnőttkorban képessé válhatunk arra, hogy a részeket összeadva meglássuk a kölcsönhatások hálózatait. Ha ennek valódi belső átalakulás az alapja, akkor integrált személyiséggé válunk. Ez azt jelenti, hogy nem csak globális szemléletben gondolkodunk, de úgy is élünk. Wilber az ént kentaurnak nevezi ezen a szinten, mert a kentaur a test és elme egységét jelképezi egy viszonylag autonóm énben. Itt az elménket és a testünket is tapasztalatként éljük meg, vagyis a megfigyelő én lassanként meghaladja és integrálja mindkettőt, a tudatosság tárgyaiként szemléli őket.

A víziólogika az összes lehetséges látásmódot, nézőpontot magában foglalja, nincs egy kitüntetett nézőpont, amit a többi fölé helyezne, vagyis aperspektivikus. Az összes lehetséges nézőpont figyelembevétele viszont megszédítheti és kizökkentheti az embert, hiszen minden relatívvá és viszonylagossá válik, nincs többé biztos talaj a lábunk alatt. A szint patológiája az aperspektivikus téboly, az egzisztenciális válság, amikor megbénul az egyén akarata és ítélőképessége. Mire jó a perszonális világ, ha úgyis meghalunk a végén? – kérdezzük ilyenkor. Itt lelkünk a transzperszonális világ küszöbén áll. A pszichoterápiás világ eddig képes elkísérni minket.

W7 – okkult szint

Ez az első transzperszonális szint. A spirituális szintek már kibontakozásuk előtt is teljesen megvannak az emberben, de nem tökéletesen kialakult állapotban. Ezen a szinten megesik, hogy időlegesen szertefoszlik a különálló szelf-érzés (ego vagy kentaur), és az egyén azonosul az egész megnyilvánult világgal – ez a természetmisztika. Ráébredünk, hogy nem mi vagyunk a természet része, hanem a természet bennünk van, a mi részünk. A belső szemlélő és a szemlélt tárgy eggyé válik. Ezen a szinten különböző transzcendens jelenségek és egyre magasabb tudatszintek jelennek meg. Új világtér bontakozik ki előttünk, úgy mint:

előkészítő meditációs állapotok
sámánlátomások, sámánutazások
a kundalíni energia felébredése
a finom energiacsatornák, energiák, esszenciák egész pszichikai anatómiájának feltárulása
a numinózus mindent átható jelenlétének érzése
spontán szellemi ébredés
súlyos múltbeli traumák – esetleg születési trauma – újra átélése
a természet egyes aspektusaival – növényekkel, állatokkal -, a természet egészével való azonosulás (kozmikus tudat, természetmisztika, Világlélek).

W8 – szubtilis szint

A szubtilis olyan folyamatokra utal, amelyek kifinomultabbak annál, amit a közönséges, mindennapi, ébrenléti tudat érzékel. Ide tartoznak:

a belsőleg érzékelt fények és hangok
archetipikus formák és alakzatok
finom eksztatikus örömélmények és megismerési folyamatok (sabd, náda)
a szeretet és az együttérzés tágas, érzelmi telítettségű állapotai.

Patológiája lehet:

a kozmikus rettegés és iszony
a kozmikus Gonosz megtapasztalása.

Ez az istenségmisztika szintje, mert a saját archetipikus formánkkal való találkozás, az Istennel vagy az Istennővel megtapasztalt egység jellemzi. Ha valaki meg akarja érteni ezeket az élményeket, gyakorolnia kell a meditációt, mert az igazi archetípusok meditációs tapasztalatok, amik nem elérhetők a mitikus vagy racionális világtérben, csak a szubtilisban. Az egész látható világ alapvető formái tárulnak fel ezen a szinten előttünk, az ember itt az Istenség arcába tekint.

W9 – kauzális szint

A szubtilis vagy archetipikus formák közvetlenül az Ürességből származnak, a kauzális dimenzióból. Ha a meditáció során a megfigyelő ént, a Tanút követjük nyomon egészen a forrásáig, a tiszta Ürességig, akkor a tudatban egyetlen objektum sem merül fel többé. Ez a megnyilvánulásoktól mentes feloldódás, amely nirvána néven ismert. Ez a tiszta Én, aki bensőnk mélyén rejlik, tanúja a kinti világnak, és a belső gondolatoknak. Ezt a szintet azért nevezzük kauzálisnak, mert ez az alacsonyabb dimenziók támasza, oka, teremtő alapja. Ebből kél minden önmagától, ez a kreatív talaja minden dimenziónak.

W10: non-dualitás

A nem-kettős hagyományok szerint nem a W9 a fejlődés végpontja. A kauzális állapot helyébe a nem-kettősség tapasztalata, a formák nélküli misztika helyébe a nem-kettős misztika lép. „A forma üresség, az üresség forma” – mondta Buddha. Ekkor már a Tanúval való azonosulás is megszűnik, és a Tanút is integráltuk az egész megnyilvánult világba. Ez az Üresség másik, mélyebb jelentése: nem egy különálló állapot, hanem valamennyi állapot valósága, feltétele.

Ez a szint az összes előzőt, a tudat teljes spektrumát magában foglalja – mindent meghalad, mindent megőriz. A Tanú, a Látó, az Én érzése teljesen megszűnik. Mi válunk minden szemlélt dologgá. Egyek vagyunk mindennel. Ez a végső EGY-ség tapasztalása. A test-elme ekkor lehull rólunk, a különálló én eltűnik, nincs többé. Ebben az állapotban nem tapasztalunk semmit, mert magunk vagyunk valamennyi tapasztalat összessége, az egész Kozmosz, az egyetlen megnyilvánulás, a tökéletes egyetlen mozdulata. A nem-kettős hagyományoknak nem az a célja, hogy ezt az állapotot előidézze. Ezen hagyományok felhívása, hogy légy az Ürességben, és ölelj fel minden formát!

Így fejlődik a tudatod szintről szintre