Az Integrál Akadémia ötödik évfolyamát jártam végig, 2010-2013 között. A 2010 előtti életemet is bizonyos integráltság jellemezte, ugyanis mindig „két agyféltekés” voltam. A reál és a humán tárgyakat is kedveltem. Gépészmérnök lettem, és életérzés verseket is írtam. Egy ötéves kurzuson szereztem jártasságot asztrológusként, ahol egy évet NLP-t is tanultam. Ez volt az első „papír”, ami feljogosított, hogy valakivel leülhessek személyes témáiról beszélgetni.
Rendszerszemléletű, hálózatban gondolkodó mérnökként, majd másfél év angol nyelvterületen is gazdagított tapasztalattal, és két több hónap hosszú indiai utazással a hátam mögött az iskola alapítójával, Bencével egy transzlégzésen találkoztam, majd az első FLOW csoportján is részt vettem.
Mit adott nekem az Akadémia?
– szemléletet
– gyakorlatban alkalmazható ismereteket
– társat
– szakmai közeget
– megalapozott karrierváltást
– közösségi ismertséget és megbecsültséget
Kezdem is a „szemlélettel”. Számtalanszor kaptam a kérdést, hogy „A XXI. században, amikor minden specializált, akkor mi szükség van szemléletet tanulni?”
Több válaszom is van erre. A legfontosabbnak azt tartom, hogy amikor minden specializált, akkor szükségünk van egy térképre, hogy legyen „valami” ami segít elhelyezni a részeket. Ígérem, erről még írok részletesen későbbi bejegyzéseimben, mert ezt fontosnak tartom!
S merre haladok az iskola óta?
Közel maradtam a tűzhöz. 🙂 Bencével 2012-ben kidolgoztunk a mentor programot, tapasztalatot adunk át az utánunk indult évfolyamok tagjai részére, segítünk a szakmai és közösségi folyamatba illeszkedniük.
Önismeretem szélesítésére egyéni terápiába járok, „Csak addig tudok vezetni, amíg magam is eljutottam”. Először személyiség munkát végeztünk két évig, majd egy transzperszonális beállítottságú terapeutával dolgozom, hogy összekössem a magas tudatállapotú terekben való megéléseimet és a személyiség szintű megvalósítást: „lehozni a lelkiséget az anyagba”. „Csoportozós” életem a pszichodráma majd a bodywork irányába vezetett. Jelenleg integratív hipnoterápiás kurzuson mélyítem ismereteimet. Ez a személyiség és szakmai „vonal”.
A másik oldal, a lelkiség: hiteles tanítókat és tanításokat leltem, gyakorlok. A rendszerességen még van fejleszteni valóm! 😉
Az Akadémián megismert társammal megalapítottuk az integralmentoring.hu-t. Egyéni klienseket kísérünk önismeretükben, és különféle csoportokat tartunk, elsősorban „férfi” és „nő”, valamint a köztük levő párbeszéd témában.
Egyéni klienseimmel az igényeik és céljaiknak megfelelően különféle szintű munkát végzek. Van, akivel terápiás jellegben dolgozunk, van akinek tanácsadási formában adom a figyelmemet. Rendre foglalkozom testi tünetekkel, biológiai elváltozásokkal, melyekhez a Recall healing tudástárát használom. Számos eredményt értem el az integratív módszerek kombinált használatával: van kliensem, akinél a magzatvesztési fájdalom Recallos gyászfolyamat facilitálása oldotta fel a hosszan tartó meddőségi blokkot, ő boldog kismama. Van, akinek az egyéni folyamatában az álomfeldolgozások után a szüleihez való odafordulása „Hellingeres metódussal” hozott olyan oldást, ami jelentős családi megkönnyebbüléshez, meghitt légkörhöz vezetett.
Facilitálok férfiköröket, ahol a Spiráldinamika Zöld szint felé nyitogatom a résztvevőket. A sharing metódus átadása és megélése az elsődleges cél, hisz a férfiak aztán’ nem erre vannak szocializálva…
Fontos, hogy tanulunk egymás életéből, a megosztásokon át, élő nyitott műhely ez.
Az egynapos férfi táborokon pedig dramatikus elemekkel, helyzetgyakorlatokkal dolgozom. Erdei környezetben mozgatom meg a férfiakat, mert egy férfinak szüksége van tettekre, kihívásokra és bajtársakra is.
Integrálos tudásunkból tréningeken és előadásokon adunk át ismereteket, többek között segítünk eligazodni az önismereti módszerek között.
Visi Márton
Hozzászólások