A spirituális hagyományok belső tanai a transzcendenst belülről írják le, szemben a külső tanokkal, amik kívülről teszik ugyanezt. A belső tanok (ezotéria) meditatív, sajátélményű tevékenységeket foglalnak magukban, míg a külső tanok (exotéria) formalitásokkal, intellektuálisan, különféle rituálékkal közelítenek a transzcendens felé.
A kabbala a judaizmushoz kapcsolódik, ezért teremtéstörténete is hasonló. A kabbala szó azt jelenti: kapni, befogadni. Nyelve mindig is héber-arameus dialektusú volt. A kabbalizmusból származó fő művek a Széfer Jecírá (alkotás könyve) és a Zóhár (ragyogás), melyek kezdettől fogva szembehelyezkednek a Talmuddal.
A Kabbala azt tanítja, hogy mindnyájan egy-egy sejtjei vagyunk egy nagy, növekvő mennyei emberi teremtménynek. Ezt a lényt Adam Kadmonnak hívják. Ezzel a névvel találkozhatunk Szepes Mária, A Vörös Oroszlán című regényében is. A kabbalista kifejezés szerint „Isten azt kívánta, hogy meglássa Istent”. Eszerint Isten életet akart adni, így megteremtette Adam (=ember) Kadmont, azt a fenséges lényt, aki egyszerre férfi és nő (androgün), ugyanakkor makrokozmikus (léptékében egyenlő az univerzummal).
