Egy átlag (a társadalmi norma szempontjából) felnőtt ember a kapcsolatait meglehetősen egyszerűsített üzemmódban kezeli. Különböző emberi minőségek szerint csoportokat alkot, majd ismerőseit a rájuk jellemző tulajdonságok alapján hozzárendeli egy-egy csoporthoz.

Ha egy ember olyan jellemzőket mutat, amiket képzeletünkben az agresszívek csoportja birtokol, akkor máris hozzárendeljük az illetőt ehhez a csoporthoz és a szemünkben ettől kezdve ő egy agresszív ember. A hozzá való viszonyulásunk is olyan lesz, ami eddig jól bevált az agresszív emberekkel szemben: vagy védekező, vagy támadó pozícióból nyitunk felé.

Ennek a receptnek az újrafelhasználásával kényelmesen ellavírozgathatunk emberi kapcsolatainkban, mert nem igényel nagy erőbefektetést a részünkről. Elég kéznél tartanunk a megszokott viszonyulás-készletünket és a világ máris egyszerűbbnek, biztonságosabbnak, átláthatóbbnak tűnik számunkra.

Gyerekből ítélünk

Vajon ez a mentális kategorizáció, ami szocio-kulturális örökségként szüleinktől és környezetünktől hagyományozódott ránk, milyen kapcsolatban áll felnőtt világunk valóságával? Merjük-e hagyni, hogy a gyerekkorból összegyűjtött mintáink felülíródjanak?

Amikor a másikat egy-egy megnyilvánulása, véleménye, viselkedése alapján helyezünk valamelyik általunk létrehozott kategóriába, akkor tulajdonképpen előítélettel fordulunk felé.

Nem magát az embert látjuk, hanem azt a csoportot, amibe beletettük, ennek megfelelően pedig nem az adott emberre reagálunk, hanem az általa képviselt csoportra: a hidegfejű főnökökre, az alázatos beosztottakra, a kedvesekre, az agresszívekre, az erősökre, a gyengékre, az okosokra, a butákra, stb.

Miután valakiről kialakítottuk a belső képünket, nem szívesen változtatunk rajta, mert az túl sok vesződséggel jár. Inkább elvárjuk tőle, hogy a csoportjára jellemző módon viselkedjen. Az se számít, ha nem így tesz, mert már eleve ilyen szemüvegen keresztül nézünk rá és ezt a viselkedést provokáljuk ki belőle.

Mindez önbeteljesítő jóslatként hat az illető viselkedésére és így a saját reakcióinkra is. Viszonyulás-készletünkön pedig nem tudunk változtatni, mert a legtöbbször egyedül ezt a ránk hagyományozódott modellt ismerjük az összetett emberi helyzetek kezelésére.

Az érett felnőtt rugalmas világa

Egy érett személyiséggel rendelkező felnőtt esélyt ad, hogy megváltozhasson a másik emberről benne kialakult belső képe. Rugalmasan váltogatott nézőpontból tekint a másikra és nem pillanatnyi cselekedeteiből von le hosszú távú következtetést rá nézve. Megengedi, hogy a másik egy folyton változó képként éljen benne, miközben önmagával kapcsolatban is ugyanezt teszi.

Az érett felnőtté válás elengedhetetlen kritériuma a változásra való hajlandóság. Ez vezet el egy olyan külső-belső viszonyulási modell elsajátításához, amivel rugalmasan tudunk alkalmazkodni másokhoz, miközben stabilan tartjuk saját énhatárainkat. Ennek köszönhetően könnyebben találunk közös nevezőt párkapcsolatainkban, gyermekeinkkel, kollégáinkkal és barátainkkal is.

Az érett felnőtté válás útján leépítjük a bennünk élő gyermek hitrendszereit és viselkedési mintáit, hogy egy olyan világban találhassuk magunkat, ahol az együttérzés, az egyenjogúság, a figyelem és az elfogadás alapvető értékeknek számítanak.

Ezzel a folyamattal ismerkedhetsz meg február 1-jén, Az emberi viszonyok jellegzetességei a fejlődés preperszonális, perszonális és transzperszonális szintjein című előadásunkon.

Gyere el mindenki számára nyitott előadásunkra február 1-jén, JELENTKEZZ!

Részletek: http://integralakademia.hu/aktualis/aktualis-programok-az-integral-akademian/313-februari-eloadasok-az-integral-akademian