Tudat- és személyiségfejlődésünk életünk minden területére kihat. Nem kivétel ez alól természetesen a párkapcsolatunk és a szexualitásunk sem. David Deida három különböző párkapcsolati formát különböztet meg, ahol eltérően gondolkodunk úgy önmagunkról, mint a másikról.
Deida párkapcsolati szintjei egymásra épülnek, csak akkor tapasztalhatjuk meg a következő szintet, ha az előzőt meghaladtuk. A magasabb tudatállapotok átélésének azonban nem mindig szab határt pillanatnyi lelki fejlettségünk. Vannak olyan transzcendens szexuális élmények, amit kortól, nemtől, vallástól és spirituális elkötelezettségtől függetlenül bármikor, bárki megtapasztalhat.
Deida párkapcsolati modellje
1. Függő párkapcsolatok
Ebben a párkapcsolati formában a férfi kizárólag a férfi részét éli meg a kizárólag női részét megélő nő mellett. A felek ekkor arra szerződnek, hogy a nő a jó feleség szerepét játssza el a mindig józan férj szerepét élő férfi mellett. A harmónia ezen a szinten abban áll, hogy a felek jól érzik magukat a kölcsönös függőségben.
A férfi érzelmileg függ a nőtől, a nő pedig anyagilag a férfitól. A kapcsolat az önérdeken alapul, ahol az alapkérdés mindig az: mit kapok a partneremtől? Az erre a szintre jellemző önátadást engedelmeskedésnek hívjuk, ami legfőképp a nőkre vonatkozik.
2. Fifti-fifti párkapcsolatok
A függő kapcsolatokból kivezető út az érzéki szexualitáson át vezet. Ha a felek között jól működik a szex, akkor elkezdik befogadni a másik nem energiáit. A férfinak, hogy függetlenségét megélje, ki kell fejlesztenie a női oldalát, a nőnek pedig el kell kezdenie megélni a férfi részét.
A férfi ekkor beengedi a szeretet és béke érzéseit, elkezdi ezt az ideát keresni önmagában és a világban. A nő ugyanakkor elindul az önérvényesítés útján. A nemi semlegesedés miatt nincs meg a szexuális pólusok közötti izgalom, ezért ezek a párkapcsolatok a leginkább szenvedélytelenek az összes közül. Napjainkban e párkapcsolati forma virágkorát éli, ami a szinglik, az élettársi viszonyok és a sok partner egy élet alatt jelenségeiben érhető tetten.
Ezen a szinten nincs igazi önátadás, hiszen az a független ember számára az önmagáról való lemondással, vagyis az engedelmeskedéssel egyenlő. Ugyanakkor a felek kommunikatívvá válnak egymás felé, megtanulják a tiszta és hiteles szóba állás eszközeit. Örömüket lelik abban, hogy kimondják valódi érzéseiket, élvezik az őszinteség és nyíltság légkörét. Deida szerint azok az emberek élnek ilyen kapcsolatokban, akik már végeztek magukon önismereti, spirituális munkát.
3. Meghitt szövetség
A következő szint eléréséhez mind a férfinak, mind a nőnek vissza kell találnia saját nemiségéhez és immár korlátozás nélkül, a maga teljességében kell megélnie azt. Ekkor képessé válhat saját szexuális energiáinak szabad áramoltatására. A személy kapcsolatba kerül saját belső magjával és újra felébred benne a szenvedély. A függő kapcsolatok nyers szexuális ösztönei, valamint a független kapcsolatok érzelmei találkoznak a kiáradó szív teljességével. A szex itt már nem csak fizikai öröm vagy ehhez társuló érzelmi beteljesedés, hanem eszköz, csatorna a szeretet átadásához és az egyén határainak a transzcendensben való feloldódásához.
Az emberben megszületik az önmagáról lemondás és az önátadás vágya. Mind a nő, mind a férfi a transzcendenst keresi mindenütt. Azzal szeretne lenni, akiben ezt látja és, akivel ezt közösen meg tudja élni. Amikor ez megtörténik már nem ketten, hanem „hárman” vannak jelen a párkapcsolatban: a férfi, a nő és a transzcendens. Deida ezt „spirituális háromszög helyzetnek” hívja.
Az ember ekkor intim és szexuális kapcsolatait teljes mértékben integrálja belső, spirituális fejlődésébe, megvalósítva ezzel a párkapcsolatok legmagasabb szintjét. Ez a kapcsolati forma innentől az önismeret útjává válik, ahol olyan árnyék részeinket tükrözi vissza a másik, amelyekkel a párkapcsolaton kívül nem találkoznánk. Deida modellje alapján elmondhatjuk, hogy a párkapcsolat az önmeghaladás katalizátora és a megvilágosodás eszköze lehet az életünkben.
