Örülök, hogy a kutatásokon alapuló pszichológia rámutat a női agresszióra és pszichopátiára, és a Psychology Today közli cikkében (a cikk ITT olvasható). Sok nő, ha nem is pszichopata, de úgy agresszív, hogy a másik kapcsolatait és szociális státuszát rombolja a háta mögött, a női pszichopatáknál ez kifejezett.Csak azért, mert nem kiabál vagy verekszik egy nő, attól még agresszív, árt és rombol, ha egy másik nő vagy férfi kapcsolatait és társas megítélését rombolja a háta mögött csendben. Aki spirituális akar lenni, annak fékeznie kell magát a kapcsolati rombolás területén, nemcsak a fizikai vagy verbális agresszió területén. Míg a férfinak a fizikai dühkifejezés fékezése lehet nehezebb, addig a nőnek a csendes kapcsolati rombolásé. Mivel az láthatatlan, ezért védettebben is zajlik, és kevesebben is “pofáznak bele”, hiszen a pasi agressziót szokás inkább szidni, a nőkét pedig a “szegény, ő csak érzelmesebb” szöveggel igazolni. De ez egy átverés. A nőé ugyanaz a felelősség, mint a férfié a nyílt agresszió terén. Egy spirituális férfi ezt látja, és nem lát különbséget ártás és ártás között, legfeljebb kifejezési módbeli különbséget. Azt elfogadhatatlannak tartja a társadalom, ha egy férfi megüt egy nőt, de azt nem, ha egy nő tönkretesz egy férfit. Ez nem nemi egyenlőség. A spirituális pszichopatáknál annyival nehezebb a dolog, hogy a spirituális tanításokat is beforgatják a játszmába – legyen szó akár férfiről vagy nőről. Ismertem egy buddhista apácát egy keleti kolostorban, aki pszichopata volt. Sajnos ott a meditáció nem fog segíteni, és a közösség csendben fennakadt a hálóján, és nem is volt koncepciójuk arra, ami történik. Szerintem jó, hogy van pszichológia a meditáció és a spiritualitás mellé, mert a nyugatiak azok, akik bevallják, tanulmányozzák, és ezáltal leginkább átlátják a kapcsolati játszmákat.

***