terápia címkéhez tartozó bejegyzések

Miért jelentkezz az Integrál Akadémiára? – hallgatói beszámolók

Az Integrál Akadémia nyílt napja alkalmából beszélgettünk az iskola volt és jelenlegi diákjaival, akik elmondták, hogy mit adott nekik az Akadémián töltött idő. Következő ingyenes nyílt napunkat szeptember 6-án tartjuk, ahol személyesen is beszélgethetsz az iskola tanáraival és növendékeivel. Részletek ITT.

Folytatás

Mivel segít a lelki segítő?

A terápia egy olyan segítő beszélgetésre épülő kapcsolat, amelyben az egyik fél belső problémáinak feldolgozásához segítséget kér a másiktól, aki bizonyos megállapodott keretek között (szóbeli szerződés) erre vállalkozik.

Folytatás

Hogyan fejlődünk, amikor megtörtünk?

Az integrál pszichológia a tudat evolúcióján, az „én” fejlődési szintjein keresztül tanulmányozza a személyiséget és annak patológiáit. Jelenleg az evolúció a biológiai szintet meghaladva az emberek tudatában zajlik.

A fejlődés a tudat alattiból indul, és az öntudaton át a tudat felettiig, a szupertudatig halad – ez a folyamat a Szellem saját kibontakozása és evolúciója. Ezt nem egy merev, lineáris fejlődési folyamatként kell elképzelnünk, inkább koncentrikusan egymásba ágyazódó körökként, amelyben minden szint magába olvasztja és tartalmazza az alatta lévő szinteket is.

Folytatás

Drog helyett lélegezz!

Amikor a hippik elkezdték felfedezni a lélek valóságát a nyugati civilizáció számára, még csak kábítószerek segítségével tudták ezt megtenni. Ezekben a transzállapotokban a fizikain túli világok létezését tapasztalták meg. A transzperszonális valóság „felfedezése” forradalmasította a pszichológia világát is.

Folytatás

Hol hagyjuk az álmokat?

A félelmek apró lámpásokként jelennek meg az életünkben. Nem azt az utat világítják meg, amit el kell kerülnünk, hanem azt, amerre mennünk kell. Ehhez képest a mai nyugati társadalom tagjai mindent megtesznek, hogy ne szembesüljenek a saját félelmeikkel és érzéseikkel.

Folytatás

Karakterfixációban alszunk, míg meg nem halunk

A karakterfixáció az a sorsfonal, amellyel tudattalanul mindannyian saját életünk és végzetünk irányítói vagyunk. Minden ember fel van vértezve a görög Moirák vagy a római Párkák (az emberi élet fonalát szövő istennők) „hatalmával”, amivel azonban csak kevesen vagyunk tisztában. Következő írásunk célja, hogy bemutassuk, miként vagyunk képesek szövögetni életünk fonalát gyermekkorunktól kezdve egészen halálunk pillanatáig.

Folytatás

Hivatásomba léptem – biztos lábakon

Átkelés a mélység felett

Az Integrál Akadémia ötödik évfolyamát jártam végig, 2010-2013 között. A 2010 előtti életemet is bizonyos integráltság jellemezte, ugyanis mindig „két agyféltekés” voltam. A reál és a humán tárgyakat is kedveltem. Gépészmérnök lettem, és életérzés verseket is írtam. Egy ötéves kurzuson szereztem jártasságot asztrológusként, ahol egy évet NLP-t is tanultam. Ez volt az első „papír”, ami feljogosított, hogy valakivel leülhessek személyes témáiról beszélgetni.
Rendszerszemléletű, hálózatban gondolkodó mérnökként, majd másfél év angol nyelvterületen is gazdagított tapasztalattal, és két több hónap hosszú indiai utazással a hátam mögött az iskola alapítójával, Bencével egy transzlégzésen találkoztam, majd az első FLOW csoportján is részt vettem. Folytatás

Mit ad a kliens?

Kezdő vagyok a segítői szakmában. 2013-ban végeztem az Akadémián és abban az évben kezdtem segítőként munkálkodni. Ha őszinte vagyok, az első kliensemnél még fölényes hozzáállásom volt, persze nem mutattam nyíltan, de valami ilyesmiket gondoltam: “Tanultam pszichológiát, fogom tudni, hogy mi segít neki. Biztosan azt várja tőlem, hogy megmondjam, hogy mit csináljon.”
Pár ülés után kezdtem sejteni, hogy ez nem teljesen így megy. A megoldandó problémahalmaz mögött kezdtem meglátni az embert és megértettem, hogy ebben a szakmában a legfontosabb az, hogy nyitott legyek a másik emberre és úgy fogadjam el őt, ahogyan van. Ne akarjam megváltoztatni. Folytatás