Transzcendens szexuális élmények
Jenny Wade 86 olyann férfivel és nővel végzett kutatást, akik szexuális aktusaik során transzperszonális élményeket élte át. Ezek között sok olyan tapasztalás van, amelyek során a tér, az idő és önmagunk észlelése megváltozik, különbözik a közmegegyezéses valóságtól. Az ilyen élmények minden kultúrában fellelhetők, főként azok spirituális hagyományaiban.
A kutatásokból az derül ki, hogy meglehetősen sok, spirituális szexuális gyakorlatot nem végző, s gyakran ezekről nem is tudó ember (Sandra Scantling és Sue Browder szerint minden huszadik) tapasztal meg spontán, önkéntelen, nem szokványos szexuális élményeket a nemi aktus alatt, korábbi hiedelmeitől és társadalmuk nézeteitől függetlenül. Mi történik ezekkel az emberekkel és milyen jelentést adnak az élményeiknek?
Néhányuknál a transzcendens szexuális élmény egy egyszeri vagy ritka esemény volt. Ők nagyon élénken és pontosan emlékeztek ezekre, akár 30 év távlatából is. Mások viszont rendszeresen éltek át ilyen élményeket egy bizonyos kapcsolatban, amelyet gyakran 2-3 típusba lehetett sorolni. Néhány szerencsés résztvevő mindennap megtapasztalja a transzcendentális élményt szeretkezés közben, akik nem is értik, hogy mások miért “bajlódnak” a közönséges szex-szel.
A transzcendens szexuális élmények jellemzői
Az esetek különbözősége miatt nem lehet a transzcendens szexuális élményt egy dimenzió mentén definiálni, azonban pár konkrét jellemző folyamatosan visszaköszön:
1.) a személy túllép a tér, az idő és az én (ego) megszokott érzésén
2.) az átélő(k) egy kozmikus erő konkrét jelenlétét érzékelik, amely egyikükben vagy mindkettőjükben megjelenik, amikor kapcsolatban vannak egymással, különösen szeretkezés közben. Ezt a kozmikus erőt gyakran a spirituális szellem különböző neveivel illetik: Isten, az isteni, a Felső Lélek, az Üresség, stb.
3.) ezek átélése gyakran vezet személyiségfejlődéshez, spirituális felismerésekhez, sőt megtérésekhez is
4.) ezek az élmények hasonlítanak a főbb spirituális hagyományokban leírt élményekhez is
A kutatásban a telepátia egy megdöbbentő esetéről számol be az egyik átélő, aki miközben egy friss randi alkalmával szeretkezett egy bulin, megérezte, hogy a barátja, aki ugyanazon a rendezvényen vett részt, bajban került és segítségre van szüksége. Íme a férfi beszámolója:
„Az ürességbe kerültem, és az ürességben tudomásomra jutott, hogy Tom veszélyben van… És ez annyira igaz volt, hogy tudtam, hogy veszélyben van… Ezért azonnal visszatértem a testembe. Azt mondtam a páromnak, “Istenem, Istenem. Valami baj történt Tommal. A párom erre azt mondta: “Nem, nincs semmi baj. Még mindig a recepciónál van. Nagyon jól érzi magát…” De én nem hagytam annyiban, és elkezdtem rohanni az utcán, miközben dobáltam magamra a ruháimat… Ahogy megfordultam a sarkon, ott volt ez a csőcselék. A csőcselék közepén állt Tom, és ez a Pokol Angyalai típusú fickó verekedett vele. Kistermetű fickó vagyok, de hezitálás nélkül támadtam. Ráugrottam a fickó hátára, és megpróbáltam a fejét a karommal leszorítani. Ő egy nagyon nagydarab ember volt… Ez a fickó a kisujjával könnyedén elintézhetett volna, ha akarta volna, de óriási energiával rendelkeztem… Tom azt mondta azon az estén, “Meg is sérülhettél volna.” … És meg is sérülhettem volna, mivel a támadó néhányszor nekidobott a hátunk mögött lévő téglafalnak. De valahogy mégsem sérültem meg és nem is volt semmilyen fizikai fájdalmam az eset során és utána sem.” (Esteban)
A szexet tekinthetjük tehát pusztán fizikai szükségleteinket kielégítő forrásnak, ugyanakkor a transzhoz, a meditációhoz vagy bármilyen módosult tudatállapothoz hasonlóan a szex is megnyitja egyesek előtt a spirituális világ kapuit. Túlmutat a több és jobb orgazmus hajszolásán, aki pedig transzcendens nézőpontból tekint rá, komoly spirituális utat járhat be (a tantra például egy ilyen út).
Szeptemberben induló integrál pszichológia képzésünk fejleszti a személyiséged, amivel fejlődik szerelmi életed is.
JELENTKEZZ az új évfolyamba!
Részletek: http://integralakademia.hu/integral-pszichologia-szak/jelentkezesi-informaciok
Hozzászólások