Elmentem megnézni a zenészek próbáját, hogy beszámolhassak nektek, mire számíthattok szombaton este! Íme 🙂
…. ülök egy szobában és körülvesz 8 zenész. Gitár, dobok, hegedű, emberi hangok, mozdulatok, ritmus, közös lélegzés és pár körbe-körbe ismétlődő szó, amik mintha tartanák a teret ahhoz, hogy a többi zenész messze tájakra tudjon elrepülni. A dob egyenesen a tüdőmben szól, legszívesebben levetném a testemet és eggyé válnék vele…
A szoba túl kicsi ahhoz, hogy a hangok szétszóródjanak. Egy helyen maradnak, koncentrálódnak, visszaverődnek a falakról és nem marad egyetlen egy pici része sem a térnek, ami ne lenne megtöltve zenével.
Szeretnék tudni úgy játszani egy hangszeren, hogy vinni tudjon magával, hogy már ne én akarjak játszani rajta, hanem ő játsszon az én lelkemen és én csak kövessem. Ezt látom rajtuk is. Egy lány jön be a szobába, felhangolja a hegedűt hallás alapján úgy hogy közben 5 másik ember valami teljesen mást játszik. Látom rajta, hogy ő EGY a hangszerével. Nem különülnek el egymástól. Aztán leül a körbe, a többiek éppen egy számára ismeretlen dalt játszanak. Az ujjai teljesen öntudatlanul elkezdenek mozogni a húrokon, látom rajta, hogy nem is ő mozgatja őket, csak teljes figyelmét a zenére irányítja, amit hall és egyszer csak bekapcsolódik. “Le akarod írni az akkordokat?” – kérdi tőle a szemben ülő férfi. “Nem. Megvan.” – válaszolja mosolyogva a lány. Pár perc kellett neki, hogy egy teljesen ismeretlen dalhoz saját kottát varázsoljon magának. Hihetetlen számomra és le sem bírom venni róla a szememet, annyira elvarázsolt….
Mellettem ott ül Bence. Őt is viszi a gitár magával. Egy szúfi szertartásos légzést használ, közben ingatja a fejét egyik oldalról a másikra és énekel. Teljesen magával ragad ez a légzés és az, ami belőle sugárzik. Amikor először életemben láttam ilyen szúfi szertartást bemutató videót, ahol a férfiak körben ültek és közösen énekeltek meg használták ezt a testmozgást, le sem bírtam venni a tekintetemet a képernyőről. Szerintem még csak nem is pislantottam. Iszonyatosan erős volt.
És a dobosok csak dobolnak, a gitárosok gitároznak, mindenki énekel és úgy érzem, hogy az összes érzékszervem sem elég, hogy ezt be tudjam fogadni. Valamit tennem kéne, használni a saját hangszeremet – írni valamit…. felkapni egy darab papírt és elkezdeni írni ami belőlem jön…. hogy szeretet van bennem, nagyon sok szeretet, eggyé válás attól, hogy hallom a zenét, hogy legszívesebben mindenkit megölelnék, aki a szobában van, hogy mekkora öröm, hogy én itt vagyok, hogy ez maga az ÉLET…..
Hozzászólások