Az egyén belső világának kérdéskörében két nagy hagyománnyal rendelkezünk: a spiritualitással és a pszichológiával. A spiritualitás a Föld minden kultúrájában megtalálható és több tízezer éves. A pszichológia a nyugati kultúra terméke és mintegy 100 éves. Mindkettő fontos: olyat ad a világnak, amit a másik nem. Ebből fakadóan önmagában egyik sem teljes, a kettő együtt pedig gazdagabb képet fest számunkra a valóságról, mint az egyik önmagában.
Az integrál pszichológia teljes spektrumú
Az integrál pszichológia egy teljes spektrumú emberképet kínál, ahogy azt a fenti, térben, időben és megközelítésmódban integrált ábra mutatja.
A téri integráció azt jelenti, hogy az integrál pszichológia a Föld minden pontján lévő tudást érinti. Manapság kelet-nyugat szintéziséről szoktak beszélni, ami itt kiegészül észak és dél szintézisével is. Északon élnek pl. a sámánikus lélektannal rendelkező eszkimók, vagy az észak-amerikai indiánok, délen az afrikaiak, vagy az Amazonas menti dél-amerikai indiánok. Tehát a „kelet-nyugat integrációja” egy leegyszerűsített séma, a teljes kép a teljes téri, azaz keleti-nyugati, északi és déli, globális integrációt jelenti.
Az idői integráció az emberiség kultúrkorszakait 3+1 szakaszra osztja: premodern, modern, posztmodern és poszt-posztmodern.
A premodern kor az ősidőktől a felvilágosodásig, az 1700-as évekig tart. Társadalmi-kulturális berendezkedése a predemokratikus, úr-szolga viszony, amelyben sok helyen előfordul a rabszolgaság. A spiritualitás, meditáció az elit előjoga, a közember számára a külső vallásosság, a vak rítusok és a papok kiszolgálása az elérhető. Az egyház határozza meg az értékrendet, a „tudományos” gondolkodást, olyannyira, hogy a másként gondolkodókat szigorúan üldözik.
A modern kor a felvilágosodással köszönt be a következő pozitív változásokkal: rabszolgaság felszámolása, faji és nemi egyenjogúság, demokrácia, szabad szólásjog, vallási szabadság, technikai és tudományos fejlődés. A babonák és mitikus hiedelmek helyét átveszi a tudományos megközelítés, a józan ész és a kutatás. A modern kor számos negatív hatása is megjelenik. A tudomány kiszorítja a belső világot, a világlátás ellaposodik, csak az anyagra redukálódik. Így a spiritualitás és a bölcseleti tradíciók száműzve vannak. Jellemző a profitközpontú, versengő emberi viszonyok és társadalmak kialakulása, a kizsákmányolási lánc végén pedig a Föld áll. Ez a folyamat ökológiai krízishez vezet.
A posztmodern kor a nyugati jóléti társadalmakban jelenik meg a XX. század második felében, azok körében, akik meglátják a modernitás buktatóit, és kiábrándulnak a lelketlen, szétesett lapos világból. Kialakul az objektív természettudományt kritizáló, s más valóságokat feltáró megközelítés – pl. relativitáselmélet, kvantumfizika, kulturális antropológia, humanisztikus- és transzperszonális pszichológia, New Age.
A posztmodern kor érdeme, hogy visszahozza az emberi létbe a szubjektív valóság átélésének fontosságát, a piedesztálra a sajátélményű megtapasztalás kerül. A fő “szentség” a szubjektív élmény, amit belül átélünk. Ezzel kiegyensúlyozza a korábbi, modern, mechanikus-materialista hozzáállást a világhoz és a lélekhez. Ugyanennek a megközelítésnek az egyik csapdája, hogy nemcsak kiegyensúlyozza a racionális érveket, tényeket és bizonyítékokat, hanem hajlamos figyelmen kívül is hagyni azokat. Ezzel együtt előfordul, hogy a racionalitás előtti mágikus gondolkodás szintjére lép vissza, amely jelenséget pre-transz tévedésnek nevezünk.
A racionális, tudományos tábor és a lelki-spirituális tábor a posztmodern zónában elhatárolódik egymástól. A modern tudományos szemléletűek gyakran babonás fantáziának vagy elmezavarnak tartják a spiritualitást, a spirituális, New Age-es, ezoterikus érdeklődésűek pedig nemegyszer lenézik a tudományt és a pszichológiát, anélkül, hogy pontosan ismernék azt. Így sok esetben a gyereket is kiöntik a fürdővízzel. A posztmodern szemlélet úgy tudja megőrizni az áldását, hogy tagadja az előtte levő modern szemléletet, így – noha a holisztikusságra törekszik – azt nem teljesen valósítja meg.
Most a poszt-posztmodern kort, az integrál szemlélet korszakát éljük. Célja az ember és az emberiség egységének megteremtése, integrálva a szubjektív, lelki-spirituális valóságot a tudományos-racionális valósággal. A poszt-posztmodern, integratív megközelítés tehát meghaladja és megőrzi, összeházasítja a premodern szemléletet, a tudományos modern és a szubjektív, élményközpontú posztmodern megközelítéseket is.
Ez a szemlélet elfogadja az összes korábbi megközelítést, és azok ésszerű-szakszerű, igényes szintézisét alkotja meg. Egyrészről a bölcseleti-meditációs tradíciók évezredes felhalmozott szakanyagát, az elmélyülő-gyakorló igényességével, másrészről a tudomány felismeréseit, a nemzetközi tudományos szakfórumok igényességével. Ennek következtében integrált elmélettel egybefogott integrált gyakorlatok jönnek létre.
Az integrálás harmadik aspektusa az, hogy a megközelítésmódok integrációja a két nagy megközelítést, a spiritualitást és a tudományt jelenti, mely klasszikusan a „vallás vagy tudomány” vitában jelentkezik. Ezt az integrál modell egyszerűen megoldja azzal, hogy a „vagy” szócskát „és”-re cseréli: mindkettőt alkalmazza. A vallás egy leszűkített fogalom, az a tág jelenség, melynek a vallás csak egy része: az emberi spiritualitás.
Forrás: Gánti Bence, Bevezetés az integrál pszichológiába, Budapest, 2007 – Integrál Akadémia jegyzet
Hozzászólások