Önismereti utamon hajlamos vagyok a hangsúlyt a problémák feltárására tenni. Arra figyelek, ami gondot jelent az életemben: analizálom, gondolkodom rajta, belemegyek a kapcsolódó érzelmekbe figyelve, hogy hova visznek engem. Addig nem nyugszom, míg meg nem értem az egészet és azt, hogy miből fakad. Egy belső feszültség hajt, ami miatt, bevallom, kemény vagyok magammal.
Legtöbbször van eredménye ennek a munkának, azonban néha kiderül, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet. Ilyenkor könnyen beleveszek. Csak vágom, vágom és vágom… s egy idő után már azt sem tudom, hogy mit vágok, hol van az, amit vágok, hol tartok és egyáltalán, én hol vagyok. Elveszítem a támpontokat és a küzdelemmé vált munka az erőmet teljesen felemészti. Muszáj megállnom, hogy hátrébb lépjek és pihenjek. Azt hiszem, hogy nem is tudnék mást csinálni.
