Findhorn – spirituális közösségépítés

Spirituális közösségépítésben 53 éves tapasztalattal rendelkező Findhorn közösség hazánkba látogat az Integrál Európai Konferenciára (IEC).

A Findhorn spirituális közösség, amely alapítása óta rengeteg változáson ment keresztül, ma is az alapításkor lefektetett három fő alapkő szerint éli napjait. A természettel közösen alkotva, a világ szolgálatában élve, tevékenységeiket a befelé figyelésben felbukkanó bölcsesség vezérli. Folytatás

Emberibb világ a gyerekeknek: az iskolarendszer integrálos meghekkelése

– Robert Macleod, Phorms Frankfurt Taunus Általános Iskola, Németország – 

Amikor tanítani kezdtem, naivan úgy képzeltem, hogy az AQAL alapjait egy kilencévesnek is könnyedén el tudom magyarázni. Tudják mit? Nem sikerült. Persze, hogy nem. Ezután taktikát váltottam, mert megértettem, hogy az integrál szemlélet a negyedik osztályos tanterv részeként nem válik a gyerekek hasznára és célszerűbb, ha inkább a tantermi aktivitás kiegészítésére használom. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, míg ki nem találtam, hogyan tudnánk az AQAL-lal kiegészíteni a tanmenet elemeit.  Folytatás

Spirituális vagy és úgy érzed szétesel?

Ebben a cikkben bemutatom két normál önkereső személy szétesés élményét, amelyet spirituális gyakorlataik során éltek meg. Leírom, hogy hogyan történt az élmény feldolgozása és mit tehetünk, ha valaki ebben a folyamatban elakad:

1. Hogyan lehet a személyt támogatni?
2. 
Lelkileg mi történik ilyenkor benne?
3. M
it tehet, ha nem sikerül túljutnia ezen az állapoton?

Folytatás

A függőségek oka a kapcsolódás hiány?

Tévedtünk a függőségekről, a 20. századi paradigma megdőlni látszik – vallja Johann Hari. A drog és egyéb függőségeknek nem kémiai oka van, hanem a kapcsolódás hiánya. Ezt kísérletekkel is alátámasztja. Még a heroinisták esetén sem igaz, hogy kémiai függésről van szó -vallja-, mutatják a kísérletek és néhány tény. Az addikciók valódi oka: a kapcsolódás hiánya. Ha van minőségi kapcsolat, akkor a függő személy különösebb erőlködés nélkül egyszerűen elhagyja a szert. Aki úgy érzi, nem tud minőségi kapcsolatban lenni emberekkel, annál alakul ki a függőség drogoktól, iphone-tól, pornótól vagy mástól. Egyes állatkísérletek is ezt mutatják. Az alábbi 5 perces kisfilm bemutatja a dolog lényegét és a kísérleteket.  A kisfilm  Johann Hari 2015-ben megjelent, New York Times best-seller könyvére alapozza a tartalmát, melynek címe: ‘Chasing The Scream: The First and Last Days of the War on Drugs.’ (A kiáltás nyomában: a drogok elleni háború első és utolsó napja). Folytatás

Mit jelent ez a kijelentés: “Istennel lenni”?

Egyik tanítványom kérdésére válaszoltam ezzel az írással: “Lehet, hogy egyszer lesz ’teljes eggyé válás Istennel’ élményed”. De mit is jelent ez: “Isten”? Hogy lehet egy pszichológus egyben hívő, de közben úgy, hogy buddhista is és tudományos érdeklődésű is? Úgy, hogy az elmúlt 20 évet részben azzal töltöttem, hogy megértsem mi az, amit “Isten”-nek mondanak. Van transzcendens és van Teremtő, csak nem biztos, hogy az egy körülhatárolható figura, egy szakállas férfi képében. Lehet, hogy egy körbe nem rajzolható, mindenhol jelenlévő erő, mező az. Mégis hasznos az is, ha “Te”-ként koncipiáljuk – azaz egy létező, a(m/k)ihez lehet szólni. Ezt majd egy másik blogban mesélem el. Addig is a tanítványom kérdésére a válasz. Azt kérdezte, hogyan lehet erős kapcsolata Istennel, mert már nagyon vágyik rá. Ezt írtam neki: “Addig is, hogy a kapcsolatot erősítsd, tudatosítsd: Isten minden pillanatban a szívedben van, akkor is, ha a szubjektív élményed épp nem az, hogy totál transzban elvesztetted önmagad őbenne. (Az probléma is lenne, ha csak ily módon lehetne kapcsolódni, azzal együtt, hogy van ilyen teljes kapcsolódás: az Unio Mystica.) Minden esetben, amikor a szívedből nézel, akkor Istennel vagy. Amikor a szívedből válaszolsz, a csendes jóságból, akkor is vele vagy.” És így folytattam: Folytatás

