Visszatérnek a régi nagy kedvencek az Everness három zenei színpadára

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg hazánk legnagyobb önismereti fesztiválját, az Everness-t. A júniusi eseményre ezúttal a világ előadói krémje érkezik, már ami az önismereti belső munkát illeti. Közel 300 előadó, szakértő, tanító osztja meg tudását workshopok, mozgásprogramok, valamint előadások keretében. A zenei felhozatal pedig egészen ellenállhatatlannak tűnik – most erről mesélünk.

Az Everness híres arról, hogy előszeretettel keveri a műfajokat, ügyelve rá, hogy a fesztiválon lehessen szórakozni, táncolni, közösen zenélni, de természetesen csendeskedni is. Idén a Világzenei Színpadon fellép a Tribali, a Hang Masssive, a Napfonat, Palya Bea az EarthJam és a TOSODA Project. A szombat esti hangulatért pedig Nessi Gomes felel, aki amúgy a hétvégén két Odüsszeia énekworkshopot is tart. Sokak kedvenceként visszatér különleges hangjával Netanel Goldberg, utána pedig a Medicina zenekar kíséri tovább a közönséget az éjszakába.

Azok számára, akik inkább csendesebb élményre vágynak jó hír, hogy idén is megnyílik a Sound Trip hangterápiás tere, itt a vendégek hangfürdőzhetnek Karacs Ildivel, hangutazásra indulhatnak a DreamCorner42, valamint mantrákat énekelhetnek Karma Pema Dorje és Ölvedi Gábor vezetésével. A Pangani multi-szenzoros zenei rituáléval készül, míg Pável Norbi egy hosszabb, 4 órás hangutazást tart.


A Versum zenei műhelyében többször is feltűnik az Ecstatic Dance formációja, de lesz Életfa mantrakoncert, zenél a Gaia Tree és a Colibri Volandor.

A fesztiválra érdemes akár családdal is jönni, hiszen a belépés 14 éves kor alatt ingyenes, illetve a szervezők szeretettel látják a jól nevelt házi kedvenceket is.

Az Everness Fesztivál ideje és helye: 2022. június 21-27. Siófok-Sóstó

További információ a fesztiválról: https://www.everness.hu/fesztival

Hozzászólások