Stanislav Grof címkéhez tartozó bejegyzések

Christina története folytatódik

Korábban már elolvashattátok Christina nem mindennapi történetét Kundalini ébredéséről (ha mégsem, itt és most megtehetitek), és az annak nyomán kialakult spirituális kríziséről. Amit még nem tudtok, hogy mindez végül alkohol függőséghez vezetett, amelyből csak lassú, fáradságos munkával sikerült a gyógyulás útjára lépnie. Nem csoda hát, hogy Christina előadásának címe a Teljesség utáni sóvárgás (pontosabban a Teljesség szomjúhozása) lesz. Olvassatok tovább, ha kíváncsiak vagytok, mi vezette őt az alkoholizmus útjára, majd nézzétek meg a videót is, amelyből további érdekességeket tudhattok meg:

Christina Grof és Stan Grof Budapesten! Május 10-11-12. Jegyek, infók itt. Folytatás

Megoldatlan sorsfeladataink megértése

muller1Amint azt bizonyára már tudjátok, a május 12-én megrendezésre kerülő Országos Transzperszonális Találkozó díszvendége Müller Péter dramaturg lesz, aki élettapasztalati, lélektani beállítottsága, mély gondolkodása és spirituális érdeklődése révén hazánk egyik legkedveltebb szellemi tanítója és ezoterikus írója. Olyan nagy sikerű könyvek szerzője, mint a Kígyó és kereszt, Szeretetkönyv, Örömkönyv, Gondviselés, és a Jóskönyv. Vasárnapi előadásán, saját tapasztalatai mentén, a spiritualitás szerepéről beszél majd. A részletes ismertetőt alább olvashatjátok.
“Ha az embert az elképzelhető legnagyobb sorscsapás éri, vagy belevakul, vagy látóvá válik. Figyeljétek meg, mert veletek is előfordulhat majd. Van az életünkben egy legérzékenyebb idegszál, amelyik ha elpattan, az annyira fáj, hogy nem lehet elviselni. És akkor vagy belevakulsz, vagy kinyílik a valódi szemed.”

-Christina Grof és Stan Grof Budapesten! Május 10-11-12. Jegyek, infók itt. Folytatás

Tovább a transzperszonális pszichológia szellemi horizontján

emoke_cut_sm (1)Azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom Dr. Bagdy Emőkét, klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát és szupervizort, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének emeritus professzorát és pszichológusképzésének alapítóját, akit számos könyve és több száz tanulmánya mellett televíziós előadásai és rádiószereplései révén is ismerhetünk. Korábban 34 éven át  az Országos Ideg és Elmegyógyászati Intézet szakigazgatója, valamint a klinikai szakpszichológusképzés vezetője volt. Munkássága a pár és családi kapcsolatok kutatása, a segítő pályára felkészülés, a hivatás-személyiség gondozása, a szakember mentálhigiénéje, az egészségpszichológia és a transzperszonális pszichológia terén összpontosul. Ha tovább kattintotok, beleolvashattok vonatkozó cikkébe és a konferencián tartott előadásának ismertetőjébe is.

-Christina Grof és Stan Grof Budapesten! Május 10-11-12. Jegyek, infók itt. Folytatás

Az időskorról, a búcsúzásról és a halálról

Tudtátok, hogy Grof a ’70-es évek elején részt vett egy nagyszabású kutatási programban, amely a rákban haldokló betegek pszichedelikus terápiájának hatásait vizsgálta? Az alábbi videóban klinikai és terápiás tapasztalatain túl, Stan arról is mesél, hogy ő maga miként viszonyul az öregedéshez, annak fizikai és lelki vonatkozásaihoz, valamint a létezés legnagyobb misztériumához, a halálhoz. 

-Christina Grof és Stan Grof Budapesten! Május 10-11-12. Jegyek, infók itt.

Transzperszonális gyorstalpaló: Harmadik rész

3651Amint arra Ken Wilber is rámutatott Sociable God című könyvében, a valódi tudomány és a hiteles vallás között nem lehet ellentmondás. Ha mégis, nagy valószínűséggel “ál-tudománnyal” és/vagy “ál-vallással” van dolgunk, ahol egyik fél sem érti igazán a másik nézőpontját, és nagy valószínűséggel saját diszciplínájának is hamis vagy téves változatát képviseli. Hogyan egyeztethető mégis össze  a vallás, a spiritualitás és a tudomány, illetve milyen szerepet játszik mindebben a transzperszonális pszichológia? Következzen Grof megkezdett cikkének harmadik része, melynek előzményeit itt és itt olvashatjátok:

Folytatás

Transzperszonális gyorstalpaló:Második rész

2012 07 27 The Parish, 08 04 Frank, 08 17 Rootwire FestivalA pszichiátriai szakirodalomban számos olyan cikket és könyvet találunk, melyek azt tárgyalják, melyik klinikai diagnózis illene a leginkább a spirituális történelem kimagasló alakjaira. Szent Antalt például skizofrénnek nyilvánították, Keresztelő Szent Jánosról úgy vélik “öröklött degenerációban” szenvedett, Avilai Szent Terézt súlyosan hisztérikus elmebetegnek bélyegezték, Mohamed misztikus látomásait pedig az epilepszia tüneteinek tulajdonítják. Vajon meddig terjed a pszichiátria és hol kezdődik a transzperszonális pszichológia hatásköre? Folytatódjon hát a negyedik erő rövid története, melynek első részét itt olvashatjátok:

Folytatás

Vissza a transzperszonális tartományba

Abraham Maslow, pszichedelikus hullám, és a hatvanas évek ébredező spiritualitását meglovagoló tibeti szerzetesek, avagy a transzperszonális pszichológiát kialakító keleti és nyugati hatások:

Gondolatok a holotróp légzésről

hololo2A kutatások áttekintése után, mielőtt még új vizekre eveznénk, szuszogjunk még egy rövidet. Hogyan működik a holotróp légzés, milyen elemekből áll, tényleg van gyógyító, terápiás és személyiségformáló hatása? Az alábbiakban összegyűjtöttem nektek néhány szemléletes gondolatot Stantől, és pár klinikai eredményt néhány kutatótól, akiktől remélhetőleg minden kérdésünkre választ kapunk. A bejegyzést matracon fekve, frissítővel a kézben, Gánti Bence legújabb cikkével fogyasszuk. 

Folytatás

Lélekzettől Lélegzetig

breathing-meditationRöviden már olvashattatok a Stan és Christina Grof által kidolgozott önismereti és terápiás módszerről, a holotróp légzésről. A születési mátrixok révén, egy ízelítő erejéig, a holotróp állapotok élményvilágába is bepillanthattatok. Most egy kicsit más megvilágításban szeretnék beszélni a légzésről, amely azon túl, hogy egy alapvető élettani funkció, fontos egészségpszichológiai vonatkozásokkal is rendelkezik. Megfigyeltétek már például, hogy amikor sírtok, vagy nevettek, dühöngtök, vagy izgultok, a légzésetek alapvetően megváltozik? A most következő kutatási eredményekből megtudhatjátok, hogy hogyan függ össze a légzés minősége a pszichológiai és fiziológiai egészséggel. Akkor most beszív, bent tart, kifúj, és lapoz. 

Folytatás

Kalandozások a tudat világában

Tudom, sok hajmeresztő információval árasztalak el titeket, éppen ezért itt az ideje, hogy szusszanjatok egyet, és visszatérjetek egy kicsit a hétköznapi valóságba, a világi élet nyújtotta élményekhez. Mindenféle kommentár nélkül, pihenésként nézzétek meg az alábbi videót:

Szabó András