Kendőzetlenül: csoport anyák számára, szabad és őszinte beszélgetéssel

Támogató, biztonságos, inspiráló közeg a már “praktizáló” anyák számára. Az ítélkezésmentes, oldott környezetben őszintén beszélhetsz a téged foglalkoztató kérdésekről, problémákról, és mások történetei alapján megtapasztalhatod a „nem vagyok egyedül” felszabadító érzését.
EVERNESS Fesztivál, Integrál Akadémia Kis sátor, 2017. június 23.péntek, 10:30 – 12:30

“Hisszük, hogy nem tökéletes anyává, hanem kiegyensúlyozott, helyedet megtalált emberré érdemes válnod gyermeked megszületése után is. Úgy gondoljuk, nem az a lényeg, hogy mindent jól csinálj, hanem, hogy Te legyél jól. Hiszen kétségtelenül központi szereped van otthon, így ha Te jól vagy, az a környezetedben is visszatükröződik.”

A beszélgetést Rédl Adrienn és Takács Magdolna vezetik (csoportvezetők és integrál szemléletű szakemberek). Mindketten azt tapasztalták gyermekeik születése után, hogy az anyaságot egyfajta szivárványos, túlmisztifikált köd lengi körül. Felhőtlen boldogság és egység állapota, melyet mindenkinek élveznie kell. A reklámokból mosolygós, bombatestű anyukák és szuperhős apukák tekintenek ki ránk, ráadásul a szomszéd kismama is mindig olyan csinos és kisimult, sosem kiabál a gyerekével. Az internetes fórumok és a közösségi oldalak tele vannak megmondó emberekkel, akik kéretlenül minősítenek és ítélkeznek segítségnyújtás címszóval, de ezzel csak még jobban elbizonytalanítanak.

Az anyává válás igenis az egyik legnagyobb mérföldkő a nők életében, amikor minden 180 fokos fordulatot vesz, és a gyermeknevelés jó pár évig hatalmas áldozathozatallal jár.

Ebbe az állapotba bele lehet szokni, kialakítható egy jól működő, élhető rendszer, de ez nem megy egyik napról a másikra. Idő, türelem és kreativitás kérdése.

A két csoportvezető segítségével szabadon beszélgethetsz, megoszthatod azt, ami éppen foglalkoztat, és ami legalább ilyen fontos: tiszta figyelemmel és együttérzéssel hallgatjuk egymást. Az integrál pszichológia a jelenségeket négy nézőpontból vizsgálja, így az anyaság témakörét is eme négy kvadráns mentén járjuk körbe. Foglalkozunk belső lelki világunkkal, a megjelenésünkkel és testünk változásával, a család komplex rendszerével és a társadalomba való visszatalálásunkkal, illetve ezek egymásra gyakorolt hatásával.

A beszélgetést és a csoportot vezetik:
Rédl Adrienn – az integrál pszichológia szak elvégzése óta önismereti mentorként segítő beszélgetésekben kíséri klienseit saját útjukon, önmaguk felfedezésében.
Takács Magdolna – önismereti és életvezetési tanácsadással foglalkozik, egyéni és csoportfoglalkozásokat is tart. Pszichológiai tanulmányait az Integrál Akadémia 3 éves képzésén végezte.


Csatlakozz te is!

EVERNESS Fesztivál, Integrál Akadémia Kis sátor, 2017. június 23.péntek, 10:30 – 12:30


INTEGRÁL AKADÉMIA PROGRAMOK AZ EVERNESS FESZTIVÁLON – JÚNIUS 20-25.


Ha már sok helyen kerested, de eddig nem találtad meg azt, ahol a pszichológia és a spiritualitás összeér, akkor itt  jó helyen jársz!

Gyere, tanulj te is az Integrál Akadémián!
Önismeret integrál megközelítésben: az önismereti utak és technikák sokaságához adunk neked egy térképet.


Hogyan éljünk spirituális életet a 21. században nyugaton?
Milyen a transzformáló életmód?
A mi válaszunk: az integrál életmód

Hozzászólások