Töltekezés és énerő

Önismereti utamon hajlamos vagyok a hangsúlyt a problémák feltárására tenni. Arra figyelek, ami gondot jelent az életemben: analizálom, gondolkodom rajta, belemegyek a kapcsolódó érzelmekbe figyelve, hogy hova visznek engem. Addig nem nyugszom, míg meg nem értem az egészet és azt, hogy miből fakad. Egy belső feszültség hajt, ami miatt, bevallom, kemény vagyok magammal.
Legtöbbször van eredménye ennek a munkának, azonban néha kiderül, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet. Ilyenkor könnyen beleveszek. Csak vágom, vágom és vágom… s egy idő után már azt sem tudom, hogy mit vágok, hol van az, amit vágok, hol tartok és egyáltalán, én hol vagyok. Elveszítem a támpontokat és a küzdelemmé vált munka az erőmet teljesen felemészti. Muszáj megállnom, hogy hátrébb lépjek és pihenjek. Azt hiszem, hogy nem is tudnék mást csinálni.

Folytatás

A csakrák sajátélményű megközelítése

A csakrák jellemzői kissé metaforikusak, gyakran a new ages könyvekben, jógairodalomban, az ezotériában nem az emberből jövő belső élmény megosztáson, vagy megfigyelt sajátélményeken alapuló kifejezésekben mondják el,  hanem metaforizált szavakban. Ezért érezhetjük olykor ködösnek ezen leírásokat, és noha elméletileg érthetjük, nem tudjuk pontosan, hogyan kapcsolódjunk hozzá, mi az bennünk a hétköznapi, valós életben. Az emberekkel mélyen elbeszélgető, és önmagát is maga és mások által facilitálva megismerő pszichoterapeuta előtt értelmet nyerhetnek ezek a fogalmak.  Az integrál pszichológiában ezt  képviseljük, spirituális hagyományok alapfogalmainak a megértését a hétköznapi életben, konkrét emberi élmény szinten. Folytatás

Spirituális lakberendezés? A tér programoz!

Zsuzsa: Sok szerzetessel vagy kapcsolatban, és sok elvonuló helyen jártál a világban. Mesélnél arról, hogy milyen belülről, környezetpszichológiai szemszögből egy igazi, működő kolostor, ahol transzperszonális célok vannak?

Bence: A kolostorok teljesen egyszerűek, ami funkcionálisan kell, az van, ami nem kell, az nincs. A bútorzat minimális, és nincs különbség ifjú és nagy öreg híres szerzetesek “lakberendezése” között. Ezzel együtt harmonikus és esztétikus a tér, a dharmából (tanból) levezetett díszítő elemek vannak. Hiszen a tér, és annak berendezése, dekorációja egy hipnózis világ. A kolostor tereiben azt a valóságot “hipnotizálják”, ezért is segít erősen megvalósítani a tant és a meditációt, azt támogatja.   Folytatás

Szabad pénzt kérni lelki szolgáltatásért? – Reflexiók a pápára

Érdekes cikkre bukkantam a HVG-ben, “Ferenc pápa szavaira sok pap összerezzenhetett” címmel, melyben kiemelik, hogy a pápa kimondta, hogy a megváltás ingyenes, be kell fejezni azt a gyakorlatot, hogy az egyház pénzt kér keresztelőkért, az áldásért és a misékért. Az újszövetségi szövegrészből indult ki, amelyben Jézus korbáccsal űzi ki a kufárokat a templomból. Jaj azoknak az egyházaknak, amelyek üzletelnek, a megváltás ingyenes! – mondta a pápa. Folytatás

“Nem vagyok elég jó” és a tiszta kommunikáció

Enneagram 6-os típus vagyok, félelem-motivált személyiség. Ezt a mindennapokban megélt, gyakran ok nélküli szorongásom jól mutatja. Van, hogy menekülőre fogom emiatt, és van, hogy elegem van belőle és belemegyek egy-egy helyzetbe. Régóta figyelem, hogy ez a szorongás mikor jön elő, mire késztet vagy éppen miben gátol, vajon miből fakad és mitől tűnik el. Amikor tisztán megengedem magamban és megélem az érzést, ezt mondatja velem: “Nem vagyok elég jó.”
Tiszta kommunikációs szemmel látszik, hogy ez a mondat nem tiszta, játszmát takar. Folytatás