Fejlődésvonalak

A fejlődésvonalak témakörét még szeptemberben érintettük, de annyira izgalmas dolgokat tudtam meg a jegyzetből és az óráról, hogy úgy éreztem muszáj megosztanom őket így megkésve is.

A fejlődésvonal szó pontosan azt jelenti, aminek kinéz. Egy bizonyos területen való fejlődést ábrázol. Például ha az autóvezetésben elért fejlődésünket szeretnénk ábrázolni egy függőleges vonallal, akkor a tanulás elején a vonal 3 cm magas lenne, az első vezetés után már 4 cm magas, és mondjuk a vizsga letétele után 12 cm. Ezzel jeleznénk, hogy fejlődtünk ebben a témakörben. Folytatás

Hogy néz ki belülről a világ legnagyobb bioboltja?

Hogy néz ki Amerikában egy biobolt? Nagyon durva! Ott kezdődik, hogy akkora, mint nálunk egy fél, vagy egész Auchan, csak minden bio. És minden van. Minden darab csúcsminőség.
Én 5 éve vásárolok itt, de még mindig lenyűgöz. Az épületek tetején napelemek, önellátó energia. 35 éve létezik. Folytatás

Szemkontaktus kísérlet 2015 Budapest

Fotó: Integrál Akadémia. A képre kattintva megnézheted a teljes képgalériánkat.

2015. október 15-én a világ számos nagy városában, többek között Budapesten is, egy érdekes szemkontaktus kísérlet zajlott. Az eseményt a Liberators International indította egy egyszerű Facebook esemény megosztással és felhívással a csatlakozásra. Egy csapat ausztráliai fiatal áll a szervezet mögött, akik azt tűzték ki célul, hogy hűen a nevükhöz felszabadítják az emberi lelket. Számos magán és nyilvános helyen kezdeményeznek olyan megmozdulásokat, amelyek nemtől, kortól és háttértől függetlenül bevonják a résztvevőket, hogy a saját bőrükön tapasztalják meg az őszinte emberi kapcsolódást.

Folytatás

Minden férfinak 3 év volt kötelező! De miből is?

Burmában ősidőktől fogva:
“A család minden férfi tagjának legalább három évre be kellett vonulnia a szerzetesrendbe, hogy kapjanak egy erős pszichológiai tréninget, és megismerjék a buddhista értékrendet. Amikor a britek bevonultak az országba, az ő elképzeléseiknek ez nem felelt meg, és lerövidítették az elvonulás idejét.” (3 hónapra – a szerző) – mondja dr. Khammai Dhammasamit, az Angliában élő burmai buddhista szerzetes. Folytatás

Egy-Más szemében – Szemkontaktus kísérlet 2015, ahogy mi láttuk – videó

Hova tűntek az emberi kapcsolatok? 

Ezt a kérdést feszegették az Erzsébet térre szervezett flashmob résztvevői, köztük az Integrál Akadémia volt és jelenlegi hallgatói. A budapesti esemény a világ számos országában megtartott Szemkontaktus Kísérlet (The World’s Biggest Eye Contact Experiment) része volt. Egy percig kellett egy másik ember, lehetőleg egy idegen szemébe nézni – ugye ismerős gyakorlat?

Video: endizájn

A rossz feltételezés elengedése

Íme egy második gyakorlatcsomag otthonra.

A rossz feltételezés elengedése 

Megfigyelted, hogy az ismerőseid (ha valami, akár apró probléma van), hamar és meggyőződéssel rossz szándékot feltételeznek egy harmadik személyről?

Példa: “Megbeszéltük, hogy János áthozza ma délután négykor a gereblyét. De nem jött. Biztosan haragszik rám, vagy valami baja van velünk. “

Lehetséges, hogy te is ezt csinálod olykor? Folytatás

Élő gondolkodás

Idén nyáron átválogattam a könyveimet, külön polcra tettem azokat, amiket még nem olvastam. Így került kezembe Váradi Tibortól a ‘Szellemtudomány, az ember és a létezés titkai’ című könyv. Régen, kb 8 éve vettem, megfogott a címe, mégis még váratott magára az olvasása. Ahogyan újra a kezembe akadt, beleolvastam… és nem tudtam letenni. Több téma is megfogott a könyvből, most az egyiket szeretném kiemelni, az élő gondolkodást. Ezt írja: “Élő, organikus gondolkodásra van szükség, amely nem eltávolít, hanem közelebb visz a szellemhez.” Folytatás

Gyakorlat otthonra: beszéd és kapcsolatok

A személyiségünk kapcsolatokban alakult ki (anya-gyerek és család), és azokban él tovább, “tartódik fenn” jelenleg is, így hát ott lehet fejleszteni is. A kapcsolatok pedig jórészt a beszédben keletkeznek, nonverbalitás ide vagy oda, ha két ember együtt van, nagyrészt beszéddel töltik ki a teret, és amit oda beleteszel, az teremti meg percről percre a saját énállapotodat és a kapcsolati teret.  Folytatás

Másodikos fejjel

zeneAzt hiszem, hogy ezt a cikket az “Izgalmas események” kategóriába fogom berakni, mert az évkezdő sámándobolós este kapcsán ébredt fel bennem az írhatnék, és hát az évkezdő sámándobolós – elsősöket fogadós – harmadikosokat búcsúztatós este egy határozottan izgalmas esemény volt! Folytatás

A női agresszió és pszichopátia

Örülök, hogy a kutatásokon alapuló pszichológia rámutat a női agresszióra és pszichopátiára, és a Psychology Today közli cikkében (a cikk ITT olvasható). Sok nő, ha nem is pszichopata, de úgy agresszív, hogy a másik kapcsolatait és szociális státuszát rombolja a háta mögött, a női pszichopatáknál ez kifejezett. Folytatás