terapeuta címkéhez tartozó bejegyzések

Hivatásomba léptem – biztos lábakon

Átkelés a mélység felett

Az Integrál Akadémia ötödik évfolyamát jártam végig, 2010-2013 között. A 2010 előtti életemet is bizonyos integráltság jellemezte, ugyanis mindig „két agyféltekés” voltam. A reál és a humán tárgyakat is kedveltem. Gépészmérnök lettem, és életérzés verseket is írtam. Egy ötéves kurzuson szereztem jártasságot asztrológusként, ahol egy évet NLP-t is tanultam. Ez volt az első „papír”, ami feljogosított, hogy valakivel leülhessek személyes témáiról beszélgetni.
Rendszerszemléletű, hálózatban gondolkodó mérnökként, majd másfél év angol nyelvterületen is gazdagított tapasztalattal, és két több hónap hosszú indiai utazással a hátam mögött az iskola alapítójával, Bencével egy transzlégzésen találkoztam, majd az első FLOW csoportján is részt vettem. Folytatás

Mit ad a kliens?

Kezdő vagyok a segítői szakmában. 2013-ban végeztem az Akadémián és abban az évben kezdtem segítőként munkálkodni. Ha őszinte vagyok, az első kliensemnél még fölényes hozzáállásom volt, persze nem mutattam nyíltan, de valami ilyesmiket gondoltam: “Tanultam pszichológiát, fogom tudni, hogy mi segít neki. Biztosan azt várja tőlem, hogy megmondjam, hogy mit csináljon.”
Pár ülés után kezdtem sejteni, hogy ez nem teljesen így megy. A megoldandó problémahalmaz mögött kezdtem meglátni az embert és megértettem, hogy ebben a szakmában a legfontosabb az, hogy nyitott legyek a másik emberre és úgy fogadjam el őt, ahogyan van. Ne akarjam megváltoztatni. Folytatás