Christina története folytatódik

Korábban már elolvashattátok Christina nem mindennapi történetét Kundalini ébredéséről (ha mégsem, itt és most megtehetitek), és az annak nyomán kialakult spirituális kríziséről. Amit még nem tudtok, hogy mindez végül alkohol függőséghez vezetett, amelyből csak lassú, fáradságos munkával sikerült a gyógyulás útjára lépnie. Nem csoda hát, hogy Christina előadásának címe a Teljesség utáni sóvárgás (pontosabban a Teljesség szomjúhozása) lesz. Olvassatok tovább, ha kíváncsiak vagytok, mi vezette őt az alkoholizmus útjára, majd nézzétek meg a videót is, amelyből további érdekességeket tudhattok meg:

Christina Grof és Stan Grof Budapesten! Május 10-11-12. Jegyek, infók itt.

Christina története folytatódik

A spirituális krízisem végül alkohol függőséghez vezetett. Különös módon éppen a betegség és az abból való felépülés vezetett el számos olyan problémám megoldásához, amely a Kundalini ébredés nyomán jelentkezett. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mind a spirituális krízis, mind az alkoholizmus, fontos szerepet játszanak az átalakulási folyamatomban, noha korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy az alkoholizmus olyan pozitív módon változtassa meg az életemet, ahogy azt végül tette. Távol álljon tőlem, hogy az alkoholista önpusztító, megalázó és halálos életmódját dicsőítsem. Igaz, sokak túljutnak a függőségen, hogy egy szabadabb, tisztább és termékenyebb életet éljenek, de nem mindenki. Sosem ajánlanám az átalakulás katalizátorául a spirituális krízis eme rendkívül veszélyes formáját.

Wholeness_5Mielőtt felfedeztem volna az alkoholt, mint nyugtatószert, viszonylag keveset fogyasztottam belőle. Társaságban ugyan ittam, még otthon, Honoluluban, de a mennyiségre mindig szigorúan ügyeltem. Miután megismerkedtem a jógával, szinte alig fogyasztottam alkoholt. A Kundalini ébredéssel mindez gyökeresen megváltozott. Stan és én keresztül-kasul beutaztuk a földet, rengeteg szemináriumot és előadást tartottunk.  A workshopok során rengeteg olyan emberrel dolgoztam, akik épp valamilyen intenzív belső folyamatban voltak. Noha a munka rendkívül izgalmas volt, folyamatosan úgy éreztem, hogy az állandó figyelem, amit másoknak adok, teljesen kimerít. 

Eközben nap mint nap szembe kellett néznem a saját fárasztó belső állapotaimmal is, sosem tudva, hogy mikor és hogyan csapnak le rám újra. Kétségbeesetten igyekeztem megtalálni az egyensúlyt sosem szűnő látomásaim és testérzeteim színezte bonyolult belső világom, és a hasonlóan összetett külső világ között. A repülőn ülve, amikor a koktélos kocsi mellém gördült, felfedeztem, hogy néhány pohár ital remekül eltompítja érzéseimet. Így egyre gyakrabban nyúltam az alkohol után.
     Azt nem tudtam, hogy egyes családokban az alkoholizmus iránti hajlam tovább öröklődik. Az én családomban pedig pont ilyen volt. Éppen ezért jómagam is remek jelöltnek ígérkeztem, és csakhamar rá is szoktam az alkoholra. Az alkoholizmus előrehaladásával egyre nehezebb lett elkülöníteni a spirituális ébredés megnyilvánulásait (a hangulatingadozást, a remegést és az emésztési gondokat) a betegség tüneteitől. Ebből a zűrzavarból és annak a ténynek a megingathatatlan tagadásából, hogy problémám van, halálos kombináció született.

(rövid részlet Christina és Stanislav Grof The Stormy Search for the Self című könyvéből)

Szabó András

Hozzászólások